Paksi Hírnök, 2011 (20. évfolyam, 1-24. szám)

2011-07-08 / 13. szám

Paksi Hírnök

12

2011. július 8.

Idén is tudott újat mutatni a Gastroblues fesztivál

Régi, visszatérő fellépőket és új sztárokat is felvonultatott a háromnapos Gastroblues fesztivál, amely immár tizenkilencedik a sorban. A rendezvényről Kozma Győző írt lapunknak szubjektív élménybeszámolót.

Az idei Gastrobluest minden eddiginél nagyobb hírverés előzte meg: amerre csak jártunk az országban, óriásplakátokon olvashattuk a fesztivál programját nemcsak a szokásos paksi hirdetőhelyeken a 6-os út mellett, de az autópályák forgalmas szakaszain mindkét iránysávon, Budapest belvárosában, a Dunakanyarban, és még a Balaton térségében is.

Azt mondják, hogy egy időben túl sok a fesztivál hazánkban. Nos, az biztos, hogy a nyár beköszöntével kivételesen sok rendezvény kényezteti az érdeklődőket Magyarországon, ebben élen járunk Európában. A paksi fesztivállal azonos időben zajló események azonban nem kínálják azt a sokrétűséget, amelyet a zenei koncertek mellett nálunk biztosítanak. A borászati bemutatók, a templomi koncertek, a főzőverseny és a szabadtéri események a zenével párhuzamosan olyan közönségréteget mozgatnak meg évről évre, akik mint visszajárok nem hagyják ki a paksi fesztivált, akármi is

zajlik vele egy időben. így aztán mindig jönnek Hollandiából, Szerbiából, Szlovákiából is a visszatérő barátok, és az idén újra láttunk friss, fiatal zenerajongókat, akik először mulatták végig a három napot az ESZI-csarnokban, és a megelőző klubkoncerteken is jelen voltak.

Azt mondják, hogy nem voltak most igazi világsztárok. Nos, a paksi közönség már nagyon el van kényeztetve. Hosszú évek koncertlátogatási tapasztalatával a hátam mögött mondhatom ezt, hiszen ha jól belegondolunk, a Jethro Tull még friss élmény, szinte a minap cipelték le a színpadról a paksi dzsúdósok Emerson szintetizátorát, még érezzük a tűz illatát, amelyet Arthur Brown lobbantott lángra a műsora közben, még

a fülünkben vannak a Nazareth, a Colosseum, Julian Sas, a Yardbirds vagy Manfred Mann dallamai. Mindenkit nem is lehet megemlíteni az eddigiek közül, de nem is ez a cél. Akkor a hazai zenészekről még nem is esett szó, akik közül minden évben van valaki, akinek a produkciója felveszi a versenyt a külföldiekével.

Világsztár? Ki ne ismerné Jon Lord nevét! A Deep Purple alapító tagja és korábbi billentyűse olyan együttessel érkezett hozzánk, amelynek a tagjairól a zenei lexikonok oldalakat írnak. A produkciójuk meghozta azt a telt házat, amit vártunk. Nem egyénieskedtek, homogén programot hoztak, Maggie Bell hangja úgy karcol, ahogy mindig.

(Folytatás a 13. oldalon)

Fotók: Molnár Gyula