Paksi Hírnök, 2011 (20. évfolyam, 1-24. szám)
2011-06-17 / 12. szám
2011. június 17. 15 Paksi Hírnök Sosem volt szélkakas Munkássága talán minden paksi és környékbeli számára ismert, ezért beszélgetésünk során elsősorban nem az erőmű utazó nagykövetére, hanem a díjak és kitüntetések mögött rejlő emberre voltam kíváncsi. Kováts Balázs most ünnepelte 60. születésnapját, ez alkalomból idéztük fel a múltat és merengtünk el a jövőn. Csupán az erőmű építésének köszönhető, hogy nem egy újságíró kollégával beszélgetek, tudom meg rögtön az inteijú elején, ugyanis Kováts Balázsnak az építkezés megkezdése adta meg az utolsó lökést ahhoz, hogy ’69-ben a Vak Bottyán Gimnáziumban letett érettségit követően ne orvosnak vagy újságírónak, hanem Miskolcon gépészmérnöknek tanuljon. A műszaki diploma megszerzése után elsőként Faddon helyezkedett el, majd 35 éve a cég első blokkügyeleteseként lépett be a paksi atomerőműbe, igaz ekkor még nem volt atomerőművi blokk, de a személyzet felvétele megkezdődött. Közben a Műegyetemen nukleáris szakmérnöki diplomát is szerzett. A betanulási időszak külföldön indult, először Voronyezsben, aztán Németországban töltött el hosszabb időt, majd már kiképezve vehetett részt az erőmű építésében és üzembe helyezésében, tudományos indításvezető-helyettesként ő felügyelhette az 1-es és 2- es blokk indítását. ’85-ben furcsa csavar jött az életébe. Az akkori vezérigazgató, Pónya József egy új paksi középiskola létrehozásával bízta meg. Ez óriási váltás volt az addigiakhoz képest és nem is akarta elvállalni a feladatot, de az élet végül mégis azt az embert igazolta, aki erre kiszemelte, mondja. A következő hat évben első igazgatóként a semmiből kellett kialakítania az intézmény épületét és szellemiségét. Ez lett az ESZI, ahol egy év múlva már főiskolát is csinált. ’92-ben mégis erőt vett rajta a nyughatatlanság, úgy érezte az iskolában már minden folyik a maga medrében, ezért megpályázta az erőmű által meghirdetett tájékoztatási irodavezetői posztot, ahol ezt követően 11 évig dolgozott. A környezet már nem volt új, de a kihívás igen, hiszen létre kellett hozni a látogatóközpontot, kialakítani egy új rendszert, szervezetet, munkamódszert, mely azóta is sikeresen kezeli az erőmű kommunikációs és PR-feladatait. Tulajdonképpen amióta belépett az erőműbe, azon dolgozik, hogy elfogadtassa és megszerettesse a létesítményt az emberekkel, húzta alá Kováts Balázs. Az utóbbi évtizedet is a felhalmozott tapasztalat és kapcsolati tőke kiaknázásával az erőmű regionális kapcsolatainak gondozásával töltötte. Tősgyökeres paksi lévén mindig máshogy tekintett a létesítményre, mint akik idejöttek. - Az erőmű évszázadok tekintetében csak egy vendég itt a Duna partján. A környező települések befogadták ezt a vendéget, akinek illik meghálálni azt a sok mindent, amit kapott környezetétől. Ez egy normál, békés egymás mellett élés, amivel mindenki jól jár. Azonban mig idáig eljutottunk, nem volt egyszerű, ennek az időszaknak is megvoltak a maga különleges állomásai, sikerei és kudarca, de ahogy azt az ember a családjában, úgy próbáltam ezeket a problémákat itt is megoldani. Hiszek benne, hogy kellenek olyan emberek, akik mind a két fél számára elfogadhatóak, és részrehajlás nélkül, hitelesen tudják összekapcsolni a feleket, mondja. Azt, hogy ő rátalált a közvetítő diplomata szerepére, az élet hozta. Ennek egyik lépése volt, hogy az ESZI-be került, hiszen ez az intézmény az ifjúságon keresztül maga volt a kapocs az erőmű gondolatvilága és a lakosság között. Az, hogy őt elfogadták, a hosszú távú igazmondásnak köszönhető, árulja el. Mint mondja, lehet jópofának lenni és koccintgatni, de ha az ember évtizedeken keresztül következetes, nem csupán szélkakasként tekintenek rá, elfogadják, hozzá fordulnak kérdésekkel, panaszokkal. Élete legnagyobb kitüntetésének tekinti, hogy az ezredfordulón a város lakói az Év emberévé választották. Máig élénk kapcsolatot ápol a környező településekkel, hiszen a térségfejlesztést mindig is hivatása sarokpontjának tartotta, azonban két éve az erőmű bővítésével kapcsolatban új felkérést is kapott. Egy különleges munkacsoport keretében mérik fel a majdani beruházás teljes munkaerőszükségletét, a jelenlegi munkaerőpiac, oktatási rendszer és vállalkozói kör jelenlegi helyzetét. A feladatok sorát tekintve felmerült a kérdés: egy ilyen aktív ember immár 60 évesen, hogyan gondolhat a nyugdíjas évekre. — Még rengeteg tervem van, nem is tudom, hogy lehet majd mindet befejezni - mondja. Hozzáteszi, ennyi idősen sem érzi magát fáradtnak, sőt, munkája mellett számos társadalmi szervezet, sport- és borközösség tagja, a háza táját is rendben kell tartania a Sánchegyen (ahogy hívja, a Felkelő Nap házát), van mivel kitöltenie napjait. Szabadidejében a fotózás mellett mégis legkedvesebb számára az utazás, azok közül is az egyik legkülönlegesebb emlék, amikor a ’90-es években Niki Lauda repülőgépével jutottak el feleségével az Afrika melletti Madeira szigetére, ahová Paksról vitt földet az utolsó, ott eltemetett magyar király, IV. Károly sírjára. Mint mondja, mindig szeretett nyüzsögni, bár néha próbál megállni, az ember nem csaphatja be saját magát. - Ebben örökség is van, édesapám néhány hónapja ment el 89 évesen, de 85 éves koráig járt Budapestre, az egyetemre tanítani. Én sem foglalkozom a nyugdíjjal, nem is leszek normális nyugdíjas. Bár nem fogok görcsösen ragaszkodni az erőműves munkához, de mindig fog velem történni valami, nem vagyok egy karosszékben ülő típus, a feladat megtalál - mondja. A hatodik tízest is örömmel ünnepelte meg, háromnapos rendezvényt tartottak, első körben a paksi jó barátokat, másnap a kollégákat, szombaton pedig a nagy családot látták vendégül. Mint mondja, nem tervezi a nyugdíjat, de készülni kell rá. Mosolyogva teszi hozzá, akkor talán fog gyalog járni és piacozni, mert most soha nem érne haza, annyian megállítják beszélgetni, hisz mindenki ismeri. - Azon kevesek közé tartozom, akik jól érzik magukat a bőrükben, tehettem, amit szerettem, megtalálom a szépet és a jót az életben. Mi még csak egy elektron se vagyunk a világban, ezért örülni kell, hogy részese lehetünk, és nem kell elrontani napjainkat keserűséggel. Matus Dóra