Paksi Hírnök, 2011 (20. évfolyam, 1-24. szám)

2011-05-20 / 10. szám

Paksi Hírnök 2 2011. május 20. Szúnyogirtás: eltolódik a szezon Tízmillió forintból, hat alka­lommal irtják a tervek szerint a szúnyogokat Pakson. Az el­ső akció június 9-én lesz. Idén még nem igazán találkoz­hatunk szúnyogokkal, köszön­hető ez a lárvák kifejlődése szempontjából kedvezőtlen hű­vös, száraz tavaszi időjárásnak és annak, hogy idén elmaradt a dunai áradás is. Ez nem jelenti azt, hogy később sem keserítik meg életünket a vérszívók, csak egyelőre még nem keltek ki nagy mennyiségben. A szoká­sosnál így később lesz az első szúnyogirtás, június 9-re tervezi a DC Dunakom Kft. A városi nagyrendezvények időpontjá­hoz igazított ütemezés szerint hat alkalommal számíthatunk földi és légi irtásra. Ha ez nem lesz elegendő, természetesen az önkormányzat megrendelését követően újabb akciókat is be­iktatnak, tájékoztatott Némethné Bárdos Beáta kör­nyezetvédelmi referens. Tavaly betiltotta a hatóság az addig használt vegyszert, ezért idén az ÁNTSZ által engedélyezett, környezetbarát szert alkalmaz­zák. A légi irtással egy szegedi céget bízott meg a DC Dunakom Kft., a földi irtást a paksi szolgáltató végzi pályáza­ti forrás híján saját keretből. Egyéb, nem túl hosszan tartó eredménnyel kecsegtető prak­tikákkal is védekezhetünk a vérszívó rovarok ellen: a füs­tölők, bőrre felvihető riasztó­szerek és elektromos riasztó­­berendezések ideig-óráig vé­dettséget biztosítanak, de a há­zi vegyszeres permetezést, mi­vel átmeneti megoldást sem nyújt, nem javasolja a szakem­ber. A városi szúnyogirtások időpontjáról a helyi médián keresztül tájékoztatják a lakos­ságot, illetve a www.duna­­kom.hu oldalon is megtalálha­tó lesz az információ. -dal-Formaruhát igényelhetnek a kisiskolások Szeptembertől az intézmény emblémáját is hordozó for­maruhát viselhetnek a városi fenntartású általános isko­lába járó diákok. A lehetőséget az önkormányzat aján­lotta fel, indulásként a leendő első osztályosok szülei szá­mára. A közösségi tudat, a városi identitás és az egymáshoz tar­tozás erősítése, valamint a tár­sadalmi különbözőségek csök­kentése az önkormányzat célja a formaruha bevezetésével. Az iskolai viselet megtervezésére egy neves budapesti iparmű­vészt kért fel a város, a modem ruhadarabon a városi arculat és az intézmény emblémája is megjelenik. Gyermekenként két darab megvásárlását támo­gatja az önkormányzat a beke­rülési költség ötven százaléká­val, így egy-egy köpeny körül­belül 1100 forintba kerül a szü­lőknek. A rendszeres gyermek­­védelmi kedvezményben ré­szesülő, rászoruló családoknak ezt is elengedik. Indulásként a leendő első osztályosok szá­mára ajánlotta fel a lehetőséget a város, a szülők osztálygyűlé­seken tájékozódhattak a kezde­ményezés céljáról és az igény­lés feltételeiről. A formaruha bevezetését a Deák Ferenc Ál­talános Iskola ősszel induló el­ső osztályában és a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola egyik leendő elsős közösségében tá­mogatták a szülők, a másik csoportban úgy döntöttek, egy­előre nem élnek a lehetőség­gel. Akik kérték a közös isko­lai viseletét, tizenötféle ruha­terv közül választhatnak, az önkormányzat az osztálytaní­tóknál igényelt szabású, mére­tű és színű köpenyt gyártatja le. A formaruha megvásárlását folyamatosan biztosítja a vá­ros, igény esetén a felsőbb év­folyamos osztályok számára is. Dallos Szilvia Hajdú János polgármester a szülői értekezleteken arról biztosította a megjelenteket, hogy az önkormányzat a követke­ző tanévben is garantálja azokat a feltételeket, amelyek jóval magasabb színvonalú oktatást tesznek lehetővé Pakson, mint a többi magyar településen. így a példaértékű szakember-ellá­tottság, valamint a gyermekenkénti, az állami normatívát ki­egészítő közel 500 ezer forintos támogatás továbbra is biztosít­ja az átlagosnál jobb körülményeket a paksi iskolákban. Várják a kérelmeket Folyamatosan fogadják a sze­métszállítási díjmentesség iránti igényeket a városháza szociális osztályán. A támogatást eddig a 70 év felettiek is csak szociális rászorultság alapján vehették igénybe, a helyi rendelet módo­sításával számukra bizonyos esetekben alanyi jogon jár. Áprilisi ülésén döntött arról a város képviselő-testülete, hogy kibővíti a szemétszállítási díj­­mentességben részesülők körét. Az első kategória azon háztartá­soknak nyújt részleges kedvez­ményt, ahol kizárólag nyugdíja­sok élnek és legalább egyikük betöltötte a 70. évét. A második mentesség-igénybevételi lehető­séget a 70. évét betöltött, egye­dül élő nyugdíjasok számára biztosítják. A részleges kedvez­ményt az első esetben egy, a második esetben két negyedévi szemétszállítási díj átvállalása jelenti jövedelemtől függetlenül. Ahhoz, hogy a 70. évét betöl­tő, egyedül élő nyugdíjas július elsejétől igénybe vehesse az ez évre szóló kedvezményt, június végéig be kell nyújtania kérel­mét a városháza szociális osztá­lyára. Nem csupán a 70 év felet­tiek kérhetik a díjtérítési men­tességet, a rászomlók eddig sem fizettek a szemétszállításért. A képviselő-testület a helyi szoci­ális rendelet módosításakor úgy rendelkezett, hogy megemeli a rászorultság feltételeként vizs­gálható jövedelemhatárokat, így több hátrányos helyzetű paksi család veheti igénybe az önkor­mányzati támogatást. Szociális rászorultság alapján tavaly mintegy háromszázan mente­sültek a szemétszállítási díj fize­tése alól. -dsz-

Next

/
Thumbnails
Contents