Paksi Hírnök, 2011 (20. évfolyam, 1-24. szám)
2011-04-08 / 7. szám
2011. április 8. 15 Paksi Hírnök Munkája minden percét élvezte A védőnői pályán töltött több mint harmincnyolc év alatt Tóth Sándorné Laki Erzsébet mindvégig nagyon jól érezte magát. Utolsó munkanapján hazáig sírt. Ma már nem hiányzik neki a munka úgy, mint eleinte, most más feladata van, férje gondozása tölti ki az idejét. Erzsiké Sárszentlőrincen született, a f bonyhádi Petőfi Sándor Gimnáziumban j> érettségizett. Harmadikban még a jogi “ pálya felé kacsintgatott, de édesapja azt ■£ mondta, oda több furfangra van szükség, ezért inkább a védőnői hivatást választotta. Ebben az is szerepet játszott, hogy a falu védőnője az utcájukban lakott és nagyon sokat mesélt a munkájáról. Édesapja azt mondta, szép, de nehéz pálya mellett döntött. A tőle útravalóul kapott jó tanácsok között szerepelt az is, hogy mindenkit egyformán szeressen. Erzsiké valóban ezt a vezérelvet követte mindig, válogatás nélkül elfogadott mindenkit, mert — mint vallja - egy védőnő soha nem címkézhet meg senkit. És bár nem titkolja, valóban voltak nehézségek is a munkája során, ő mégis minden percét élvezte, és mindvégig nagyon jól érezte magát. Másfél Kajdacson töltött év után került Paksra, ahol egy idősebb kolléganő mellett hárman voltak fiatalok. Nagyon sokat nevettek. Minden nap az egészségházból indultak útra, ami akkor a Pongrácz-házban volt, s mentek családokat látogatni.- Nagyon szép volt. Először is, szerencsés voltam, mert azt csináltam, amit tanultam, amit szerettem. Terhes anyákkal, pici gyerekekkel foglalkoztam, láttam a fejlődésüket, segíthettem, hogy milyen úton induljanak el, tanácsokat adhattam nekik - meséli. Mint mondja, annak idején több generáció együtt lakott, ha elment egy családhoz, nemcsak a terhes anyával vagy a kicsivel foglalkozott, hanem megkérdezte a nagymamát, hogy van, megdicsérte a kertjét, vagy megmérte a vérnyomását. Ma már a média, az internet sok fogódzót jelent a kismamáknak, de régen jobban a védőnőre voltak utalva.- Örültek, amikor beléptem. Mondták, de jó, hogy jött, nagyon vártuk - idézi fel, s hozzáteszi, ez jelezte számára, hogy szerették, elégedettek voltak vele. Persze előfordultak kézzel foghatóbb jelei is ennek. Például, amikor nőnapra virágot kapott a Bedő tanyai Csurán Andrástól. Bedő tanya egy időben hozzátartozott, eleinte rendőri kísérettel járt ki, de hamar sikerült megtalálni a közös hangot, elfogadták őt, sőt férjét, fiát is, akik el szokták vinni, amikor családlátogatásra ment. Azt, hogy ezeknek a közös gondozásoknak volt-e szerepe abban, hogy Gábor fiuk az orvosi pályát választotta, nem tudja, valójában soha nem beszélgettek az egészségügyről, hivatása szépségeiről és nehézségeiről. Persze amikor Gábor előállt azzal, hogy orvos szeretne lenni, ők támogatták ebben. Szülei büszkeségére ma már rezidensként dolgozik Szekszárdon az általános sebészeten. Az édesapa, Sándor sokáig a konzervgyárban dolgozott, majd géplakatosként erőműves cégeknél. Nyugdíj mellett még tíz évig dolgozott. Az, hogy felesége idő előtt nyugdíjba menjen, eleinte szóba se került. Hogy mégis így döntött, abban a munkája során is rá jellemző empátia játszott szerepet.- Amikor felajánlották, hogy eljöhetünk nyugdíjba, én nem akartam, nem is gondoltam rá, Gábor akkor kezdte az egyetemet, a férjem még dolgozott, de fiatal kollégáim voltak és nem volt állásuk - meséli. Nehéz döntés volt, hiszen a közel negyven évet nagyon jó kollektívában, vidáman dolgozta végig, a gondozás minden formáját szerette, nem voltak számára nemszeretem feladatok, és a családok, szülők élete boldog szakaszának, a gyermekvárásnak és a gyermeknevelésnek lehetett részese. — Az egész utat végigsírtam hazáig, aki megállított, annak azt mondtam, allergiás vagyok - teszi hozzá. Utána még sokáig úgy kelt, mintha dolgoznia kellene, és reggelente útnak is indult, ahogy szokott. Aztán megjött a nyár és egy külföldi nyaralás, meg a férjével közös szerelmük: a Duna elterelte a gondolatait, és enyhítette a hiányérzetet. A Duna a mindenük, tavasztól őszig rengeteg időt töltenek a vízen. Azt, hogy jó döntés volt a nyugdíj, az élet is igazolta. Sándor beteg lett, szüksége van az odafigyelésre, a gondoskodásra. - Az élet biztos így akarta, hogy nekem el kellett jönni, azóta ez a feladat - mondja Erzsiké azt is hozzátéve, hogy férje igen sok törődést kíván. Gábor szerint az ő gondoskodása, szeretete tartja életben. A napokat jobbára otthon töltik, sokat beszélgetnek, főként a múltról. Erzsiké tartja a kapcsolatot a kolléganőkkel és a gyerekektől sem szakadt el. Sokan hívják, kérik a tanácsát, s ha kilép az utcára, mindent védőnői szemmel néz. Az például igencsak elszomorítja, ha elöl megy az anya, a gyereke meg utána kullog. No meg az is, ha egy kisgyermek sokáig sír, de senki nem vigasztalja. Vida Tünde
