Paksi Hírnök, 2011 (20. évfolyam, 1-24. szám)
2011-03-18 / 6. szám
Paksi Hírnök 10 2011. március 18. Mesterségem címere... A munkaügyi központ paksi kirendeltsége és a Dél-Dunántúli Humánerőforrás Kutató és Fejlesztő Kft. Mesterségem címere címmel szakmaismereti pályaválasztási vetélkedőt szervez a paksi és Paks környéki általános iskolák 6-7. osztályos tanulói részére. A kétfordulós verseny egy iskolai szintű házi vetélkedővel kezdődik, innen minden intézményből egy hatfős csapat juthat be az áprilisi kistérségi döntőbe, ahol összemérhetik szakmaismereti tudásukat. A szervezők a kistérség 14 településének iskoláiból körülbelül 60 résztvevőre számítanak. Fedné Szombat Csilla, a paksi munkaügyi központ vezetője elmondta, ez a rendezvény teljesen új kezdeményezés, a 2008-ban útjára indított Szakmatúra programkeretét bővíti. A versenyen többek között activity, szakmapóker, szerszámböngészde, szakmaismereti totó és puzzle várja a diákokat, előzetes felkészülésüket külön tájékoztatófüzet és brosúra is segíti. A részt vevő tanulók szakmai kiránduláson vehetnek részt, az első három díjazott pedig tárgyi jutalomban részesül. Fedné Szombat Csilla elárulta, az április 14-i döntőt az ASE Sportcsarnokban szervezik meg, ahol még a csapatok lelkes szurkolóit is külön meglepetéssel várják. A munkaügyi központ vezetője kihangsúlyozta, nem csupán a 6-7. osztályos korosztály érdeklődésének felkeltésére van szükség, ezért az 5. évfolyamosok figyelmét egy szakmákkal kapcsolatos rajzpályázat során próbálták megragadni, melynek eredményét a vetélkedő helyszínén hirdetik ki, a beérkezett munkák felhasználásával pedig munkafüzet készül, ami a tervek szerint szeptembertől már az osztályfőnöki órák oktatóanyagaként szolgál. Mindkét kezdeményezés célja az, hogy a gyerekeket visszavezessék az életbe, a valódi tapasztalatokhoz, hogy a mai világhoz illeszkedő információk segítségével minél megalapozottabban dönthessenek a pályaválasztás során. -md-Nem veszti el a hitét Művészeti teremre gyűjtenek a II. Rákócziban Molnár Imréné, azaz Ancika több mint nyolc éve támogatja az utcán élő embereket. Azokkal együtt, akik az évek során segítették munkáját úgy határozott, a karitatív tevékenységet a Segítő Paks Szolgáltató Közhasznú Kft. keretein belül folytatja. Mint elmondta, Ferencz Győzőnével, Till Jánosnéval és Stiglincz Ferenccel karöltve még múlt év decemberében hozták létre a nonprofit szervezetet azzal a céllal, hogy kibővítsék adományszerzési és pályázati lehetőségeiket. Molnár Imréné évek óta rendez szeretetvendégségeket és több segélyakció is fűződik a nevéhez. A kft. keretein belül pedig ruha, cipő- és bútorgyűjtést szervez, valamint az ápolásra szoruló kisnyugdíjasok részére gyógyászati segédeszközök beszerzését is célul tűzte ki. Úgy tapasztalta, egyre több a rászoruló, így szervezett keretek között, a tevékenységek kibővítésével szeretne segíteni a környékbelieken. Jótékony munkája nem csupán a helyi lakosok számára ismert, ahogy korábban újságunk megírta, a Blikk című napilap „Legnagyobb civil hős” című országos szavazásán Ancikát is ajelöltek között találhattuk. Mint mondta, terve most is sok van, de már az elején nehézségekbe ütközött, ugyanis nincs pénz arra, hogy külön helyiséget béreljen az adományok fogadására. Ameddig ez nem jöhet létre, a Zsíros közben és otthonában várja a felajánlásokat, bár elárulta, lassan saját élettere és anyagi ereje végére ér. Ezért számit minden segítő és jótékony kézre, hiszen nem veszti el a hitét abban, hogy ez a jó út és folytatni kell a munkát. A szervezet lassan elkezdi húsvéti gyűjtését, nyáron pedig tanszer- és ruhaadományokat vár, hogy szeptemberben megkönnyítse a rászorulók iskolakezdését. Mint mondta, soha nem nézi, ki kér, minden rászorulót szívesen fogad.-dóra-Harmadik jótékonysági báljára készül a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola szülői munkaközössége a tantestülettel karöltve. Kovács József elnök elmondta, hogy idén az iskola művészeti termének kialakítását, berendezését szeretnék elősegíteni. Az előző két évben a nyelvi labor létrehozását támogatták, illetve korábban a mosdók felújítását kezdeményezték, akkor az atomerőmű és az önkormányzat is melléjük állt. Idén minden eddiginél vonzóbb programot igyekeztek összeállítani, hogy ezzel is ösztönözzék az iskola diákjainak szüleit a részvételre. A cél nemes, hiszen azzal, ha részt vesznek és megvásárolják a belépőjegyet, abban segítenek, hogy jobbá tegyék gyermekeik iskolai körülményeit. Kovács József arról is beszámolt, hogy az iskola nyolcadik osztályosai táncolnak majd a jótékonysági bálon, illetve a Csillag Showtánc Egyesület tagjai mutatkoznak be. Az estnek sztárvendége is lesz az XFaktorból megismert Takács Nikolas személyében. A 25 éves énekes Paks felvidéki testvérvárosa, Galánta szülötte. A jótékonysági estet március 19- én tartják az iskola sportcsarnokában. A program 19 órakor kezdődik, Takács Nikolas műsora pedig 20 órakor. A belépő, melynek megvásárlásával nemcsak egy kellemes estére váltanak jegyet, hanem segítik a művészeti terem létrehozását, 2000 forintba kerül. A bál egyébként bátyus jellegű, a zenét a Tuki Trió szolgáltatja. -vt-