Paksi Hírnök, 2011 (20. évfolyam, 1-24. szám)

2011-03-18 / 6. szám

Fotó: Szaffenauer Ferenc 2011. március 18. 5 Paksi Hírnök Számos tervvel érkezett az új igazgató Takarékos gazdálkodás, informa­tikai fejlesztés, egy barátságos, angolos könyvtárbelső kialakítá­sa - egyebek mellett e célok men­tén kíván dolgozni Szentgáliné Erőss Márta, a Pákolitz István Városi Könyvtár új igazgatója. Családjával nemrég úgy döntöt­tek, hogy Budapestről vidékre költöznek, így talált rá a paksi könyvtári pályázatra. Az új igaz­gató országos tanügy-igazgatási és kulturális-könyvtári szakértő­ként és szakfelügyelőként is dol­gozik, ugyanakkor könyvtárosi végzettsége mellett a pedagógiai hivatásnak is szentelte életét - a két szakma összefonódását pedig kiemelkedően hasznosnak tartja munkája során. Mindkét szakte­rületen rendelkezik intézményve­zetői gyakorlattal, emellett remé­li, külföldi tapasztalatait is kama­toztatni tudja, 15 évig élt ugyanis Ausztriában és Németországban férjével és lányával, aki nemrég végzett az orvosi egyetemen. Szentgáliné Erőss Márta el­mondta, kinevezése előtt sok értékes beszélgetést folytatott Gutái Istvánnal, a könyvtár nyugdíjba vonuló igazgatójá­val, így segítségével betekin­tést nyerhetett az intézmény feladataiba. Rengeteg tervvel érkezett, melyekkel szeretne beilleszkedni majd a város kulturális fejlesztési koncepci­ójába. Az új igazgató a közeljövő fel­adatai közül a gyermekkönyvtár új helyre költöztetésével a köz­ponti épület funkcionális terei­nek újragondolását emelte ki. A gyermekeknek kialakítandó új helyiség a tervek szerint modem és barátságos kialakítással, gyer­mekkuckóval és mesesarokkal várja majd a kicsiket; a könyvtár­ban megüresedő helyiségben pe­dig lakossági és egyéb progra­mok kerülnek majd előtérbe. Az igazgató úgy véli, egy mai könyvtárnak már információs forrásközpontként kell működ­nie, hiszen többek között a fiata­lok információs igényeit csak úgy lehet kielégíteni, ha az intéz­mény több csatornán keresztül nyújtja szolgáltatásait. A hagyo­mányos információhordozók, azaz a könyv- és folyóiratál­lomány mellett fontos a multi­médiás eszközök és adathordo­zók bővítése is. A cél az, hogy az olvasók a könyvtáron belül is ke­resni tudjanak a különböző adat­bázisokban ill. a könyvtár egyes szolgáltatásai otthonról is elérhe­tővé váljanak. Szentgáliné Erőss Márta az informatikai fejleszté­sek mellett kiemelten fontosnak tartja a kellemes, barátságos, ma­gas színvonalú könyvtári kör­nyezet kialakítását, mely, mint mondja, nem feltétlenül pénz kérdése. Olcsó, egyszerű ötletek segítségével is megvalósíthatóak igényes átalakítások, emellett a pályázati lehetőségek kiaknázá­sára is kiemelt figyelmet fog for­dítani. Személyes célkitűzésként fogalmazta meg a jó kollegiális viszony kialakítását, a kellemes könyvtári atmoszféra fenntartá­sát, ezért szívesen fogadja a munkatársak ötleteit is, melyeket be lehet építeni a további fejlesz­tési tervekbe. -dsz-Uj arculatot kap a művelődési központ Egy jól működő közművelődési intézménynek jelentős szerepe van a helyi társadalom szellemi színvonalának alakításában, szö­gezte le Hefiier Erika, akit a kép­viselő-testület legutóbbi ülésén a Paksi Közművelődési Nonprofit Kft. szakmai igazgatójává vá­lasztott. A szakember 1988 óta dolgozik közművelődési terüle­ten, az első tíz évet éppen abban az intézményben töltötte, aminek most első embere lett. Hefiier Erikát talán nem kell bemutatni az olvasóknak. A kulturális terü­let minden zegzugát ismeri, fon­tos feladatokat látott el a Városi Művelődési Központban, a Tol­na Megyei Önkormányzat Kul­turális Intézeténél, a Magyar Művelődési Intézet és Képzőmű­vészeti Lektorátusnál, amelynek Dél-Dunántúli Regionális Kultu­rális Koordinációs Irodáját veze­ti. Közismertté mégis talán drá­mapedagógusként vált. Évtize­dek óta, hol intézményi keretek között, hol önként vállalt feladat­ként, színjátszó kört vezet. - Az igazi siker az, hogy növendéke­ink ma már a film- és színiakadé­miákon tanulnak, ott vannak a helyi televízióban, a Fortuna Rá­dióban, szereplőként, műsorve­zetőként közreműködnek a város rendezvényein - fogalmazott Hefner Erika. Ennek a munká­nak elismeréseként egy éve, március 15-én vehette át a Tisz­tes Polgár kitüntető címet. A négydiplomás szakember szeretné a művelődési központ paksiak számára jól ismert, be­vált értékként megjelenő eleme­it megtartani, de emellett meg kívánja keresni azokat a felada­tokat is, amelyeket eddig nem fedett le az intézmény. Újra kí­vánja pozícionálni a művelődési központot a paksi, a kistérségi és az országos környezetben. A vezetői munkát szolgálatnak te­kinti, és azt szeretné, hogy a nonprofit kft. hasonlóképp szol­gálja a várost: háttérintézmény­ként, magas szintű szakmai munkával, a városi ünnepségek együttműködő szervezőjeként lássa el kulturális feladatait. Hefner Erika leszögezte: a paksi művelődési központnak meg­vannak a lehetőségei, hogy több országos szervezet - a Magyar Művelődési Intézet és Képző­­művészeti Lektorátus, a Magyar Drámapedagógiai Társaság - dunántúli bázisintézményéé vál­hasson, de az új igazgató tervei között szerepel az is, hogy a megújuló cseresznyési erdei is­kolát országszerte ismert, jól működő képzési centrummá fej­lessze. Hefher Erika elmondta: új arculatot kíván kialakítani az intézménynek, melynek prog­ramjait színvonalas, egységes városi programfüzetben hirdeti meg. Elengedhetetlenül szüksé­gesnek tartja a város intézmé­nyei közötti összefogást, a kor­rekt, aktív munkakapcsolatot. Kiemelt célközönség számára a gyermekek és a fiatalok. - Peda­gógusi mivoltom elengedhetet­lenné teszi ennek a korosztály­nak az intézménybe való becsa­logatását, nemcsak az ott zajló programokra, hanem a rendez­vények kapcsán a tartalmi mun­kába is. Az új vezető hozzátette: - Ko­runkban felértékelődnek azok a szervezetek és tevékenységek, amelyek a változásokhoz való alkalmazkodásra, a változó vi­lágban való eligazodásra képe­sek. Meggyőződésem, hogy a Paksi Közművelődési Nonprofit Kft. is ezek sorába tartozik. Ta­pasztalataimat, tudásomat, fel­­készültségemet itthon, Pakson szeretném kamatoztatni és a vá­ros szolgálatába állítani, bízva a jelenlegi jól képzett kollektíva támogatásában. -kg-

Next

/
Thumbnails
Contents