Paksi Hírnök, 2011 (20. évfolyam, 1-24. szám)

2011-03-18 / 6. szám

2011. március 18. 3 Paksi Hírnök Földhivatali nyitva tartás Kiegyensúlyozott és biztonságos A fenti szavakkal jel­lemezte Hajdú János polgármester Paks idei költségvetését, amelyet egyhangúlag fogadott el a képvise­lő-testület március 9-i ülésén. Idén 8,1 milliárd forint áll rendelkezésre telepü­lésünk működtetésé­re és fejlesztésére, utóbbira nagyjából kétmilliárd forint. Paks költségvetése azok szá­mára is áttekinthető, akik esetleg nem járatosak a pénz­ügy területén, ugyanis a ren­deletet táblázatokba rendez­ve mutatja be, és az eligazo­dást szöveges magyarázat is segíti. így minden terület részletesen megjelenik a vas­kos anyagban, amely megfe­lel a törvényi előírásoknak, ezt a független könyvvizsgá­lói jelentés is alátámasztja. (A költségvetés összeállítása óriási feladat, hiszen nem csupán az előző évi frissíté­séről van szó. Az előkészüle­tek már az ősszel megkez­dődnek, amelynek részeként összegyűjtik az intézmé­nyektől az igényeket az év végén tárgyalt költségvetési irányelvekhez. A beérkezett információkat feldolgozzák a személyi létszámtól a tárgyi feltételekig, illetve egyeztet­nek a végleges döntés előtt az intézményvezetőkkel, hogy mi került be az anyag­ba.) A működésre és fejlesz­tésre 2011-ben 8,1 milliárd forintot fordíthat a város. Ugyan a költségvetés főösz­­szege 10,2 milliárd forint, ebben azonban a pénzmarad­vány és a kötvénykibocsátás­ból származó bevétel összege is szerepel, amit évről évre feltüntetnek a táblázatban, utóbbi pályázatok önerejéhez biztosít forrást. A költségve­tés 75 százaléka a város üze­meltetését, működtetését fe­dezi, 25 százalék marad be­ruházásra, fejlesztésre és tar­talékképzésre. A mintegy 6 milliárd forintból, ami a vá­ros működtetését garantálja, 3,4 milliárd forint az intéz­mények fenntartásához szük­séges. Nincs olyan akár ön­kéntesen vállalt, vagy kötele­ző feladat, amely százszáza­lékos állami támogatást kap­na, összességében az állami normatívák az intézmények költségvetésének egyharma­­dát fedezik, saját bevételük mintegy 24 százalék, a fenn­maradó 43 százalékot a város biztosítja a működéshez. Nagy tétel a városüzemelte­tés is, hiszen erre egymilliárd forintot fordítanak. Ebbe a körbe tartoznak többek között a köztisztasággal kapcsolatos teendők, az utak karbantartá­sa, az ivóvíz- és szennyvízke­zelés, a közvilágítás, a szú­nyogirtás, a bérlakások, in­tézmények karbantartása, a karácsonyi díszkivilágítás. Az önkormányzati kiadások, a szociális gondoskodás, a civil szervezetek 352 millió forint összértékű támogatása, a polgármesteri hivatal költ­ségvetése, a német nemzeti­ségi, illetve a cigány kisebb­ségi önkormányzat támogatá­sa összességében hozzávető­leg 1,6 milliárd forint kiadást jelent a városnak. A működtetéshez szükséges összeg mellett nagyjából két­milliárd forint marad fejlesz­tésekre. Hozzáláthat a város a gyógyfürdő önerős megvaló­sításához, valamint pályázati támogatással a cseresznyési iskola felújításához, az új hul­ladékgazdálkodási rendszer, illetve szennyvíztisztító telep építéséhez. A beruházások sorában szerepelnek még töb­bek között útfelújítások, ext­rémsporttelep létesítésének megkezdése a strand mellett, egy csónaktároló megépítése, gyermekkönyvtár kialakítása a nagykönyvtár mellett, vala­mint folytatva a lakótelepi tömbbelsők rehabilitációját, az Újtemplom, illetve Kodály Zoltán utca közötti terület rendbetétele, és a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola fel­újításának folytatása. A költ­ségvetési rendeletet a www.paks.hu honlapon bön­gészheti a lakosság. Kohl Gyöngyi Március 7-től egységesedett a Tolna megyei körzeti földhi­vatalok nyitva tartása, ez alap­ján a paksi körzeti földhivatal a következő időpontokban fo­gadja majd az ügyfeleket: hét­főn, szerdán, csütörtökön: 8-15 óráig, kedden és pén­teken: 8-11 óráig. Idén is a pedagógusnapi ün­nepségen adják át a Gyerme­keinkért díjat, amit az önkor­mányzat alapított az oktató­nevelő munkát végző pedagó­gusok és pedagógiai szakszol­gálati tevékenységet ellátók el­ismerésére. Most jelöléseket várnak a két díjazottra, a javas­latokat írásban, április 1-jéig lehet benyújtani dr. Blazsek Balázs címzetes főjegyzőnek (Dózsa Gy. út 55-61.). Nyaralj és spórolj az IBUSZ Mediterrán Tombolájával! Ha már tudod, mikor szeretnél nyaralni menni, de azt nem, hogy pontosan hová, akkor váltsd kedvezményre a bizonytalanságot! Bízd a döntést a Mediterrán Tombolára és spórolj a nyaraláson! A tengerparti nyaralás közelebb van mint gondolnád, 1 hét akár 5000 Ft-ért! VALUTAVÁLTÁS rendkívül kedvező árfolyamon IBUSZ Utazási Iroda Tel.: 75/310-208 7030 Paks, Dózsa Gy. u. 29. e-mail: paks@ibusz.hu Velünk már 109 éve garantált az utazás! IBUSZ. A megbízható magyar márka.

Next

/
Thumbnails
Contents