Paksi Hírnök, 2011 (20. évfolyam, 1-24. szám)

2011-03-18 / 6. szám

Fotók: Molnár Gyula Bemutatkozik Szentgáliné Erőss Márta, a városi könyvtár új ve­zetője, és ismerteti terveit Hefner Erika, a művelődési központ frissen kinevezett szakmai igazgatója. írásaink az 5. oldalon I 'aksi Hírnök fa írás megmarad. XX. ÉVF. 6. SZÁM ALAPÍTVA 1989-BEN 2011. MÁRCIUS 18. TISZTES POLGÁROK Negyedik alkalommal adta át a Magyarok Világszövetsége Tolna Megyei Szervezete a Tisztes Polgár kitüntetést, amelyet idén Örvös Ferenc és felesége, Örvös Ferencné Jantner Mária vehetett át a március 15-i vá­rosi ünnepi esten. Örvös Ferenc pedagógus­ként kezdte pályáját, aztán a város életében meghatározó szerepet játszó egykori kon­zervgyárba hívták, ahol tíz évig osztályve­zető volt, majd az üzem vezetésével bízták meg, amelyet húsz éven keresztül igazga­tott. Vezetése alatt a kis üzemből gyár lett, amelyet családias hangulat és pezsgő kö­zösségi élet jellemzett. Mária néni szülei példáját követve választotta a tanári hiva­tást. A pécsi diák-, majd első tanítói évei után Paksra került és 36 éven át tanította a gyerekeket írni és olvasni, és adott nekik életre szóló útravalót emberségből. Ahogy a méltatásban elhangzott, a nyugalom és a bé­kesség városának nevezik Paksot, ami a szülőföldet és az otthont jelenti számukra. Azt kívánják, hogy minden embert olyan szeretet vegyen körül, mint amilyen az Ör­vös családot is összetartja. A példamutató életpályák elismerésére alapított kitüntetés átadása előtt Teli Edit, Paks város alpolgár­mestere mondott ünnepi beszédet. Az ünne­pi műsort a II. Rákóczi Ferenc Általános Is­kola diákjai adták. Örvös Ferencről és Ör­vös Ferencnéről lapunk következő számá­ban olvashatnak portrét. Kohl Gyöngyi JÓ NAPOT, MI ÚJSÁG? Múltból építkező, annak érté­keit szem előtt tartó alkotó em­ber Tövisháti Béla, aki boldog, mert szerető családja és olyan hivatása van, amire mindig is vágyott. Pakson olyan közeg­re, a Városi Múzeumban pe­dig olyan kollektívára, mun­kára talált, amiért nap mint nap hálát ad az Úristennek. r MECSEKVIDÉKE NYUGDÍJASHITEL ^ lop TAKARÉKSZÖVETKEZET Szeretné felújítani lakását, családi házát? Energiatakarékosra cserélni 50 éve Ügyfeleink szolgálatában! háztartási gépeit? Szeretne kirándulni, üdülni? Vegye igénybe a nyugdíjashitelt 75 éves korig! Paks, Villany u. 4. Telelőn: 75/511-240 Felvehető összeg 100 ezertől akár 1 millió Ft-ig, futamidő max. 60 hónap. Jelen tájékoztató nem minősül ajánlattételnek. 100 ezer forintnál 2567 Ft, 500 ezer forintnál 12831 a havi törlesztőrészlet. A szerződések részletes leírását az üzlet- és termékszabályzatok tartalmazzák! Kamat 16%, kezelési költség 2%. THM 23,88% a félmilliós kölcsön esetében. J

Next

/
Thumbnails
Contents