Paksi Hírnök, 2011 (20. évfolyam, 1-24. szám)
2011-01-07 / 1. szám
Paksi Hírnök 2 2011. január 7. Kölcsönnel segít Paks a társulásnak A reális árhoz közelít a csatornadíj, nem változik a távhö ára Lezárult az új paksi hulladékgazdálkodási rendszer megvalósításának első szakasza. Még 2009-ben kezdődött el az új hulladékgazdálkodási rendszer kiépítésének tervezése, aminek megvalósításával Paks mellett hat környékbeli település: Bölcske, Madocsa, Gerjen, Pusztahencse és Györköny szemételhelyezése oldódhat meg. A beruházáshoz európai uniós forrásra pályázott az önkormányzat, az első fordulóban tavaly sikeresen szerepelt a hét település alkotta társulás: 61 millió forintot nyertek az előkészítő munkálatokra. Az első szakasz lezárása előtt tartott ülésen a projektben részt vevő települések a szükséges önrészről tárgyaltak. A Pakshoz csatlakozó hat önkormányzat saját költségvetéséből nem tudja biztosítani a lakosságszámra megállapított összegeket, ezért városunk képviselőtestülete utolsó ülésén úgy határozott, az önrész nagyságával megegyező kamatmentes kölcsönt nyújt a kistelepüléseknek, így Bölcske, Madocsa, Geijen, Pusztahencse és Györköny is a program tagja maradhat. A második fordulós pályázati dokumentáció összeállt, december 20-án benyújtották az anyagot a szakminisztériumhoz. Döntés tavasszal várható. -dal-Közel 15 százalékkal emelkedett a csatornahasználatért fizetendő díj, átlag hét százalékkal kell többet fizetnünk a hulladékszállításért. Öt forinttal lett drágább a helyi autóbusz-közlekedés viteldíja, és nem változtak a lakossági távhő- és melegvíz-szolgáltatás árai - így döntött a képviselő-testület decemberben. Tavalyi utolsó ülésén határozott a saját hatáskörben megállapított szolgáltatások díjairól a képviselő-testület. A helyi autóbusz-közlekedés viteldíjai átlagosan öt százalékkal emelkedtek, a menetjegyárat kivéve, ahol 3,3 százalékos volt a növekedés. így a helyi járatú buszon január elsejétől 155 forintért válthatunk jegyet, összvonalas bérletet 3400 forintért, míg tanulóbérletet 1040 forintért vásárolhatunk. - A szolgáltatást biztosító Gemenc Volán Zrt.-nek még a megemelt árakkal is 11 millió forintos éves vesztesége keletkezik a paksi üzletágon, de a képviselő-testület csak ekkora mértékű emelést fogadott el - mondta el az ülést követően Hajdú János. A valós árakhoz kellett közelíteni a csatornahasználati díjat azért, hogy képződjön akkora nyeresége a Paksi Vízmű Kft.-nek, amely biztosítéka lehet a szükséges fejlesztéseknek. Ezért döntött a szolgáltatás árának 15 százalékos emeléséről a képviselő-testület, Személyi változásokról döntöttek Puskás János lett a DC Dunakom Kft. új ügyvezetője. A szolgáltató cég igazgatóját decemberi ülésén nevezete ki a testület. Új főszerkesztő irányítja a Paksi Hírnök munkáját is január elsejétől. Kövi Gergő 2014. december 31-ig felel az önkormányzati lap kiadásáért. (Elődje, Dávid Ildikó önkormányzati sajtóreferensként dolgozik tovább.) Újabb négy évig Kovács Tibor marad a Telepaks Nonprofit Kft. ügyvezetője és a kistérségi televízió főszerkesztője - döntött a grémium legutóbbi megbeszélésén. Pályázatot írt ki a Paksi Közművelődési Nonprofit Kft. szakmai ügyvezetői, illetve gazdasági ügyvezetői és a Pákolitz István Városi Könyvtár igazgatói állásának betöltésére a képviselő-testület. A jelentkezéseket a címzetes főjegyzőhöz kell eljuttatni 2011. február 7-ig. A feltételekről az újság 10. oldalán tájékozódhatnak. Az új vezetők kinevezéséről márciusban határoz a testület. Paksi Hírnök Megjelenik kéthetente, 4400 példányban Kiadja a TelePaks Nonprofit Kft. Főszerkesztő: Kövi Gergő Szerkesztőség: Paks, Dózsa Gy. u. 51-53. E-mail: paksihimok@index.hu Telefon és fax: 75/310-153 Nyomda: Kerényi Nyomda, Szekszárd Hirdetésfelvétel: Fonyó Lajos, 30/557-3645, fonyo.lajos@t-online.hu Következő megjelenés: 2011. január 21. tájékoztatott a polgármester. Az ivóvízért viszont csupán 3 százalékkal kell többet fizetnünk 2011-ben, mint tavaly. A lakosság köbméterenként 206, míg a közületek 323 forintról kapnak számlát. A hulladékszállítási díjakban is követni kell azt az európai uniós irányelvet, amely szerint a használónak meg kell fizetnie a felmerülő költségeket, hangzott el a testületi megbeszélésen. így azért, hogy az új hulladékgazdálkodási rendszer tervezési-, előkészítési költségei, valamint a majdani pályázati önrész az árakban is megjelenjen, átlagosan 7 százalékos emelésről határozott a grémium. 17 forinttal nőtt a 110 literes kukák ürítésének díja: 267 forintot számláz alkalmanként a DC Dunakom Kft. A 4 m3-es konténer ürítésének díja 10628 forint lett. Változott a folyékony települési hulladék gyűjtésének és szállításának ára: 1805 forintra emelkedett, az 1100 literes konténer elszállításáért pedig 4057 forintot kell fizetnünk január elsejétől. A szeméttelepi ártalmatlanítási díjak is egységesen 7 százalékkal nőttek. Míg a korábbi években az egyes önkormányzati bérlakástípusoknál különböző mértékű, de jelentős áremelésről határozott a képviselő-testület, idén az infláció mértékével növekedtek a költségalapú és a szociális alapú bérlakások lakbérei. Az előterjesztés szerint eddig azért volt szükségszerű a lakbérek drasztikusabb emelése, mert nagyon alacsonyak voltak a bérleti díjak a városban. 2010-re a lakbérek elérték a megye városaiban alkalmazott díjtételek átlagát, így nem kellett jelentős emelésről határoznunk, csupán akkoráról, hogy a lakások felújítási költségeinek fedezete megteremtődjön - mondta el Hajdú János. Egy 50 négyzetméteres szociális alapú összkomfortos lakásért 2011-ben 14100 forintot kell fizetnie a bérlőknek, a költségalapú lakásoknál a havi díj 29000 forint. Két szolgáltatás díja nem változott az új esztendőben: mivel nem nyújtott be áremelési javaslatot a szolgáltató Dunacenter Therm Kft., ezért nem emelkedett a távhő- és a melegvíz-szolgáltatásért fizetendő ár a lakótelepen; illetve az önkormányzat tulajdonában lévő dunakömlődi köztemetőben sem emelkedtek a temetkezési díjak. Dallos Szilvia