Paksi Hírnök, 2010 (19. évfolyam, 1-24. szám)

2010-12-03 / 23. szám

2010. december 3. 9 Paksi Hírnök Nem az jelenti számunkra a nehézséget, ha van fogyaték­kal élő ember, hanem az, ha nem tudunk róla, mert akkor nem tudunk segíteni. Ezzel = biztatja a paksi Támogató 't Szolgálat a sérült embereket § arra, hogy ha szükségét érzik, | keressék fel őket, csatlakozva ° o ahhoz a majd' kétszáz ember­hez, akikkel már kapcsolat­ban állnak. Közülük jelenleg kilenc rászorulót látogatnak a szolgálat személyi segítői. De­cember 3-a a fogyatékkal élők világnapja. A fogyatékossággal élők a társa­dalomnak ugyanolyan értékes tagjai, mint bárki más, ugyan­úgy élnek, ugyanúgy éreznek, mint ép társaik. Ugyanúgy szükségük van arra, hogy le­gyen otthonuk, munkájuk, tár­sas kapcsolataik - mondja Gungl Brigitta, a paksi Támoga­tó Szolgálat vezetője. A fogya­tékkal élő emberek ugyanakkor elszigeteltebben élnek, mint ép társaik, ezért nagyon fontos, hogy segítsük őket. Ez a felada­ta a mai nevén 2003 januárja óta működő paksi Támogató Szol­gálatnak, ahova azok a rászoru­lók fordulhatnak, akik vakok személyi járadékában, emelt összegű családi pótlékban, vagy fogyatékossági támogatásban részesülnek, a rászorultság ugyanis nem jövedelemfüggő, hanem az érintett állapotától függ. A szükséges támogatást a szolgálat információnyújtással, tanácsadással, személyi szállí­tással, illetve személyi segítés­sel adja meg számukra. Kern András gépkocsivezető naponta vagy tucatszor fordul a szolgálat autójával és viszi a gondozotta­kat orvoshoz, rokonlátogatásra, családi eseményekre, miközben meghallgatja őket és ha kell, né­hány jó szóval, jókedvre derítő viccelődéssel fordul hozzájuk. A személyi segítés lényege, hogy a gondozottat nem kell ott­honban elhelyezni, hanem saját lakókörnyezetében maradhat. Ledneczky Gyuláné Etelka és Farkas Piroska személyi segítők nap mint nap járják a várost és felkeresik gondozottjaikat. Für­detnek, etetnek, pelenkáznak, körmöt vágnak, tornáztatnak, ügyeket intéznek, kinek mire van igénye. Gondozottjaik élet­minőségének javításáért úgy munkálkodnak, hogy közben ne vegyék át életük irányítását, ha­nem ösztönözzék őket az önál­lóságra, hogy fogyatékosságuk ne jelentsen terhet számukra. A gondozottak ellátása azonban csak az érem egyik oldala, a má­sik az a lelki támogatás, amire sokuknak szüksége van. Mint mondják, vannak, akik megbé­kéltek állapotukkal és igyekez­nek teljes életet élni, ám nehéz sorsú, elkeseredett emberekkel is találkoznak, akiknek az életé­be megpróbálnak reményt és egy kis vidámságot vinni, mi­közben óhatatlanul felveszik fájdalmukat, amit feldolgozni nagyon nehéz. Etelka elmondta, kitörölhetetlen pillanat, amikor egy gondozott kezét fogják éle­te utolsó pillanataiban, vagy ta­núi két ember búcsúzásának, mert egyikük számára véget ért a földi lét. Sokszor egyetlen mondattal döbbentenek rá a fo­gyatékkal élők, milyen nagy kincs a számunkra oly termé­szetes testi épség, mint amikor azt mondta egyikük, hogy de jó volt, amikor még igazán el tud­tam fáradni, jó lenne, ha még egyszer lehetőségem lenne rá, fűzte hozzá Piroska. Flogy mi viszi a Támogató Szolgálat munkatársait mégis tovább? A gondozottak ragaszkodása, sze­­retete, a tudat, hogy szükségük van rájuk mindig erőt ad a foly­tatáshoz. -gyöngy-Ember az utcán Valamikor nádazó volt - mondják az emberek a télen­­nyáron a Rosthy utcai vagy az Okmányiroda előtti pádon ül­dögélő férfiról. És tősgyökeres paksi. Fiatalember még - mondják mások, hiszen csupán ötvenkét éves. Az egykor kétkezi munkából élő, ma már nyugdíjasként, be­tegsége miatt méltatlan higié­niai körülmények között ten­gődő hajléktalan a főutca sza­kaszának felújítása után úgy maradt itt, mint egy régi utca­bútor. Nem illik a tájba, nem való a társadalomba - mondják sokan. De nyilvánvalóan nem esztétikai kérdésről van szó, amikor egy hajléktalanról be- u szélünk. | Fedél nélküli, otthontalan s o ember, az átlagostól eltérő sors J és perspektíva, amit az átlag­­ember ért meg legkevésbé. A £ hajléktalanság nem csupán az otthon hiányát jelenti, hanem az emberi kapcsolatok beszű­külését is, kirekesztettséget. A hajléktalan ember bizalmatlan, nincsenek kapcsolatai, melyek biztonságot nyújtanak, átsegí­tik válságos helyzetén. A városlakók megvetik, saj­nálják, szánják, néhányan se­gítik. És még többen segíte­nék. Fia hagyná. Bozsó Ká­roly, a hajléktalanszálló, Badics Istvánná, a hivatal szociális osztályának vezető­je, az utcai szociális munkás -mindannyian szeretnék, ha a hajléktalanszállóba költözne, ott rendszeresen tisztálkodna, melegételt enne. A férfi visz­­szautasítja a segítséget. Hosz­­szú, kitartó munka eredmé­nyeként néha sikerül orvos­hoz vinni, hetente megfürdet­ni, lecserélni a ruháit... Nincs rendelet, nincs jogszabály amelynek alapján kényszerí­teni lehetne életvitele megvál­toztatására. Az egyetlen hely, ahová men­ne: a Tolna Megyei Önkor­mányzat Szakosított Idősek Otthona, Alsótengelicen. Kö­zel százan várnak arra, hogy az otthon befogadja őket. És több százan várják a vá­rosban, hogy ez a méltatlanul hányódó élet végre visszake­rüljön a rendszerbe. Egy biz­tos: a legtürelmesebb ő maga. Teü Edit •• Önállóságra ösztönözve gondoskodnak A Támogató Szolgálat munkatársai

Next

/
Thumbnails
Contents