Paksi Hírnök, 2010 (19. évfolyam, 1-24. szám)
2010-10-08 / 19. szám
2010. október 8. 17 Paksi Hírnök Idegenben jobban megy Idegenben továbbra is remekül, hazai pályán viszont halványabban szerepel a Paksi FC NB I-es labdarúgócsapata. A 8. játéknapon Kecskeméten szerepelt a PFC, ahol Montvai 94. percben szerzett góljával 1:0-ra győzött. A csatár a nyáron épp a hírős város csapatától érkezett a Fehérvári úti egylethez. - Mást játszottunk, mint eddig. Most kifejezetten a védekezésre helyeztük a hangsúlyt, és így kevesebb labdát kaptam. Tudtuk, hogy a kecskemétiek a támadásra fognak összpontosítani, és mi ezeket szerettük volna megakadályozni és kontrákból veszélyeztetni. Azt gondolom, hogy mindkét feladatunknak eleget tettünk, hiszen nem kaptunk gólt, és a mérkőzés legvégén egy ellentámadásból tudtam gólt szerezni - értékelt a játékos. A sorozatban három idegenben aratott győzelmet követően - a Pápa elleni köztes hazai meccs a pálya alkalmatlansága miatt elmaradt - a legutóbbi Budapest Honvéd elleni találkozón újabb három pontban reménykedtek a zöld-fehér drukkerek. Az összecsapáson a PFC többet tett a sikerért, de a végjátékban a fővárosiak lőtték a mindent eldöntő gólt, így megszakadt a veretlenségi széria. - Csalódott vagyok, hiszen három bravúros idegenbeli győzelem után vagyunk, és bíztam benne, hogy tudjuk folytatni ezt a sorozatot. Annak ellenére, hogy nem így lett, a játékosokra egy rossz szót sem szólhatok. Tették a dolgukat nagyon becsületesen. Azt is felvonultatták, amit gyakoroltunk. Sajnos a végjátékban nem voltunk precízek, pontosak. A mérkőzés hajrájában mindent megtettünk a győzelem megszerzéséért, talán többet is kockáztattunk, mint kellett volna - foglalta össze a látottakat Kis Károly, a Paksi FC vezetőedzője. A következő fordulóban október 9-én 19 órakor pótolják a Pápa elleni elmaradt mérkőzést, majd október 17-én 17.30-tól Székesfehérváron a Videoton FC-vel játszik a csapat. A Magyar Kupában a PFC 4:0-ra nyert Balatonlellén, következik a Pécs, amivel október 27-én meccsel Kis Károly csapata. Faller Gábor Fiola az U21-ben Fiola Attila meghívást kapott a Magyar Labdarúgó Válogatott U21-es csapatába. Szabó János után ő a második paksi futballista, aki magára öltheti a korosztályos együttes címeres mezét. Fiola a Dunakömlődben kezdte labdarúgó pályafutását, majd az Atomerőmű SE-ben folytatta, 15 évesen került a Paksi SE-hez. Az U 19-ből „kiöregedő” játékost Gellei Imre az NB I-es kerethez irányította, az ifjonc azóta a felnőttek között pallérozódik. - 2009 januárjától folyamatosan Éger Lászlóékkal készülök, a bemutatkozásra sem kellett sokáig vámom. Tavaly februárban a ZTE elleni hazai meccsen a 88. percben csereként léptem pályára. Kis Károly is számít rám az első csapatnál, így kerülhettem a nemzeti csapat közelébe. Nagyon örülök a válogatott behívónak, hiszen minden sportolónak az álma, hogy egyszer majd magára vehesse a címeres mezt. Róth Antal a Zalaegerszeg elleni mérkőzésünket követően jelezte, figyelni fogja a játékom, én pedig igyekeztem a legjobb formámat nyújtani. Most bekerültem a keretbe, igyekszem majd élni is a lehetőséggel - mondta el Fiola Attila. A futballista már a Telki edzőközpontban készül a 20II- es Európa-bajnoki selejtezőket megelőző edzőmérkőzésekre. Lapzártánk után október 7-én Montenegróban, majd 12-én Szlovéniában játszik a magyar U21 -es válogatott. efgé Nincs gond a tenisz-utánpótlással 59 résztvevő mérkőzött egymással az őszi ifjúsági teniszversenyen a PSE Tenisztelepén. A nagy létszám jelzi, Pakson egyre népszerűbb sportág a tenisz. A PSE tenisz szakosztályánál öt edző foglalkozik a gyerekek képzésével, a tavasztól őszig használható salakos pályák kifogástalan minőségűek, míg télen az impozáns teniszcsarnok kínál megfelelő edzéskörülményeket. Horváth István szakosztályvezető elmondta, szeptemberben mindig növekszik a létszám.- A sportágválasztó és a nyári tenisztáborok is sokat lendítenek az őszi létszámemelkedést illetően. Szerencsére más sportágakhoz hasonlóan a lemorzsolódás itt sem jelentős, a 70 fős átlaglétszám, úgy gondolom, megfelelő. Hetente 180 játékos fordul meg a tenisztelepen, aminek jelentős hányada a gyerekek közül kerül ki - fogalmazott a sportvezető. A lányoknál végül Barta Kitti, Gracza Virág, Tóth Hanna Bella és Kékesi Norma diadalmaskodott a különböző kategóriákban, míg a fiúknál Izsák Adrián, Kenyeres Ádám, valamint Glósz Gergely és Simon Bence győzött csoportjában. A páros versenyt az Izsák Adrián-Csányi Márk kettőse nyerte. Az utánpótláskorúak legközelebbi versenyét decemberben rendezik, akkor Mikulás kupa lesz. röné Meghosszabbította OB II-es tagságát a Paksi SE férfi felnőtt teniszcsapata. A gárda a nyolc csapat közül hatodikként zárt a bajnokságban. A 2011-es szezonra télen a teniszcsamokban készül a férfi csapat, a tervek között tavasszal balatonfüredi edzőtáborozás is szerepel. Az együttes kissé átalakul a jövőben, mivel Vécsey Bence külföldre készül, így a helyére mindenképp igazolni kell. A szövetség döntése értelmében a következő szezontól kötelező lesz szerepeltetni egy ifjúsági korú játékost, így Péter Donát is csatlakozhat az OB II-es gárdához. Sakkolimpia Az oroszországi Hanti-Manszijszkban megrendezett 39. sakkolimpián az Atomerőmű SE kétjátékosa: Berkes Ferenc és Vajda Szidónia is kiválóan szerepelt. A Lékó Péter, Almási Zoltán, Polgár Judit és Berkes Ferenc alkotta magyar válogatott holtversenyben a harmadik helyen zárt az izraeliekkel, de rosszabb Bereger-Sonnebom pontszámmal végül negyedik lett. Az olimpiai bajnoki címet Ukrajna szerezte meg a 149 csapat közül. A Hoang Thang Trang, Mádl Ildikó, Vajda Szidónia és Gara Tícia összetételű női válogatott a 15. helyen végezett. Itt az orosz első számú válogatott lett az olimpiai bajnok 115 csapat közül. -kj-