Paksi Hírnök, 2010 (19. évfolyam, 1-24. szám)
2010-09-24 / 18. szám
Fotó: Szaffenauer Ferenc 2010. szeptember 24. 15 Paksi Hírnök A város gondoskodása tetten érhető A civil szervezetek életébe a városnak nem kell direkt módon beavatkozni, nekünk a lehetőséget kell biztosítanunk, az ösztönzést és biztatást kell megadni működésükhöz - mondta Hajdú János a paksi nagycsaládosok hagyományőrző napján, amelyre a civil szervezet meghívására látogatott el. A polgármester az elmúlt napokban a Paksi Városi Nyugdíjas Klubnak is vendége volt. Az önkormányzat oktatási és kulturális bizottságának pályázatán nyert támogatást a Paksi Nagycsaládosok Egyesülete hagyományőrző napjának megrendezéséhez, amelynek keretében a megújult Dózsa György út avatóünnepségének napján kézműves foglakozásokat tartottak a Polgármesteri Hivatal előtt, és vendégül látták a Kajdacsi Néptánccsoportot. Ezen a napon ebédre invitálták Hajdú Jánost. A polgármester elmondta, hogy pár évtized alatt közel egymillióval csökkent az országban a lakosság száma, aminek már gazdasági hátránya is megmutatkozik. El kell gondolkodni azon, hogy ki fogja tovább működtetni a gazdaságot, megtermelni a nyugdíjakat és átörökíteni a hagyományt. Ebben a nagycsaládosoknak fontos szerepe van, áldozatvállalásuk tiszteletet és köszönetét érdemel. A civil szervezetekről szólva Hajdú János elmondta, sok csatornán, így a költségvetésben, pályázati úton és a polgármesteri keretből is támogatást tud nyújtani számukra az önkormányzat. De nem csak pénzbeli támogatásokból áll a város odafigyelése, hanem például a nagycsaládosok esetében egy átmenetileg üresen álló épületet a rendelkezésükre bocsátottak. Ahogy a Paksi Nagycsaládosok Egyesülete, úgy a Paksi Városi Nyugdíjas Klub is élvezi az önkormányzat támogatását, ám ahogy azt a náluk tett látogatása alkalmával Hajdú János kiemelte, élettel, tartalommal nekik kell megtölteniük működésüket. A polgármester több alkalommal volt már meghívott vendég a klub népfőiskolái sorozatában vagy egyéb alkalmakkor. Most a születés-, illetve névnapjukat ünneplők, valamint azok köszöntésére érkezett, akik immáron húsz esztendeje tagjai a klubnak. Mint elmondta, szívesen megy hozzájuk, hiszen olyan nemzedékről van szó, akik már letették névjegyüket a városban, családjukban, akiket meg kell hallgatni, hiszen amit mondanak, az egy élet tapasztalatainak összefoglalása. A város gondoskodása tetten érhető a számukra elérhető széles körű támogatási lehetőségekben, mint például a gyógyszertámogatás, a karácsonyi szeretetcsomag vagy a hetven éven felülieknek biztosított, szociális rászorultságon alapuló szemétszállítási díjmentesség. Ezeket a lehetőségeket az önkormányzatnak meg kell tartania a jövőben is, hangsúlyozta a polgármester. -gyöngy-Duna-parti sétány a tervek között A lakossági véleményeket, kéréseket figyelembe véve alakították ki programjukat a Paks Városért Mozgalom képviselőjelöltjei, akik sajtótájékoztatón ismertették a körzetekre vonatkozó elképzeléseiket.- Az atomerőmű bővítésére való felkészülés és a feltárt gyógyvíz hasznosítása mellett a közeljövő problémáinak megoldásai is szerepelnek a szervezet elképzeléseit tartalmazó ismertetőben - tájékoztatott Herczeg József. A Paks Városért Mozgalom 2-es körzetben induló jelölje azt is elmondta, hogy az óvárosi körzetben annak ellenére, hogy az elmúlt nyolc évben 33 utcából nyolc megújult, vannak megoldásra váró feladatok, például az utak, járdák állapotának további javítása, hiszen tíz utcarész megrongálódott burkolata a felújítást sürgetővé teszi. A közlekedésbiztonságon táblák kihelyezésével és fekvőrendőrök beépítésével javítana, emellett a Templom tér burkolatán is változtatni szeretne Herczeg József, aki a Táncsics park és a piactér fejlesztését szintén célul tűzte ki. Az 1-es körzetben kiemelten kezelendő feladat a záporfékezők megépitése és a löszpartfal védelme, hangsúlyozta Várszegi László. A képviselőjelölt programjában egy Dunaparti, a kompkikötőtől a kavicsbányáig tartó sétányát kiépítését és egy Dunakömlődöt Pakssal a Sánchegyen keresztül összekötő út megvalósítását is megfogalmazta. A közlekedési terek, utak, járdák, csapadékvíz elvezetők nagy része valamennyi körzetben felújításra vár, mondta el Féhr György, a 3-as körzet jelöltje, aki szerint egy jelölt felelősségteljesen annyit ígérhet a választóknak, hogy a lehető legtöbb forrást próbálja a körzetébe vinni. Féhr György tervei szerint a PSE sporttelepén lévő ökölvívó csarnok felújításával a létesítmény Paks méltó nyugati kapujává válna. A 4-es körzetben nincsen olyan játszó-, közösségi tér, ahol az ott élők megpihenhetnének. Ezen szeretne változtatni Teli Anikó. A képviselőjelölt a parkot a Rákóczi- Péter-Pál utcák találkozásában alakítaná ki, emellett véleménye szerint több szelektív hulladékgyűjtő szigetet kellene kihelyezni, és folytatni kell a lakóházak energiatakarékos felújítását segítő pályázati programot. A lakótelep nyugati részén is sorra újulnak meg a panelépületek, de környezetük rendbetétele még várat magára, mondta el Szabó Sándor, aki az 5-ös körzetben kéri a választók bizalmát. Az utak, járdák akadálymentesítésének folytatását, a Gesztenyés úti parkoló felújítását és a Pollack Mihály utcai játszótér bekerítését emelte ki programjából a sajtótájékoztatón, ahol minden körzet tennivalóit sorra vették. Dallos Szilvia