Paksi Hírnök, 2010 (19. évfolyam, 1-24. szám)

2010-09-24 / 18. szám

Paksi Hírnök 12 2010. szeptember 24. Kisebbségi önkormányzati képviselőjelöltek Az Országgyűlés 1993-ban al­kotta meg a nemzeti etnikai ki­sebbségekről szóló törvényt, az ezt követő választásokon már lehetőség nyílt arra, hogy kisebbségi választásokat tart­sanak helyi, megyei és orszá­gos szinten, mondta el dr. Blazsek Balázs címzetes fő­jegyző. Pakson történelmileg két kisebbség van jelen és ala­kít önkormányzatot: a cigány és a német. Létszámcsökkenés itt is lesz, öt helyett négy kép­viselőt lehet választani. Csak azok voksolhatnak, akik az előirt határidőig felvetették magukat a névjegyzékbe. Dr. Blazsek Balázs szavai szerint a Pakson élő két kisebbség lé­­lekaránya nem változott, azoké viszont igen, akik élni kíván­nak állampolgári jogukkal, és részt szeretnének venni a ki­sebbségi választásokon. 2006- ban a cigány kisebbséghez tar­tozók közül 153-an regisztrál­tak, idén 218 főt vettek nyil­vántartásba. A német kisebb­séghez tartozók közül négy éve 252-en vétették magukat nyilvántartásba, most 133-an. (Az Országos Választási Iroda nyilvántartása szerint idén a paksi választói névjegyzékben egy ruszin nemzetiségű válasz­tópolgár is szerepel. A ruszin egyike annak a 13 magyaror­szági kisebbségeknek, amely a törvény szerint létrehozhat ön­­kormányzatot. Négy éve nem volt Tolna megye egyetlen te­lepülésén sem ruszin kisebbsé­gi önkormányzat, Pakshoz leg­közelebb Dunaújvárosban jött létre. A ruszinok egyébként jel­lemzően Borsod-Abaúj-Zemp­­lén megyében élnek.) Pakson egy szavazókörben, a polgármesteri hivatal nagyter­mében lehet majd voksolni a kisebbségi jelöltekre október 3-án. A szavazatszámláló bi­zottság először megállapítja a szavazni kivánó személyazo­nosságát és azt, hogy szerepel­­e a kisebbségi választói jegy­zékben. Érvényesen szavazni egy vagy több, de legfeljebb négy jelöltre lehet, a jelölt ne­ve mellett elhelyezett körbe tollal írt x vagy + jellel. A települési kisebbségi ön­­kormányzati választáson olyan társadalmi szervezetek indul­hatnak, amelynek alapszabá­lyában legalább 3 éve rögzített célja az adott nemzeti vagy et­nikai kisebbség képviselete. A német kisebbségi választáson induló hét jelölt mindegyike a Tolna Megyei Német Kisebb­ségi Önkormányzatok Szövet­sége színeiben indul. A cigány kisebbség 16 jelölt közül vá­laszthat. Közös jelölteket állí­tott a Roma Polgári Tömörülés Roma Polgárjogi Mozgalom B.-A.-Z. Megyei Szervezete és a Cigány Szervezetek Orszá­gos Szövetsége, állított jelölte­ket a Demokratikus Roma Ve­zetők Szövetsége, a Lungo Drom Országos Cigány Érdek­­védelmi és Polgári Szövetség, illetve az MCF a Magyarorszá­gi Cigányok Országos Fóru­ma. •• Tolna Megyei Német Kisebbségi Önkormányzatok Szövetsége Tisztelt Választópolgárok! Bemutatkoznak a paksi Né­met Nemzetiségi Kisebbségi Önkormányzat képviselője­löltjei, valamennyien a Tolna Megyei Német Önkormány­zatok Szövetségének jelölt­jei-Az Önkormányzat legfonto­sabb feladatai:- A paksi németség érdek­­képviselete- A paksi németség identitás tudatának erősítése, a már fele­désbe merült népszokások, rendezvények felelevenítésé­vel (Nemzetiségi napok, Svábbá­lok, Sörpartik, Szüreti hangoló stb.)- Az iskolákban, óvodákban folyó nemzetiségi képzés tá­mogatása (Nemzetiségi-, nyelvi- és ol­vasótáborok, néptáncoktatás, játszó és kézműves foglalkozá­sok, jutalomutazások stb.)- Hagyományőrző- és kultúr­­csoportok támogatása (Utazási és működési költsé­gek támogatása)- Paks és a környék német nemzetiségi történelmi és kul­turális értékeinek megismer­tetése (Közreműködésünkkel és tá­mogatásunkkal megjelentetett könyveket segédanyagként használják iskoláink a nemzeti­ségi oktatásban)- Lehetőséget biztosítottunk a város polgárai számára a né­met nyelv tanulására, gyakor­lására (Nyelvtanfolyamok, nyelv­vizsgák szervezése, könyvtár és németklub működtetése)- Részt vállaltunk a testvér­­városi kapcsolatok alakításá­ban, ápolásában. A következő négy évben is a fent említetteket tartjuk legfon­tosabb feladatainknak. Szavazni a bemutatott jelöl­tek közül 4 főre lehet! Kérjük, vegyenek részt a Pol­gármesteri Hivatal szavazó he­lyiségében október 3-án tartan­dó kisebbségi önkormányzati választáson! Hátsó sor: Féhr György, Hetzmann Albert, Hirt József, Koczka Tibor Első sor: Pápista László, Racskó Stefi, Strasszer Tamás

Next

/
Thumbnails
Contents