Paksi Hírnök, 2010 (19. évfolyam, 1-24. szám)

2010-09-10 / 17. szám

Fotó: Molnár Gyula 2010. szeptember 10. 17 Paksi Hírnök Felsőbb osztályba jutottak A korábbi évek szisztemati­kus építkezésnek köszönhe­tően a 2010-20II-es szezon­ban elérte a Paksi SE, hogy mind a négy (U19, U17, U15, U13) kiemeltként kezelt kor­­osztályos csapat az NB I-es utánpótlás bajnokságban játszik. A Gracza Tibor edzővel készü­lő 19 és 17 évesek a legutóbbi fordulóban egyaránt 3:1-re győzték le azt a Kaposvárt, amely klub labdarúgó akadé­miával rendelkezik. - Kisváro­si csapatként nagyon nehéz fel­adat a kiemelt bajnokságban játszani. A 15 rivális egyesület közül 9-nél működik futball­­akadémia, míg nálunk ez még nem valósult meg. A fővárosi klubok mindegyike előttünk jár, de a vidéki csapatok zömé­nél (például a már említett Ka­posvár és a felcsúti Puskás Fe­renc Akadémia, ami a Video­tont szolgálja) is kollégiumi rendszerben folyik a képzés - mondta el Osztermajer Gábor utánpótlás szakágvezető. A paksi általános és középis­kolákkal remek kapcsolat ala­kult ki az évek során, így a kör­nyező településekről szívesen jönnek Paksra a gyerekek, a PSE így próbálja tartani a lé­pést a „nagyokkal”. Az U13 és U15-ös korosztály már negye­dik éve a legfelsőbb osztályban versenyez, míg az „idősebb” korosztályok az NB Il-es baj­nokság megnyerésével (2006 után másodszor) vívták ki a jo­got a legmagasabb osztályban való szereplésre.- Az U19-es korosztályból „kiöregedő” játékosok mind­egyike az NB III-as gárdához kerül, ott bizonyíthatja tehetsé­gét. Böde Dániel, Szabó János, ifj. Haraszti Zsolt és Fiola Atti­la ma már az NB 1-es keret tag­jai, ők számos élvonalbeli ta­lálkozón játszottak már - tette hozzá a legmagasabb edzői végzettséggel, pro licencszel rendelkező szakágvezető. Per­sze nem mindenkiből lesz „profi” játékos, azok, akik to­vábbtanulnának vagy alacso­nyabb osztályban folytatnák, szabadon eligazolhatnak, az egyesület mindenben segíti futballistáit. A következő két játéknapon is­mét remek ellenfelek ellen lép pályára a Paksi FC U19 és U17- es gárdája. Előbb a már emlege­tett felcsúti akadémia csapata lá­togat a Fehérvári úti stadionba - a találkozókat szeptember 11-én 11 és 13 órakor rendezik -, míg a következő fordulóban idegen­ben az agárdi Sándor Károly Labdarúgó Akadémia (az MTK kollégiuma) lesz az ellenfele Gracza Tibor együtteseinek. Faller Gábor Ismét sportágválasztó Tájfutó hírek Második alkalommal rendezték meg az ürgemezei strandon a Nagy Sportágválasztót. A két nagy klub, az ASE és a PSE szakosztályai, edzők, sportolók várták az érdeklődőket pénte­ken és szombaton.- Pénteken 1750-en vettek részt a sportágválasztón. Pozití­vum, hogy a délután folyamán nagyon sok szülő is kilátogatott az eseményre, és személyesen is tájékozódott a sportolási lehető­ségekről. A néha csepergő eső ellenére nagyon jó hangulatú napot töltöttek el a diákok. A szombati nyílt napon is szép számmal jöttek az érdeklődők, ekkor az óvodás korosztály - szüleikkel együtt - volt túlnyo­mó többségben. Összességében elmondható, hogy ismét jól si­került a sportágak megismerte­tése és népszerűsítése - mondta el Bedecs Ferenc, az ASE ka­jak-kenu szakosztályának veze­tőedzője, a Nagy Sportágvá­lasztó egyik szervezője, joko A nyár végén újabb két megmé­rettetésen szerepeltek sikeresen a Paksi SE tájékozódási futói. Au­gusztus végén hazai környezet­ben rendezték a „Csütörtöki Népszerűsítő Versenyt” a VMK parkolóban, melynek célja a sportág népszerűsítése hazai pá­lyán. A 14 éveseknél Lénárt Vik­tória végzett az élen, a fiúknál Kurucz Bence volt a leggyor­sabb, a felnőtt férfiaknál a szek­szárdi Bemáth Zsolt győzött. Szeptember első hétvégjén már Salgótarjánban szerepeltek a zöld-fehér klub tájfutói. A Rö­vidtávú Országos Bajnokság el­ső napján egyéniben a legjobb eredmény Kurucz Bence 4. he­lyezése, valamint Lénárt Viktó­ria 13. helye a B döntőben. Más­nap a Pontgyűjtő Országos Csa­pat Bajnokságon három 3 fős együttes indult FI4, N21 és F21 kategóriákban, akik közül a lá­nyok 10.-ek lettek, így ők érték el a legjobb helyezést. Szeptem­berben további öt versenyen - Szegeden, Rúzsán, Bölcskén, Pécsett, majd ismét Pakson (szept. 30., 17 óra, VMK) - bizo­nyíthatnak a PSE tájfutói, efgé Kitüntették Braun Ákost A Tolna Megyei Önkormányzat Sipos Márton-díját vehette át a Bátaszéken tartott megyenapon Braun Ákos, az Atomerőmű Sportegyesület Európa- és világbajnok cselgáncsozója. 25 éves eredményes sportolói tevékenységét, kimagasló eredményeit, a versenyeken tanúsított sportszerű magatartását, példamutató pálya­futását ismerték el a kitüntetéssel.

Next

/
Thumbnails
Contents