Paksi Hírnök, 2010 (19. évfolyam, 1-24. szám)

2010-09-10 / 17. szám

Fotó: Kövi Gergő 2010. szeptember 10. 3 Paksi Hírnök Lezárult a jelöltállítás Vitafórumok a TelePakson Pakson is leadták a kopogtatócé­dulákat, összeállt, kikre szavaz­hatunk október 3-án. A hetes körzet kivételével mindenhol öt jelöltre voksolhatnak Pakson a választók, a polgármesterségért hárman szálltak versenybe. Míg 2006-ig tíz, idén nyolc szavazó­körre osztották a várost. Jelölő szervezet most is, akárcsak négy éve a Fidesz-KDNP, a Paks Vá­rosért Mozgalom és a Paksi Lo­kálpatrióták Egyesülete. A balol­dali jelöltek 2006-ban az MSZP­­SZDSZ koalíció, most a Balol­dali Összefogás színeiben száll­nak ringbe. Új jelölőszervezet a Jobbik Magyarországért Mozga­lom, ők egy híján mind a nyolc körzetben indítanak jelöltet, ők jelölték a legtöbb nőt is, szám szerint négyet. 2006-ban négy független képviselőjelölt is ösz­­szegyűjtötte a megfelelő számú kopogtatócédulát (később egyi­kük sem jutott be a testületbe), idén egy függetlenre sem sza­vazhatunk. Cigány és német kisebbségi képviselőválasztást is kitűztek október 3-ára. A választói jegy­zékbe felvett, magát cigány nemzetiségűnek valló 218 vá­lasztópolgár 16 jelölt közül vá­laszthat. 133 német nemzetiségű szavazó 7 jelöltre voksolhat. Ér­dekesség, hogy négy éve épp fordított volt az arány: 252 né­met és 153 cigány szavazó vetet­te fel magát a jegyzékbe. Hétfőn megkezdődnek a vá­lasztókörzetenként tartott fóru­mok a paksi televízió csatorná­ján, ahol megismerhetik az adott körzetben induló képvi­selőjelölteket. Este fél héttől kezdődően a jelöltek bemutat­kozását láthatják, majd a hét órás híradó után következik a vitafórum a választókörzetek sorrendjében, az alábbi napo­kon: 1- es választókörzet: 13-án 2- es választókörzet: 15-én 3- as választókörzet: 17-én 4- es választókörzet: 20-án 5- ös választókörzet: 22-én 6- os választókörzet: 24-én 7- es választókörzet: 27-én 8- as választókörzet: 29-én A cigány kisebbségi önkor­mányzati jelöltek vitafóruma 23- án, a német kisebbségi önkor­mányzati jelölteké pedig szep­tember 28-án lesz ugyancsak a híradó után. A polgármesteijelöl­­tek vitáját szeptember 30-án kö­vethetik majd nyomon. Az összes önkormányzati vá­lasztáson indulóval találkoz­hatnak a Paksi Hírnök követke­ző, szeptember 24-én megjele­nő számában, amelyben a pol­­gármesteijelöltek mellett meg­találhatják majd választókörze­tenként az indulók bemutatko­zását, továbbá a kisebbségi ön­­kormányzati jelölteket is. Három polgármesterjelölt méreti meg magát október 3-án, akiket arról is kérdeztünk: hogyan látják a várost, amit vezetni kíván­nak, milyennek szeretnék látni négy év múlva, s hogy polgármesterként mit tartanának szem előtt. Készültek fotók is a nyilatko­zók útmutatása alapján, s az is kiderül: miért éppen azt a helyszínt választották. Következzenek a jelöltek ábécé sorrendben: Haj­dú János (Fidesz-KDNP, a Paks Városért Mozgalom támogatásával), Kozmann György (független, a Paksi Lokálpatrióták Egye­sületének támogatásával), Mezősi Árpád (a Balközép Szövetséget alkotó MSZP és Városunkért Jövőnkért Egyesület színeiben). Hajdú János - Fidesz-KDNP Nekem Deák Ferenc a Politikus. Okos, tisztességes, hazaszerető ember. Minden esetben az igazságra, a megoldásra töreke­dett úgy, hogy az elveihez szilárdan ra­gaszkodott. Soha, senkinek nem kötelezte el magát. Számomra ő a mérce, még ha nem is mérhetem össze vele magam. A napokban ért véget a XV. Országos Főépítészi Konferencia, egy magas szin­tű szakmai találkozó. A vendégek a záró napon - egymástól függetlenül - megdi­csérték a várost: rendezettnek, az épített környezetet ízlésesnek, a szolgáltatáso­kat magas színvonalúnak értékelték. A dicséret minden városlakónak - vállalko­zóknak, intézményeknek, társadalmi munkát végző civil szervezeteknek... hosszan sorolhatnám - és a városveze­tésnek szól - így látja a várost Hajdú Já­nos, egyetértésben a város vendégeivel, majd utalva hitvallására, példaképére, így folytatja:- Néhány éven belül Paks életében új korszak kezdődik: az atomerőmű-bővítés lázában fog égni a város. Szeretnék úgy megfelelni a változó körülményeknek, ahogy a reformkor politikusai tették: a he­lyi, közösségi érdekeket szem előtt tartva meghozni a döntéseket. Szeretném, ha a jelenlegi átlátható, poli­tikailag tiszta képlet mentén szerveződne a közélet. Reális célok és lehetőségek sze­rint kell jövőt tervezni. A jelenlegi képvi­selő-testület hétéves gazdasági programjá­nak céljai helytállóak. A program a közal­kalmazottak és köztisztviselők hatékony közreműködésével valósítható meg. Ki kell használni, meg kell erősíteni a városi adottságokat, hiszen manapság Paks kezdi megmutatni kulturális sokszínűségét - ne gyengítsük a meglévő lehetőségeket azzal, hogy újakat próbálunk érvényre juttatni - közpénzen. Következetességre törekszem, szeretem a rendet magam körül - a környezetem szigorúnak tart. A képviselő-testületnek és a polgármesternek - munkája során - húszezer ember és közel kétezer vállalko­zás érdekeit kell szem előtt tartani. A fel­újításra váró mellékutcák pontosan annyit jelentenek, mint a főutca-rekonstrukció, a paksi polgárok, a helyi kisvállalkozók és szolgáltatók ugyanolyan értékesek, mint a nagyvállalkozók. Döntéseinket a megfon­toltság, néhány esetben - felelős emberhez illően - az óvatosság jellemzi. Deák Fe­rencet idézem: „Az óvatosság, még ha túlzott volna is, mindig figyelmet érdemel, mert a túlzott merészség több kárt okozhat, mint a túl­zott óvatosság.”

Next

/
Thumbnails
Contents