Paksi Hírnök, 2010 (19. évfolyam, 1-24. szám)
2010-08-27 / 16. szám
2010. augusztus 27. 15 Paksi Hírnök Disputa egy pohár bor mellett Ha valaki a borról kérdezi, ő csak mesél és mesél. Kovács Mihály számára a bor nem hobbi, hanem életforma, mint mondja, egy jól sikerült nedűtől dagad a gazda mellkasa. A bor tisztelete mellett szenvedélyes tenni akarás és fáradhatatlanság jellemzi, amit vélhetően elődeitől örökölt. Ezt a legtalálóbban talán dr. Kárpáti István fogalmazta meg, amikor azt mondta neki, hogy jó földből van véve. A paksi Sárgödör tér története a török uralom utáni időkig nyúlik vissza. Az új telepesek innen vitték a földet vert falú házaik megépítéséhez, aminek eredményeként hamarosan gödrök tarkították a területet. Később, amikor kipusztult a szőlő a Sánc-hegyen, a gazdák lejöttek a homokra. A gödrökre présházakat építettek, s az ezekből nyíló pincék mélyén megannyi zamatos nedű pihent. Azóta sok víz lefolyt a Dunán, ám a „boros élet” maradt a téren, ahol a jelenleg 55 tagot számláló Paksi Sárgödör téri Présháztulajdonosok Egyesületének 2001-es megalakulása óta pezseg csak igazán, meséli Kovács Mihály, a szervezet főpohárnoka, aki régi paksi család sarja. Nagyapja árva gyermek volt, aki sikeres fuvarozó lett, akár harminc fogatnak is munkát tudott adni. Akaraterejét gyermekei és unokái is örökölték, utóbbiak egyike Kovács Antal olimpiai és világbajnok cselgáncsozónk, Mihály első unokatestvére. O maga csőszerelőnek tanult, azt követően leérettségizett, majd az épületgépész technikum felé húzott a szíve, de ilyen képzés akkor nem volt. Amikor 2005-ben lehetősége nyílott rá, nem volt rest visszaülni az iskolapadba, és bár elmondása szerint sokszor „vért izzadt”, megszerezte az áhított végzettséget. Lassan huszonöt esztendeje az atomerőműben dolgozik, területe a hőszolgáltatás, ami, mint mondja, másnak talán unalmasnak tűnik, de ő élvezi és szenvedéllyel végzi a munkáját. A kilencvenes évek közepén az „Együtt a parlagfű ellen” Alapítvány kuratóriumába hívták, amelynek ma is tagja. Néhány évvel később a Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezeténél is felfigyeltek rá, és két cikluson át volt főbizalmi. Az ott eltöltött tiz esztendő alatt sok barátot szerzett, a különböző képzéseken rengeteget tanult. Ahogy nagypapája, az édesapja is fuvaros volt és nagy becsben tartotta a hegy levét, hiszen egy kancsó bor a fehér asztalon jót tett az üzletmenetnek. Akár harminc hektó jóféle nedűt is rejtett a családi pince, ahova édesapja visszavonulása után kezdett rendszeresen lejárni. Azt tapasztalta, hogy minden gazda teszi a maga dolgát, a szomszédolás sem hiányzik az összképről, de egy erősebb kötelék talán igen. Elnézegetve a teret az is megfogalmazódott benne, hogy fejleszteni kellene. Aztán egy baráti borkóstoló alkalmával hangot adott ezeknek a gondolatoknak, mire Lovászi Zoltánná azt javasolta, hogy alakuljanak egyesületté, igy mindkét területen előre lehetne lépni. Mayer Istvánnal karöltve munkához is láttak, és hamarosan megalakult a szervezet. A tér felvirágoztatását, első lépésként is az infrastruktúra fejlesztését tűzték zászlajukra, ami végül 2006- ban, az önkormányzat segítségével valósult meg. Miután elkészült a közművek ki-, illetve átépítése és a teret új köntösbe öltöztették, más feladatot keresett a civil szervezet. Aki keres, az talál, tartja a mondás, ami esetükben beigazolódott. Az új cél a paksi siller hírnevének visszaállítása lett, aminek jegyében elindították a mára városi rendezvénnyé vált országos sillerfesztivált, de a korábban életre hívott újboráldás és több borverseny is nevükhöz fűződik. Mihály is rendszeresen megméreti borait. Pincéjében, amely a felújításkor előkerült tégla tanúsága szerint 1848- ban épült, sokféle nedű pihen. Nagy kedvence az olaszrizling, de a rozét is szereti, az első fesztivál óta pedig a sillernek is odaadó híve, amelylyel addig nem igazán volt nagy barátságban. Ahogy én, úgy mások is rácsodálkoztak már, hogy borkészítéssel igen, de szőlőműveléssel nem foglalkozik. Elmondta, hogy korábban volt szőlőjük, de édesapja halála után megváltak tőle. Ha erről kérdezik, mindig azt mondja, nem kell tudni tojást tojni ahhoz, hogy süteményt süssünk. Megtanulni sütni viszont kell! Az ő mestere Mayer István volt, akire hallgatva hamarosan aranyérmes borral büszkélkedhetett, amit azóta több alkalommal újrázott. Ma már ő is bátran ad tanácsot másnak, no persze ha elég bölcsesség lakozik az illetőben ahhoz, hogy elfogadja az építő kritikát, mondja. Amikor búcsúzóul a jövőről kérdeztem, elárulta, hiába hajtja rendületlenül a tenni akarás, így valamivel ötvenen túl egyre inkább érzi, hogy közeleg az idő, amikor kicsit lassítania kell. Első házasságából egy lány, a másodikból pedig egy fiú született, akik ma már mindketten felnőttek. Arra vágyik, hogy velük és majdan az unokáival is minél több időt eltölthessen, és sokat utazzon, bár utóbbinak még meg kell nyernie a feleségét, ugyanis ő szívesebben hódol a kertészkedésnek. Kohl Gyöngyi
