Paksi Hírnök, 2010 (19. évfolyam, 1-24. szám)
2010-08-27 / 16. szám
2010. augusztus 27. 13 Paksi Hírnök (Folytatás a 12. oldalról) Bún Gusztáv tagja lett Paks és környéke minden jelentős gazdasági társulásának, hitelezője, bérlője, majd tulajdonosa egykori nemesi földbirtokoknak. 1873-ban egyik alapítója és pénztárosa a paksi székhelyű Első Középdunai Haltenyésztő Rónak. 1887-ben mészégető kemencét állított fel a növekvő Paks környéki építőanyag-kereslet kielégítésére. Pakson halt meg 1912-ben, a családi kápolnában temették el. Bankja ekkorra már egy budapesti olajipari vállalkozásának sikertelensége miatt fizetési gondokkal küszködött. Bún Gusztáv pénzügyi vállalkozásait egyetlen fia, Bún Lajos József folytatta. Ő is Pakson született 1868. január 26-án. Iskolái elvégzése után cégeit apja segítségével indította el, a Paksi Takarékpénztár igazgatója volt, és részvényese az 1870-ben alapított Újvárosi Téglagyár és Fatelepnek. Apja halála után örökölte és vezette a család összes vállalkozását, melyek az első világháború kitöréséig sikeresen működtek, de 1914-től kezdődő fizetési gondjai miatt a csődöt nem tudta elkerülni. Vagyonát zárolták, bár a bank betéteseit a paksi házak és egyéb ingatlanok, földbirtokok eladásából kárpótolták, de Bún Lajost 1916-ban első fokon 2 év 4 hónap börtönbüntetésre ítélték, bár fellebbezése után a másodfokú ítélethirdetésig nem kellett börtönbe vonulnia. Napjainkra a Bún család hajdani lakóházai városunk építészeti örökségének értékeivé váltak. Bár eredeti formájában egyik sem maradt meg, a felújítások során a tervezők igyekeztek azt megőrizni, s a házak utcafronti megjelenésén csak kisebb módosításokat végrehajtani. A Csányi-kerti Bún tanya, a kastély és a kápolna rekonstrukcióját a hidegvölgyi szőlőtelepítések után a terület tulajdonosa, a Dunamenti Termelőszövetkezet végezte el az 1980-as években, az épületek jelenleg magánszemélyek tulajdonában vannak. Forrás: Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái; Börtsök László: Paks műemléki és városképi vizsgálata. Bp. 1954; Dr Németh Imre-Somogyi György- Dr Koch József: Paks nagyközség monográfiája; Dr Németh Imre: A Bun-hagyaték, Paksi Hírnök, 1990. június 26; Bencze Barnabás és Száraz István szíves közlései. A Bún család nevét a források többféleképp jelölik, találkozhattam a Bun, a Bunn, Bún írásmóddal is. írásomban igyekeztem ezt követni. A paksi térképeken, a Duna túlpartján, a várossal átellenben található Bum(Bun)-sziget neve is az ő emléküket őrzi. Kernné Magda Irén Tárgy/Történet Ha olyan látogatók érkeznek egy településre, akik korábban még soha nem jártak ott, nem csak a híres épületeket, a nevezetességeket nézik meg, hanem kialakítanak magukban egy általános képet, s főként ez alapján döntik el, kellemese az adott helység. Ezt általában olyan benyomások alapján teszik, melyeket nem tudatosan irányítanak, csak befogadnak. Az utcaszerkezet, a házak színei, formái, a növények, zöldterületek, az emberek, akikkel összefutnak, közösen alakítják egy-egy terület „egyéniségét”. Paks városképe a századok során sokat változott. Ha a 20. század elejére ugorhatnánk és ellátogathatnánk a községbe, valószínűleg nehezen ismernénk rá a mai város utcáira. Az általános képet ugyanis akkoriban a nádtetős házak sora határozta meg. A nád a múlt századi vízszabályozásokig a magyar nyelvterület jelentős részén nagy mennyiségben termett, s tetőfedésre kiválóan alkalmas volt. A Duna és mellékfolyóinak árterületei a legjelentősebb nádtermelő területek kö- s> zé tartoztak. A nádtetőt legtöbbször pa- * raszti szakemberek, nádazók ü készítették. A nádazás mesterségét képesítéshez nem kötötték. Jó kézügyességű szegényparasztok, nincstelen emberek idősebb társaiknak segédkezve sajátították el. A nádtető készítésének egyik eszköze a nádvarró tű. A tű egyik vége lándzsa alakú, a másik végén van a foka, melybe régebben gúzst, később drótot fűztek, ezzel erősítették a tető léceihez a nádkévéket. A másik eszköz a képen is látható nádverő, fából készült nyeles, fogazott eszköz, amellyel felverték a tetőre rakott nádat, hogy sima, tömött és egyenes legyen, ne maradjon lépcsőzetes. A nádverőnek tájegységenként jellemző, különböző formai típusai vannak. A nád szára szilárd, a vizet taszítja és jó hőszigetelő, évezredes múltú tetőfedő anyag. Legfőbb hátránya fokozott tűzveszélyessége volt. Pakson a 19. században több nagy tűzvész is pusztitott, egész városrészek pusztultak el a nádtetők miatt gyorsan terjedő tűzben. 1882-ben a képviselő-testület határozatot hozott, mely szerint „... a nádtetős építkezés betiltatik”, majd 1887-ben meghatározták, hogy náddal egy házat sem, fazsindellyel pedig összesen 133 házat lehet fedni a város területén, a sarokházakat és a belső mag felé vezető utak házait csak cseréptetővel láthatják el. Ennek ellenére csak a 20. század második felére lett általános a cserépfedél. A náddal való fedés hosszas fennmaradásának fő oka az volt, hogy könnyen hozzáférhető, olcsó, tartós építőanyag volt, de az okok közt szerepel az is, hogy a gyorsan leégő ház a biztosítási csalások könnyű eszköze volt. A város képe azóta sokat változott. Mások az építőanyagok, az épülettípusok, az utcaszerkezet. Megváltoztak az utcanevek, a településrészek nevei. Ha emlékeznek olyan változásra, mely a város „egyéniségében” meghatározó volt, vagy ismernek régi elnevezéseket, kérjük írjanak a muzeum.paks@gmail.com email címre, vagy a Városi Múzeum, 7030 Paks, Deák F. u. 2. címre. Köszönjük eddigi történeteiket! Kövi-Onodi Gyöngyi
