Paksi Hírnök, 2010 (19. évfolyam, 1-24. szám)

2010-08-27 / 16. szám

2010. augusztus 27. 9 Paksi Hírnök Tanévkezdés a szociális osztályon Évek óta létező' támogatási forma Pakson a felzárkóztatá­si ösztöndíj, amellyel az általános és középiskolás roma ta­nulókat segíti a város, függetlenül attól, hogy itthon vagy máshol tanulnak. A támogatás feltétele, hogy a diák rend­szeresen járjon iskolába, igazolatlan hiányzása ne legyen és tanulmányi eredménye elérje legalább a hármas osztályza­tot. Az ösztöndíj összege a tanulmányi átlagtól függ, a tan­év során havonta minimum kettő, maximum négyezer forint lehet. Az elmúlt tanév végén ötvenkilenc családból hetven­nyolc gyermek kapott ilyen támogatást. A kérelmeket a szü­lőknek kell benyújtaniuk, ha ezt szeptember 15-ig megte­szik, akkor már arra a hónapra jogosult lesz gyermekük. Az ösztöndíjat ilyenkor az elmúlt tanév végi eredmény alapján állapítják meg, majd februárban újra be kell nyújtani a ké­relmet, ekkor a félévi eredményeket veszik figyelembe. Az igényléshez szükséges nyomtatvány az iskolákban vagy a szociális osztályon kérhető. Akik az előző tanévben meg­kapták az ösztöndíjat, azoknak tájékoztató levelet küld a hi­vatal a lehetőségről, illetve az iskolai szülői értekezleteken is felhívják rá a figyelmet. Hamarosan ismét szól az is­kolacsengő! A tankönyvcso­mag, a füzetek, a tornafelsze­relés és az írószerek több tíz­ezer forinttal terhelik a csa­ládi kasszát, de az utazás és az étkezés költségeivel is szá­molni kell. A paksi önkor­mányzat a következő tanévre is biztosítja az ingyenes diák­bérletet, valamint kérhetik az ügyfelek a rendkívüli gyermekvédelmi támogatást, illetve a rendszeres nevelési segélyt. Rendkívüli gyermekvédelmi támogatásra folyamatosan be­adhatók az igények, ám két kérelem között legalább há­rom hónapnak el kell telnie. További szempont az elbírá­lásnál, hogy a jövedelmi és vagyoni feltételeknek megfe­leljen a kérelmező. Bár ez a támogatási forma nem kifeje­zetten a tanévkezdéshez kötő­dik, úgy alakult az évek so­rán, hogy húsvét és karácsony előtt, valamint ilyenkor, au­gusztus-szeptemberben van nagyobb számú igénylés. A gyermekvédelmi támogatás, amelynek összege függ a csa­lád anyagi helyzetétől, vala­mint a gyermekek számától, illetve korától, egyszeri pénz­beli vagy természetbeni jutta­tást jelent. A természetbeni tá­mogatás jellemzően közüzemi díjhátralék kifizetését jelenti, illetve védelembe vett gyer­mek esetében a családgondo­zó veszi fel a megállapított összeget, és ilyenkor kifeje­zetten az iskolakezdésre for­dítja, tanszercsomagot, ruha­neműt vásárol belőle. Tavaly a város közigazgatási területén, augusztus 1 -je és szeptember 15-e között 464 családnak állapítottak meg a szociális osztályon rendkívüli gyermekvédelmi támogatást, ami 896 gyermeket érintett ­tájékoztatott Badics Istvánná, a szociális osztály vezetője. A diákok étkeztetésének költsé­gét enyhítheti a rendszeres ne­velési segély, ami helyi speci­alitás, a kérelmek benyújtása szeptemberben lesz aktuális. Ezt a segítséget azok a csalá­dok kérhetik, akik nem része­sülnek a teljesen díjmentes ét­kezést biztosító rendszeres gyermekvédelmi kedvez­ményben. A megítélt összeget az önkormányzat az oktatási intézménynek utalja havi rendszerességgel, mértéke a család jövedelme mellett a té­rítési díj összegétől is függ. Az igényléshez szükséges nyomtatvány az oktatási in­tézményekben, illetve a hiva­tal szociális osztályán kérhető. Egy másik támogatási forma igénylésének a család anyagi helyzete nem feltétele, az elbí­rálásánál más szempontokat vesznek figyelembe. Ez az in­gyenes diákbérlet, amelyet azoknak az általános és közép­­iskolás diákoknak biztosít az önkormányzat, akik Pakson laknak, illetve tanulnak, leg­alább egy kilométer távolság van lakóhelyük és iskolájuk között és az autóbusz-közleke­dés biztosított, illetve azok, akik sport- vagy művészeti te­vékenységük folytán utaznak helyi járattal. Ahhoz, hogy is­kolakezdésre megkapják a bér­letet, legkésőbb augusztus 27- ig kellett benyújtani az igénye­ket. Aki szabadságát töltötte vagy elfeledkezett a lehetőség­ről, szeptemberben pótolhatja. Ebben az esetben októbertől használhatja az ingyenes bérle­tet. Ezt követően sem lezárt az igénylés, minden negyedévet megelőző hónap 15-ig lehető­ség van rá. A kérelemhez szük­séges formanyomtatvány a polgármesteri hivatalban, a Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálatnál, illetve az isko­lákban szerezhető be. A zára­dékolásról a szociális osztály gondoskodik, ezzel nem kell külön felkeresnie a szülőnek az iskolát. Az ingyenes bérletet hat-hétszáz diák szokta igény­be venni. A rendkívüli gyer­mekvédelmi támogatásról, rendszeres nevelési segélyről, illetve az ingyenes diákbérlet­ről a polgármesteri hivatal szo­ciális osztályán kérhetnek bő­vebb felvilágosítást. Kohl Gyöngyi Várszegi László I. w választókerület ILiO Teli Anikó 4. íz választókerület Bana János 6. ii válaiztókerölet I L Herczeg József Fehr György 2. m. választókerület % a. választókerület A PAKS VÁROSÉRT MOZGALOM JELÖLTJEI október 3-án menjen el szavazni Szabó Sándor és szavazzon rájuk i í '.. * L ■ w 7 5. íz. választókerület Wahl János 7. w. választókerület Lipták János 8. sz. választókerület fizetett politikai hirdetés

Next

/
Thumbnails
Contents