Paksi Hírnök, 2010 (19. évfolyam, 1-24. szám)

2010-08-27 / 16. szám

Paksi Hírnök 4 2010. augusztus 27. Kinyitják a városházát Mezősi Árpád a polgármes­terjelöltje a Balközép Szövet­ségnek, amely múlt héten mutatta be jelöltjeit az MSZP Újtemplom utcai iro­dájában a sajtó képviselői­nek. A nyolc képviselői he­lyért induló - köztük a pol­gármesterjelölt - nem isme­retlen önkormányzati tere­pen. Közülük jelenleg is töb­ben tagjai a képviselő-testü­letnek, bizottságoknak, illet­ve korábban dolgoztak a vá­rosvezetők között. Széles rétegeket ölel fel a Bal­közép Szövetség, hangzott el a jelöltbemutatón, hiszen mö­götte áll az MSZP, a Városun­kért Jövőnkért Egyesület dr. Bencsik Lajos vezetésével, il­letve civilek is helyet kaptak soraikban. Kinyitjuk a város­házát, meghallgatjuk az embe­rek véleményét, fogalmazott a polgármesterjelölt, aki több tervet is a nyilvánosság elé tárt. Újra megnyitnák a Ká­polna utcai bölcsődét, épitési telkeket alakítanának ki Pak­son és Dunakömlődön is, ki­bővítenék a szelektív hulla­dékgyűjtést és ingyenessé ten­nék a város lakói számára a hulladékszállítást. Addig is, amíg ez megvalósul, a 70 év felettiek részére ismét díjmen­tessé válna a szemétszállítás, ahogy az korábban is volt - vázolt néhányat az elképzelé­sek közül Mezősi Árpád. Ám - ahogy azt Faller Dezső, az MSZP helyi szervezetének el­nöke is kihangsúlyozta - dön­téseikbe mindenképp szeret­nék bevonni a város lakossá­gát. A közmeghallgatáson túl egyéb személyes lehetőséget is teremtenének erre, a város honlapját pedig közösségi portállá fejlesztenék, ahol mindenki elmondhatná javas­latát. A polgármesterjelöltnek ezt máris tolmácsolhatják: Mezősi Árpád a Facebook kö­zösségi oldalon várja az inter­aktív észrevételeket. A Balközép Szövetség képvi­selőjelöltjei a körzetek sor­rendjében: az egyesben dr. Strasszer Tamás, a kettesben dr. Bencsik Lajos, a hármas körzetben Faller Dezső indul, a négyesben Haáz Ádám, Kiss Mária az ötös körzet, mig Zsamai Sándorné a hatos kör­zet képviselőjelöltje, a hetes körzetben indul - és egyben polgármesterjelölt is — Mezősi Árpád, a nyolcasban pedig Forster József. Szlogenjük: ... mert Paks a legfontosabb. Dávid Ildikó Nem politikát, szakértelmet ígérnek Várszegi László, Herczeg Jó­zsef, Féhr György, Teli Ani­kó, Szabó Sándor, Bana Já­nos, Wahl János és Lipták János. Ők a Paks Városért Mozgalom jelöltjei Pakson, a választási körzetek sorrend­jében az őszi helyhatósági választásokon. A szervezet nem indít polgármesterjelöl­tei, Hajdú Jánost támogat­ják, mondta el az elnök, Herczeg József. Szeptember 3-án lesz húsz éve, hogy a Paks Városért Mozgalom megalakult. Nem­csak a szervezet, annak elnöke is komoly városvezetői múlttal bír, korábban volt tanácstag, polgármester, tanácsnok, kép­viselő. Ha ismét elnyeri a vá­lasztók bizalmát, tizedik ciklu­sát kezdi meg. Csapatáról el­mondta, hogy mindegyikük­nek van kötődése a körzethez, melyben képviselő szeretne lenni. Herczeg József mellett még hárman jelenleg is tagjai az önkormányzatnak. Bana Já­nos, Féhr György és Szabó Sándor négy éve a Polgári Szövetség támogatásával in­dultak. - Eddig sem politikai érdekeket, hanem a városlakók érdekeit képviseltük, nem vál­tozott a cél, a városért szeret­nénk dolgozni - fogalmazott Bana János. - A négy éve újoncként elkezdett munkát szeretnénk folytatni. Nem né­zetet, hanem szervezetet vál­tottunk - mondta. Szabó Sán­dor hozzátette, hogy sem a Fi­desznek, sem a Paks Városért Mozgalomnak nem tagjai. Megjegyezte, személyes kon­taktusban vannak a körzetek lakóival, jó eséllyel számíta­nak az újbóli bizalmunkra. Bana János hozzáfűzte, hogy véleménye szerint elsősorban a munka és nem a pártprefe­rencia alapján döntenek a sza­vazók. Herczeg József kifejtette, hogy a csapat összeállításánál ügyeltek arra, hogy legyen hozzáértő jelölt minden szak­területen. Aláhúzta: céljuk, hogy Paks városa épüljön, fej­lődjön. Ehhez ők nem politi­kát, hanem szakértelmet ígér­nek. Programjukról szólva azt mondta, kiemelt szerepet tulaj­donítanak az atomerőmű bőví­tésével kapcsolatos önkor­mányzati feladatok elvégzésé­nek. Prioritást élvez még a gyógyfürdő, a szennyvíz- és szeméttelep megépítése, az or­vosi rendelők felújítása, a tu­rizmus fejlesztése. Kohl Gyöngyi

Next

/
Thumbnails
Contents