Paksi Hírnök, 2010 (19. évfolyam, 1-24. szám)

2010-08-27 / 16. szám

Paksi Hírnök 2 2010. augusztus 27. A hagyományokhoz hűen szentmisével kezdődött a Szent István napi városi ün­nepség, majd Hajdú János polgármester mondott beszé­det a Jézus Szíve templom előtti téren. Ezt követően a történelmi egyházak jelenlé­vő képviselői megáldották az új kenyeret. Az ünnepségen közreműködött a Paksi Vá­rosi Vegyeskar. Együtt és külön-külön is gaz­dáinak kell lennünk ennek az országnak és annak a helynek, ahol élünk. Eljött az idő, hogy az ország minden szegletét bir­tokba vegyük, őrizzük, gon­dozzuk. Tegyünk rendet ma­gunkban és magunk körül. Szent Istvánra, első nagy kirá­lyunkra emlékezve a rend, ren­dezettség jut eszünkbe, tért A rendről Szent István ünnepén vissza többször is e gondolat­körre augusztus 20-án tartott ünnepi beszédében Hajdú Já­nos polgármester. A ma embe­re rendre, nyugalomra, harmó­niára vágyik — vagyis helyesen szeretne élni. A város vezetése évek óta erre törekszik, ez az egyik legfontosabb célkitűzé­se, tette hozzá. Nyugalmat akar és tisztaságot, tisztaságot a vá­rosba, tisztaságot a törekvések­be. Tiszta szándékot és tiszta kezeket. - A rendet kívánjuk szolgálni, azt, hogy az egyéni törekvések ne oltsák ki egy­mást, hanem képesek legyenek közösségi erővé válni. Hogy az egymás megbecsülése, az együvé tartozás, a szolidaritás ne csak jeles ünnepeinken mű­ködjön, hanem hétköznapja­inknak is részévé váljon - tag­lalta. Kitért arra is, hogy mindenki­nek el kell gondolkodnia saját egyéni felelősségén, s beszédé­nek záró gondolataként arra is figyelmeztetett, hogy ne tér­jünk ki a felelősségvállalás elől. - Helyi választásokra ké­szülünk. Október 3-án ne hárít­sák át a felelősséget, éljenek választási lehetőségükkel és jogukkal. Válasszanak jó veze­tőket, adjanak nekik bizalmat, de kérjék is számon rajtuk, hogy éltek-e, netán visszaéltek ezzel. Tiszta szép ünneplést kí­vánok, csendes őszi napokat, hosszú estéket és nyugalmat. S aztán új tavaszt, megvalósult új reményekkel. -dávid-Kesznyéteni gyerekek Pakson Árvíz sújtotta településről ér­keztek gyerekek Paksra tábo­rozni. Sokak összefogása nyo­mán valósulhatott meg, hogy a héten vendégül lássanak mintegy 40 fiatalt. Egyetlen ház sem dőlt össze, komoly károk sem keletkeztek, életek nem lehetetlenültek el, de megszenvedtük az árvizet, fogalmazott a Miskolchoz kö­zeli Kesznyéten polgármestere. Kecső Imre paksi látogatása so­rán beszélt arról, hogy náluk nincsenek - illetve eddig nem voltak - gátak, mert nem volt rájuk szükség, idén azonban meg kellett tanulniuk, hogy milyen az, ha a víz az úr. Az ár-, illetve belvízzel hétszer kellett szem­benézniük. Az, hogy nem jutot­tak a szomszédos Felsőzsolca és Edelény sorsára, a hatékony védekezésnek köszönhető, eb­ben a munkában vettek részt paksi rendőrök. Ezzel kezdő­dött Paks és Kesznyéten kap­csolata. A védelmi munkákban résztvevő paksi rendőrök haza­térve többekben felébresztették a segítő szándékot. Gyűjtöttek ruhát, némi pénzt, miegyebet és elvitték a közel kétezer lelkes borsodi faluba. Aztán úgy dön­töttek Jantnerné Oláh Ilona kezdeményezésére, hogy Paks­ra hívják feledni a kesznyéteni gyerekeket. - Az ilyen termé­szeti katasztrófáknak köszön­hetően tapasztalhatjuk az em­beri segítőkészségnek, összefo­gásnak, szolidaritásnak a meg­nyilvánulását - fogalmazott Kecső Imre. Hozzátette, ha há­zak nem is dőltek romba, sok kárt okozott az ár- és belvíz, tönkrementek a kertek, a ter­mőföldek. Kárpótlást minded­dig sehonnan sem kaptak, ép­pen ezért nagyra értékelik a paksi segítséget. Hajdú János, amikor fogadta a kesznyéteni polgármestert, el­mondta, hogy segélyszervezete­ken keresztül más települések­nek is segítettek. - Paks kicsit jobb helyzetben van, a lehetősé­geivel úgy próbál élni, hogy má­soknak is jusson - mondta. Kesznyétenből hétfőn 39 gye­rek érkezett Paksra négy kísérő­vel. Cseresznyésben szállásolta el őket a Paksi Közművelődési Nonprofit Kft. Ellátásuk, tartal­mas kikapcsolódásuk érdekében rendkívül sokan összefogtak. A város, annak intézményei, civil szervezetek és vállalkozók já­rulnak hozzá különféle módon a táborhoz. Kik az ételt, mások a szállítást garantálták, megint mások szórakoztatták a vendég­­gyerekeket. Hétfőn este a Csám­pai Country Road Club táncosai segítségével oldották a kezdeti feszültséget. Másnap az atom­erőmű vendégei voltak, majd strandoltak. A hét folyamán megismerkedtek Pakssal, meg­fordultak a Lussoniumban, a Városi Múzeumban, lovagoltak, íjászkodtak, kézműveskedtek. Nagy Csaba, aki szeptembertől nyolcadik osztályos lesz, s hat testvére van, azt mondta, soha életében nem volt még tábor­ban. Az autóbuszon az út hosszú volt, de a fogadtatás Pakson és a programok nagyon jók, mesélte a táborozás kapcsán. -vida-Paksi Hírnök Megjelenik kéthetente, 4400 példányban Kiadja a TelePaks Nonprofit Kft. Főszerkesztő: Dávid Ildikó Szerkesztőség: Paks, Dózsa Gy. u. 51-53. E-mail: paksihimok@index.hu Telefon és fax: 75/310-153 Nyomda: Kerényi Nyomda, Szekszárd Hirdetésfelvétel: Fonyó Lajos, 30/557-3645, fonyo.lajos@t-online.hu Következő megjelenés: szeptember 10.

Next

/
Thumbnails
Contents