Paksi Hírnök, 2010 (19. évfolyam, 1-24. szám)

2010-01-22 / 2. szám

Paksi Hírnök 6 2010. január 22. MSZP: Horváth Zsolt Fidesz: Tóth Ferenc Felkészültünk a választási év-Tavasszal ismét választ a nem­zet, országgyűlési választáso­kat tartanak Magyarországon. A jelenlegi kormányzó párt, az MSZP felkészülten várja a kampányidőszakot, mint az a jelölteket bemutató sajtótájé­koztatón elhangzott. - A gaz­dasági világválságból a Bajnai-kormány kivezette az országot. Zajlik a fejlesztési program, láthatja mindenki, hogy az ország nemhogy le­épült, épp ellenkezőleg, fejlő­dik. A következő négy évben nagyságrendileg 2000 milliárd forintnyi pluszforrás keletke­zik a költségvetésben, a mai ál­lapothoz képest. Ez óriási lehe­tőség arra, hogy a baloldal is­mét azt csinálja, amit a szíve diktál, vagyis a gazdaság mel­lett a szociális szektort is erő­sítheti — fogalmazott Újhelyi István, az MSZP alelnöke. A 2-es számú körzetben a gerjeni Molnár Józsefet köve­tően most a dunaföldvári Hor­váth Zsoltra voksolhatnak a szocialista párt szimpatizánsai. Paks térségének legutóbb 1994-98 között volt választott baloldali képviselője Sződi Imre személyében. - Idén át­adják az Mó-os autópályát és a paksi atomerőmű építése is megkezdődik a következő cik­lusban. Ezek számos munka­helyet generálnak, tehát azok, akik dolgozni szeretnének, munkát találnak majd. A me­zőgazdaságból élőkre továbbra is koncentrálunk, hiszen a gaz­dálkodóknak nekünk kell se­gítséget nyújtanunk ahhoz, hogy termékeiknek megfelelő piacot találjanak - mondta el Horváth Zsolt, az MSZP or­szággyűlési képviselő-jelöltje. Az előző országgyűlési vok­soláshoz képest hét helyen vál­tozott az MSZP Tolna megyei választási listája. Az első he­lyen Harangozó Tamás megyei elnök szerepel, aki szekszárdi képviselő-jelölt is egyben. Má­sodik Tóth Gyula dombóvári országgyűlési képviselő, har­madik a bonyhádi Takács László, a párt megyei alelnöke, negyedik Horváth Zsolt paksi, ötödik Benkő András tamási képviselőjelölt. Az MSZP ifjú­sági kvótája szerint Heringes Anita a Societas-Új Mozga­lom alelnöke a hatodik a listán, míg 7. Frankné Kovács Szil­via, 8. Halmai Gábomé or­szággyűlési képviselők, akik 2006-ban a megyei listáról ju­tottak mandátumhoz. Faller Gábor re, amelyet már nagyon vár­tunk - mondta Bordács József, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség paksi szervezetének vezetője újévköszöntő rendez­vényükön. A találkozón a szer­vezetre váró feladatok mellett értékelték az elmúlt esztendőt. A Fidesz paksi szervezete ötö­dik alkalommal hívta újévkö­szöntő találkozóra tagságát, szövetségeseit, aktivistáit, pol­gármestereket és önkormány­zati képviselőket. Bordács Jó­zsef, a szervezet elnöke évérté­kelőjében elmondta, az európa parlamenti választáson a paksi választókerületben az országos átlag felett adták le szavazatai­kat a választók a Fidesz jelölt­jeire, sikeresen rendezték meg a már hagyományos március 15-ei és október 23-ai fáklyás felvonulást, valamint az ad­venti jótékonysági akciót, így elégedettek az eredményekkel. 2010-ben még több feladat vár a szervezetre és szövetségesei­re, tavasszal országgyűlési, majd ősszel helyhatósági vá­lasztások lesznek. Országgyű­lési képviselőjelöltjük, Tóth Ferenc a választókerület mind a 18 településén tart kampány­rendezvényt, illetve vendége­ket is hívnak. Hét településen már működik helyi csoportjuk, közülük a gerjeni és a bölcskei tavaly alakult, Dunaszent­­györgyön, illetve Tengelicen további kettő kezdi meg műkö­dését még januárban, de a töb­bi településen is számíthatnak aktivistáikra. A kampánymun­kát segíti a KDNP, a Fidelitas, a Nemzeti Fórum, a Kisgazda Polgári Egyesület, a Lungo Drom, valamint a MAGOSZ. A kampánynyitó rendezvényt február 8-án tartják, fél hattól Pakson a Duna Hotelben, aho­va vendégül hívták Csath Magdolna közgazdász, egyete­mi tanárt és természetesen ott lesz Tóth Ferenc országgyűlési képviselőjelöltjük, aki prog­ramjuk két elemét emelte ki. Az egyik, hogy az állampol­gárok biztonságát garantálni kell, a másik pedig, hogy sta­bil, jól működő gazdaságot kell teremteni, amely minden más alapja - ennek kulcsa pe­dig a munkahelyteremtés. Hozzátette, hogy ez a csapat már három alkalommal segí­tette őt győzelemre a választá­son és bizik benne, hogy ez most is így lesz.-gyöngy-Közérdekű Környezetünkért kitüntetésre várják a javaslatokat az önkor­mányzatnál. A díjat tavaly ala­pította a képviselő-testület, hogy elismerhesse azok munká­ját, akik hozzájárultak a város környezetének megóvásához és fejlesztéséhez. A kitüntetés ado­mányozására javaslatot tehet minden paksi lakos, paksi szék­helyűjogi személy, valamint jo­gi személyiséggel nem rendel­kező szervezet. A javaslatnak tartalmaznia kell a jelöltnek azon teljesítményét, amely mél­tóvá teszi a kitüntetésre. Az ajánlásokat február 19-ig nyújt­hatják be írásban a város címze­tes főjegyzőjéhez. A kitüntetést első alkalommal április 22-én, a Föld napján adják át. Beruházási ügyintézőt keres a polgármesteri hivatal, akinek feladata beruházások lebonyolí­tása, ellenőrzése és irányitása, valamint közbeszerzési eljárás­ban való részvétel. Jogosítvány­nyal rendelkező építész-, építő­mérnökök jelentkezését várják március 1-ig. A pályázatot dr. Blazsek Balázs címzetes fő­jegyzőhöz kell benyújtani. Az állással kapcsolatban Hum Fe­renc műszaki osztályvezetőnél érdeklődhetnek a 75/500-526- os telefonszámon. A pályázati kiírást a www.paks.hu honla­pon találják. Eladásra kínálja az önkor­mányzat a lakótelepi volt Erste bankfiók irodahelyiségeit. A versenytárgyalást február 16-ra írták ki, az ingatlan kikiáltási ára 21,1 millió forint. A ver­senytárgyaláson ajánlattevő­ként az vehet részt, aki ezen szándékát február 12-ig jelzi a polgármesteri hivatal pénzügyi osztályán, s aki biztosítékként a kikiáltási ár tíz százalékát letét­be helyezi. Az ingatlan értékesí­tésével kapcsolatban bővebb felvilágosítást dr. Taba Nikolet­ta aljegyző ad, a 75/500-559-es számon. Lakossági fórumra invitálja a tűzoltóság a társasházak közös képviselőit január 27-én, dél­után öt órára a művelődési központ nagyklubjába. A fóru­mon szó lesz a közelmúltban bekövetkezett társasházi tűz­esetek tapasztalatairól, a tár­sasházak utólagos hőszigete­lésének tűzvédelmi kérdései­ről, illetve terítékre kerül a használati, tárolási szabályok a társasházakban téma is. Bán Attila tűzoltóparancsnok várja az érdeklődőket.

Next

/
Thumbnails
Contents