Paksi Hírnök, 2010 (19. évfolyam, 1-24. szám)
2010-05-21 / 10. szám
2010. május 21. 15 Paksi Hírnök Aki nem adta fel az álmait Hatéves volt, amikor Budapestről Paksra került PAV-os család gyermekeként. - Én már paksi vagyok - mondja most, harminc évvel később kommandós parancsnokként. Kiss Attila fejében már gimnazistaként megfordult, hogy rendőr lesz, de otthon nem akartak hallani róla, műszaki pálya felé terelgették. El is kezdte a főiskola energetikai karát, de az első félév végét se várta meg, mert tudta, ez nem az ő világa. Gyorsan bevonult katonának, mert ez volt a feltétele annak, hogy rendőr lehessen. Elvégezte a rendőr szakközépiskolát és járőr, körzeti megbízott lett, majd a bűnügyön dolgozott a paksi rendőrségen. Másodéves volt.a főiskolán, amikor Szekszárdra csábították. Innen került vissza, Paksra a Neutron Bevetési Osztályra parancsnokhelyettesként. 2005 elejét írtuk akkor. Szűk két évvel később válaszút előtt állt. o Lengyel Róbert, az osztályveze- o tő búcsút mondott a csapatnak. | Neki ajánlották fel az állást. A ^ döntés előtt többször elgondol- ° kodott, hogy alkalmas-e rá. Leginkább az aggasztotta, hogy sokan vannak, mindenféle emberek... „Ezekkel az emberekkel foglalkozni kell. Sok mindent meg lehet oldani erőből, mert ez egy hierarchikus szervezet. »Parancs« van, meg »Parancs, értettem«, de én azt vallom, meg úgy gondolom, a kollégáim is: ha nincs csapat, és az a csapat nem érzi úgy, hogy egy célért kell dolgozni, akkor megette a fene az egészet. ” Ezt a csapatot egy olyan időszakban kellett összekovácsolnia, amikor beindult a nyugdíjazási hullám. Volt, hogy a szükséges létszám harmadával kellett dolgoznia. „Ez tipikusan olyan munka a rendőrségen belül, ami csapatmunka. Itt nem egyéni hősökre van szükség. Itt mindenkinek megvan a helye a gépezetben. Ha kimegyünk egy helyszínre, mindenkinek nagyon jól kell tudnia, mi a feladata. Van egyes harcos, meg kettes harcos, aki megfogja az elkövetőt, vagy bilincselni fog. De nem lehet mindenki az. És, aki a sor végén van, annak tudnia kell, hogy ugyanolyan fontos a munkája. ” Nincs olyan nap, hogy ne találna a bázison olyan kommandóst, aki a szabadidejében bemegy, edz a többiekkel vagy együtt főznek. Pedig a parancsnok fegyelmet követel, mert azt vallja, hogy a rendőrségnek ez egy olyan területe, ahol erre nagy szükség van. Nyugodt szívvel ki meri jelenteni, hogy ez a megye legfegyelmezettebb állománya. És azt is, hogy ez egy valóban jó csapat: „Eligazításkor elmondom, hogy ez a meló, ezt így fogjuk végrehajtani, de megkérdezem, van-e más vélemény. És lehet, hogy a legfiatalabb őrmesternek van jobb ötlete. Attól, hogy én vagyok itt a parancsnok, nem én vagyok a legokosabb minden téren, el kell fogadni, hogy vannak bizonyos szakterületek, amelyekhez mások jobban értenek. Én ezt merem vállalni a kollégáim előtt, meg merem kérdezni másnak a véleményét. Utána a döntést nekem kell meghozni, és nyilván én fogom érte vinni a balhét, ha bármi van. ” Kiss Attila soha nem tudta volna elképzelni magáról, hogy reggel felkel, bemegy egy gyárba, és ugyanazt csinálja nap nap után. „ Változatos, minden helyszín más. Van egy csomó olyan feladat, amikor részinformációim vannak, hogy hova megyünk, ott dől el, hogy mit kell csinálni. Benne van a kockázat is. Ezt igyekszünk mindig a minimálisra csökkenteni, mert az első szempont az eredményesség mellett a biztonság. De ez egy olyan hely, ahol benne van a pakliban a kockázat, de ezt mindenki vállalta, amikor idejött. ” Vannak filmbe illő jelenetek. Nem egy, nem két bűnözőt kapcsoltak le. „Megesik, hogy hajnali négykor arcrejtőben bezúzzuk az ajtót... Nincs ezzel semmi gond. Ügy megyünk be a helyszínre, kézben a fegyverrel. Nem lehet megadni az esélyt, itt csak mi győzhetünk. Hideg fejjel kell rendezni a dolgokat, nem dühből, bosszúból. A zsiványok között is akad, akiben van betyárbecsület, elfogadja, hogy elkaptuk. Mások megpróbálnak minden kiskaput. A kollégáim tudják, ha én kiadok egy utasítást, akkor én viszem érte a. balhét. Érezniük kell, hogy én ott vagyok mögöttük, nehogy elbizonytalanodjanak. Nagy az elvárás, a figyelem középpontjában van a rendőr. Ki így, ki úgy vezeti le a feszültséget. Kiss Attila sportol. Nem telik el nap, hogy ne mozogna. Húsz éven át kenuzott, 1994- ben magyar bajnok volt C4 junior 500 méteren. Néha-néha lejár, mert ezt nem lehet abbahagyni, nem lehet elfelejteni. Három-négy alkalommal fut, rendszeresen jár konditerembe, és feljár bokszolni Feil Adi bácsihoz. Most már csak stresszoldóként, kikapcsolódásként, de abban az évben, amikor betöltötte a 34-et, ringbe szállt az amatőr bajnokságban. „Gyerekkoromban meg voltam örülve, hogy bokszolni akarok, de anyám azt mondta, az ő fiát nem fogják verni, szó se lehet róla. De mindig bennem volt. Janecska Zoli mondta, ha ennyit foglalkozom vele, miért nem versenyzek. Az amatőr bajnokságban 34 év a felső korhatár. Gondoltam, miért ne. Volt néhány meccsem, a magyar bajnokságon is elindultam. A meccs előtt két nappal jöttünk haza az USA-ból. Rendesen elkalapáltak, kétség nem fér hozzá, ügyes gyerek volt, régóta bokszolt. De megpróbáltam. Jó érzés. Rengeteget tanultam, hihetetlen kemény, önfegyelemre, kitartásra szoktatja az embert. ” Kiss Attila nemcsak arról álmodott, hogy egyszer majd ott áll a ringben, bokszkesztyűben, hanem arról is, hogy erdőben fog élni, egy gerendaházban. Ma Cseresznyésben él feleségével, Nórával és lányával, no meg két drótszőrű vizslával és egy komondorral. - Nagyon szeretem - mondja a házra, de kétségtelenül látszik, hogy az egész életével elégedett. Persze dédelget még gyerekkori álmokat. Szeretne eljutni, látni az érintetlen természetet - például Alaszkában. Vida Tünde
