Paksi Hírnök, 2010 (19. évfolyam, 1-24. szám)
2010-04-02 / 7. szám
2010. április 2. 21 Paksi Hírnök A cél: megnyerni a hátralévő két mérkőzést Utoljára február 13-án, Körmenden kapott ki bajnoki mérkőzésen az ASE NB I-es férfi kosárlabdacsapata. Azóta csak győzelmeknek örülhettek a paksi szurkolók, hat mérkőzés óta veretlenek Mészáros Zalánék. Legutóbb Szombathelyen, 104-72-re nyert fölényesen az Atom, s most két mérkőzéssel az alapszakasz vége előtt minden esély adott, hogy jó pozícióból vágjon neki a ráját- _o szásnak a társaság. A csapa- ÖT tot február 11-e óta irányító | Horváth Imre vezetőedzőt az ? eltelt időszakról kérdeztük. A Körmend elleni vesztes mécsesén, és még utána is egy ideig ismerkedtem a csapattal, hozzáteszem, a mai napig sem sikerült száz százalékig megismernem mindent és mindenkit, kezdi a vezetőedző. Sokféle mérkőzésünk volt, voltak szerencsések, nyertünk másodpercekkel a vége előtt. Volt magabiztos, volt, amit a sírból hoztunk vissza, de megteremtettük magunknak a lehetőséget és megdolgoztunk a szerencséért. Nagyon sok gondunk van, rengeteg a sérülés, a betegség, jó, ha két meccs között az idő felében együtt tudunk készülni. A Falco ellen mind támadásban, mind védekezésben kitűnően játszottunk. Nagyon jó volt a dobószázalék, kontrolláltuk a játékot, mint Sopronban, és a cserék is hozzá tudtak tenni. Jó lenne, ha így lenne végig, de nyilvánvalóan lehetnek hullámvölgyek. Nagyon sok tartalékot érzek a csapatban. A Sopron és a Falco meccs volt az, ahol mindenki jól játszott, a szorosabb meccseken ez csak három-négy emberre volt igaz. A többieknek nem ment vagy fault problémával ült valaki a pádon. Amennyiben mindenki elfogadja a helyét és szerepét - amivel én úgy érzem, nagyjából nincsen gond és legalább 4-5 ember jól játszik, akkor partiban tudunk lenni bárkivel. Azt, hogy milyen erős a csapatunk, az is bizonyítja, hogy tudtunk hozni olyan meccseket is, amikor csak ketten-hárman játszottak jól. Jelen állás szerint a másodikötödik hely valamelyikén zárhatunk az alapszakaszban, a ZTE kivételével még nagyon képlékeny az első nyolcban lévő és még oda igyekvő csapatok helyzete. Célunk megnyerni a hátralévő két alapszakasz mérkőzésünket itthon és Pécsett. Elképzelhető, hogy a Zalaegerszeget az alapszakasz első helye megnyugtatta, minket ez nem érdekel, a szombati találkozó a mi számunkra fontosabb! Kovács Eremeső Egymást érik a versenyek itthon és külföldön, beindult a versenyszezon a judós fiataloknál. Tavaszi Kupa, Solt: 5 arany, 3 ezüst, 2 bronz. Nemzetközi Judo Verseny, Pezinok: 2 arany, 3 ezüst, 2 bronz. A cselgáncs Junior Országos Bajnokságról egy ezüst- és három bronzéremmel tértek haza, és egy arany-, egy bronzérmet szereztek az ASE ifjúsági versenyzői Miskolcon, az EBMEX Kupa nemzetközi versenyen.- Jól dolgoznak a fiatalok, hozzák az eredményeket a versenyekről. Sajnos összejött néhány sérülés az utánpótlásnál és a felnőtteknél is. Kiss Norbi már gyógytomázik és kondizik, Bor Barna pedig kontrollra megy április elején, derékbántalmak hátráltatták a felkészülését. A szerbiai Kikindán április 10-én a Drágán Ciganovics-emlékversenyen lép tatamira legközelebb Csoknyai Laci és Bor Barna. Az Európabajnokságra Bécsben kerül sor április 22- 23-án, ahol Barna induló, Laci tartalék. Az első kvalifikációs verseny május hetedikén, Tunéziában lesz, azután már nem lesz megállás - mondta el Hangyási László, az ASE judo szakosztályának vezetőedzője. (joko) Véget ért a teremtorna Új név került az immár hagyományos amatőr kispályás teremlabdarúgó bajnokság dicsőséglistájára. A FEFE Paks Trinity olyan patinás együtteseket utasított maga mögé, mint a Kreszpark Rangers, a Diófa, a Gonoszok vagy a City. A siker azonban nem meglepő. A Paksi Rendőrkapitányságon dolgozó fiatalokra épülő egylet évek óta külföldi futsaltomákon szerepel kiváló teljesítménynyel. A gerinc mellé ugyancsak fiatal, az atomerőműben dolgozó csapattagok érkeztek, így remek az elegy. Ez a formáció 2009-ben alakult. - Jó volt, kemény volt a torna. Tavaly a felsőházba kerülést céloztuk meg, mely sikerült, idén már éremszerzésben reménykedtünk. Ekkora sikerre mi sem számítottunk - értékelt a döntőt követően Feil Péter, a FEFE Paks Trinity csapatvezetője, akik a döntőben a Diófát verték. A korábban többszörös győztes csapat a fináléig kiválóan teljesített, ott azonban rendkívül fáradtan mozogtak, így 2010-ben ezüstérem kerül a játékosok vitrinjébe. -A torna legjobb hat csapata közé mindenképp szerettünk volna bekerülni. A további eredmény attól is függött, hogy igazolt játékosaink mennyi meccsre, milyen állapotban tudnak jönni. Tavaly harmadikként, idén második helyen zártunk. Elégedett vagyok a csapat teljesítményével - fogalmazott Bregovics József, a Diófa csapatvezetője. A bronzérem a hosszabbításban a Kreszpark Rangerst legyőző Gonoszok nyakába került. Az idei tornán minden eddiginél népesebb mezőny gyűlt össze. A 22 csapat mindegyike oklevelet, az első három serleget is átvehetett. Különdíjak is gazdára találtak, így a legsportszerűbb csapat díját a Duna Autósiskola kapta, a legjobb játékos Lacza Zsolt, a legjobb kapus Tóth Ferenc (egyaránt a FEFE Paks Trinity játékosai) lettek, míg a gólkirály, vagyis a legpontosabban célzó Osztermájer Gábor, a Kreszpark Rangers futballistája volt idén. röné