Paksi Hírnök, 2010 (19. évfolyam, 1-24. szám)

2010-04-02 / 7. szám

Paksi Hírnök 18 2010. április 2. Paksiak a nagyvilágban Móri Csaba harmincéves korára sok ország­ban megfordult már: járt Izraelben, Dél-Af­­rikában, Angliában, Németországban és legutóbb az Arab Emírségekben. A fiatal szakmunkás, bármikor, ha a Forma 1-es fu­tamot Dubaiból közvetítik, büszkén dőlhet hátra a televízió előtt, mondván: ott voltam én is... Apálya acélszerkezeteinek szerelési munkálataiban vett részt egy éven át.- Erős a paksi kötődésem; kétéves korom óta élek itt, édesapám az atomerőműben dolgozott, a szakmunkásképző elvégzése után pedig én is. Később adódott a dél-afri­kai munkalehetőség, ki akartam próbálni, milyen idegen országban dolgozni, milyen emberek élnek ott, és persze a pénz is moti­vált. További idegenbeli munkavállalásaim során már nagy előnyt jelentettek a korábbi kapcsolatok. Most éppen itthon vagyok, nem tudom, Dubaiba visszamegyünk-e még, hisz a válság ott is érezteti a hatását, és a nyugati szakember nem olcsó munkaerő náluk. Nagyon kedvesek az arabok, szakember­nek tekintenek, hisz látják is már az első mozdulatból, hogy értünk ahhoz, amit csi­nálunk. Legnagyobb élményeim a Dubai­ban élők erős vallásosságához kötődnek. Amikor dugó volt az autópályán, akkor is kiszálltak az autójukból, leterítették a sző­nyegüket és imádkoztak. Megesett, hogy a daru éppen emelt nekünk egy anyagot, és menet közben megállt, a vezetője kiszállt a hatalmas monstrumból és imádkozni kez­dett. Mi pedig megszakítottuk a munkánkat, és vártunk... Jó körülmények között éltünk: céges au­tóval jártunk, szállást kaptunk. Nehézsé­get maga az építkezés jelentett, hiszen hi­hetetlen forróságban, nyáron 60 fokban dolgoztunk. Szerencsénk volt, hogy októ­berben mentünk ki, akkor ott tél van, 30 fok... volt időnk megszokni a klímát, rá tudtunk állni, s napi 12 liter folyadékot it­tunk. Ugyanazt a tempót próbáltuk tartani, ami itt normális Magyarországon, s az év 365 napjából 320-at végigdolgoztunk. Ne­héz volt az őslakosokra odafigyelni, hisz ők másképp állnak a munkához: egyszerű­en. Nem csinálják annyira szívvel, lélekkel... A pálya hatalmas területen fek­szik, s a tavalyi Forma-1-es futam utolsó versenye volt, amire elkészült - most fu­tottak rajta először az autók. Egyik - egyelőre még nagyon képlékeny - tervem az, hogy Új-Zélandra eljussak és ott is maradjak. Nagyon tetszik az ország, a kollegáim már dolgoztak ott, mesélték, hogy gyönyörű, az emberek is nyugodtak, szeretik a természetet... Csaba a kecsegtető kilátások ellenére sem hagyná itt könnyű szívvel Paksot. Itt nőtt fel, ide kötik az emlékei, itt él párja és három­éves kisfia - Új-Zélandra már őket is magá­val vinné. Sólya Emma Lakberendezési stúdió lesz a Firhangból Húsz éve gondoltak egy nagyot és egy számukra teljesen isme­retlen terepen családi vállalko­zást alapítottak. Az élet bebizo­nyította: jó döntést hoztak, hi­szen a cég meghatározóvá vált a lakástextíliák világában, s nem csak Pakson cseng ismerősen a Firhang név. Szeretem a szépet - tárja fel az indulás hátterét Fazekasné Pinthoffer Irén, s egyúttal azt is, mi okoz örömet a mai napig munkájában. 1990. április 1-jén nyitotta meg kapuit a Firhang Kft. Az öt­letet a külföldön élő rokonoknál tett lá­togatás adta, ahol egy egészen más la­káskultúrával találkozott, s a Svédor­szágból hozott magazinok nyomán ál­modta meg ennek itteni meghonosítá­sát. Házuk alagsorában alakították ki férjével együtt az üzletet, ahol hatalmas sikere volt az addig sehol nem látott módon kivitelezett függönyöknek, a színben hozzá illő elkötők és székpár­nák egy egészen más világot hoztak az egyforma háztartások életébe. Ám nem csak ötlet és fantázia kellett a foly­tatáshoz, hanem anyag is, ami akkori­ban meglehetősen nagy kihívás elé ál­lította a házaspárt - nem lévén túl nagy választék a KGST piac Magyarorszá­gán. Gondoltak egy merészet: kölcsön­pénzből és Zsigulival irány a frankfurti lakástextil-világkiállítás... Hát így indult útjára a vállalkozás, aminek fogásait az életben sajátították el. 1992-ben már jelen voltak a Budapesti Nemzetközi Vásáron, néhány év múlva kiépítették országos viszonteladói hálózatukat, s olyan referenciamunkákat tudhatnak maguk mögött, mint a parádi kastély­­szálló vagy a margitszigeti termál hotel, 2002 óta pedig már ők szervezik a fő­városban a lakástextil szakma számára szóló kiállítást. Nagy szerencse kellett mindehhez, de bátorság is, hiszen nem elegendő a szobában ülve várni a szerencsét - vallja az üzletvezető. Állandóan változ­szolja arra a kérdésre, hogyan lehet a piacon maradni. Mostanság néhány négyzetméteren nagyobb választék található, mint régen a hatalmas áru­házban. Ez annak köszönhető, hogy ma már nem sokméternyi kelme sor­jázik az üzletben, hanem stílusonként úgynevezett mintasálak, amelyeken egyszerre több tíz anyagból választ­hatnak, s amely a rendeléstől számí­tott egy héten belül megérkezik a ve­vőhöz. További újdonság, hogy má­justól a Firhang Tolnai úti üzlete lakbe­rendezési stúdióvá alakul át: belsőépí­tész és lakberendező segíti majd taná­csaival az otthonukat berendezőket. A burkolóanyagtól a fal színén át a la­kástextilig „felöltöztetik” a házat, a megrendelő egyéniségének megfele­lően - ez utóbbi ugyanis elengedhe­tetlen. Hiszen a legnagyobb sikerél­mény egy munka végeztével azt az örömöt látni, amit az elkészült lakás látványa okoz... (X) www.firhang.hu Tel.: 75/313-133 Nyitvatartás: hétfő-péntek: 9-17 szombat: 9-12. ni kell és újdonsággal előállni, vála-Áprilisban 20% engedmény a készleten lévő textíliákra

Next

/
Thumbnails
Contents