Paksi Hírnök, 2010 (19. évfolyam, 1-24. szám)

2010-04-02 / 7. szám

Paksi Hírnök 8 2010. április 2. Bevonnák a hátrányos helyzetűeket az oktatásba A térség fejlesztésével össze­függésben az M6-os autópálya megnyitásában és az atomerő­mű bővítésében rejlő lehetősé­gekről, valamint az oktatásról beszélt Horváth Zsolt, az MSZP országgyűlési képvise­lőjelöltje Dunaföldváron tar­tott fórumán. A találkozóra a párt paksi szervezete meghív­ta Varga Zoltán önkormány­zati és területfejlesztési mi­nisztert, akivel Faddra és Nagydorogra is ellátogattak. Varga Zoltán önkormányzati és területfejlesztési miniszter (képünkön) lapunk érdeklődésé­re elmondta, hogy mindenféle­képpen átalakításra szorul a ma­gyar önkormányzati rendszer. Az önkormányzatiságot meg kell tartani a településeken, ugyanak­kor a képviselő-testületek létszá­mát csökkenteni kellene, illetve az önkormányzati hivatalok szá­mát átgondolni úgy, hogy a rendszer hatékonyabb, éssze­rűbb és gazdaságosabb legyen - vélekedett. A nagydorogi lá­togatásán tapasztaltakkal kap­csolatban kiemelte, hogy ha az elsőszámú vezető agilis, tevé­keny képviselő-testület és kö­zösség veszi körül, akkor a problémák ellenére is tud fej­lődni egy település. Horváth Zsolt, az MSZP országgyűlési képviselőjelöltje elmondta, hogy az autópálya megnyitásá­val könnyen és gyorsan elérhe­tővé válik Dél-Magyarország, illetve Budapest mint közigaz­gatási, ipari központ, ami a be­fektetők számára nagyon fon­tos szempont. Az atomerőmű­­!? ről szólva kiemelte, hogy a bő­­| vítés a következő tíz évben egészen biztosan meghatároz­za választókerületünket, mind munkahelyteremtő, mind mun­kahelymegtartó képességében, ahogy az oktatás tekintetében is, hiszen a megvalósításhoz, illetve a későbbi üzemeltetés­hez munkaerőre lesz szükség. Ehhez szakembereket kell ké­pezni, amire a Pakson és kör­nyékén működő középiskolák kiválóan alkalmasak, biztosíta­ni tudják a megfelelő szakem­ber-utánpótlást. Az oktatásról szólva kifejtette, hogy azokat, akik eddig hátrányos helyzetük miatt kimaradtak, be kell vonni az oktatásba. Ezek az emberek ugyanis jelenleg csak a másod­lagos munkaerőpiacon találnak lehetőséget, például az Út a munkához program keretében, amelyet folytatni kell, ugyan­akkor önálló boldogulásuk le­hetőségét is meg kell teremte­ni. A szakképzésben nagyon fontos, hogy olyan gyakorlati helyek épüljenek ki, ahol a gyerekek tényleges tudást sze­rezhetnek, szükség van az ösz­töndíjprogramra, és az is ki­emelendő, hogy az iskolákban történjenek képzések a hiány­szakmákban. Meg kell tanítani az embereket arra, hogyan kell élethosszig tanulni, hogy min­dig keresettek legyenek a mun­kaerőpiacon. Az MSZP követ­kező kampányrendezvényét Pakson, a Duna Hotelben tartja április 6-án 16 órától. Vendé­gük Oszkó Péter pénzügymi­niszter lesz. Kohl Gyöngyi Mezőgazdaság: vissza kell szerezni a hazai piacot A térség vállalkozásait fel kell készíteni a az erőműbővítés­re, hogy lehetőség szerint helyi cégek kapják a munkákat - erről is beszélt Horváth Zoltán, a Jobbik képviselőjelöltje lakossági fórumokon, amelyek során a kistérség minden te­lepülésére ellátogatott. Lakossági fórumot tartott a Job­bik Magyarországért Mozgalom március utolsó szombatján Nagydorogon és Németkéren. A vendégelőadó ezúttal Kovács Béla volt (képünkön), aki 2005 óta a Jobbik Külügyi Bizottságá­nak elnöke. - Mindenki a Jobbik előretörésének okait kutatja. Ez egy valóban alulról szerveződő, az emberek elégedetlenségét ki­fejezni kívánó mozgalom, mely az ország második legerősebb nemzeti szervezetévé alakult. Ez annak is köszönhető, hogy a la­kossági fórumokon büszkén, nyílt tekintettel, tiszta lelkiisme­rettel válaszolunk az érdeklődők kérdéseire - taglalta az előadó, aki elmondta, több mint négy­ezer lakossági fórumot tartottak az országban, így megismerhet­ték a választópolgárok a főbb programpontokat. Brüsszelben, az Európai Parlamentben dr. Morvái Krisztina, Balczó Zol­tán és Szegedi Csanád politikai tanácsadójaként dolgozó politi­kus az Európai Nemzeti Moz­galmak Szövetségének alelnöke is egyben. - A szövetség tagjai lelkesen és nagy odafigyeléssel kísérik kampánymunkánkat. Szurkolnak nekünk, velünk vannak és bíznak abban, hogy óriási sikert fog elérni a Jobbik az áprilisi választásokon - tette hozzá Kovács Béla. Horváth Zoltán, a Jobbik Ma­gyarországért Mozgalom Tol­na megyei 2. számú választó­­kerületének országgyűlési kép­viselőjelöltje a kistérség min­den településére ellátogatott. Ezeken az alkalmakon megbi­zonyosodhatott arról, hogy a Jobbik támogatottsága erősö­dik, mely mint mondja, a hite­lességnek köszönhető. A csak­nem száz fős nagydorogi hall­gatóság előtt Horváth Zoltán arról is beszélt, hogy az atom­erőmű bővítésekor a térség szerepvállalását tartja a közel­jövő legfontosabb feladatának. - A választókerületi vállalko­zásokat és munkavállalókat fel kell készíteni az erőműbővítés­re, hogy magyar, lehetőség szerint helyi cégek kapják a munkákat, ne a külföldiek, vagy külföldi tőke által támo­gatott leányvállalatok - fogal­mazott a képviselőjelölt. A me­zőgazdasággal kapcsolatban hozzátette: vissza kell szerezni az elveszített hazai piacokat, valamint az erre épülő élelmi­szer- és feldolgozóipart is erő­­siteni kell. A térségben több lakossági fó­rumot már nem tervez a szerve­zet, de igény esetén ez még vál­tozhat. Az interneten is tájéko­zódhatnak a választópolgárok a Jobbik Magyarországért Moz­galom programpontjaival kap­csolatban a www.paks.j óbbik, hu honlapon. Faller Gábor Fotó: TelePoks Kistérségi Televízió

Next

/
Thumbnails
Contents