Paksi Hírnök, 2010 (19. évfolyam, 1-24. szám)
2010-03-19 / 6. szám
2010. március 19. 19 Paksi Hírnök Távol Afrikától Egy háromszor három méteres szoba faággyal, a folyosó végén zuhanyzó akadozó vízellátással, wc, amit lehúzni nem, legfeljebb leönteni lehet. Alultáplált emberek, elgennyesedett, elférgesedett sebekkel, maláriával, hasmenéssel. Éjjel-nappal járőröző, állig felfegyverkezett katonák. Az előbbi dr. Szőcs Teodóra otthona volt egy hónapon át, a többi a körülményeket jellemzi, amely a polgárháború sújtotta Kongóban fogadta, ahova nem büntetésből, hanem olyannyira önként ment, hogy még a részvételi díjat, hétszázezer forintot is neki kellett összekalapolni. - Paksnak hála, sikerült - mondja, de azt is elárulja, hogy furcsa érzés volt orvosként szponzorok után járni. o D o Szőcs Teodóra állítólag önfeledt kisgyer-| mek volt, de hamar megérezte a teljesít- ^ ményelvűség szelét, így beállt a sorba, és 5 igyekezett helytállni. Az egyetemen, ahol orvosnak tanult, sokszor voltak nehezebb periódusok, keményebb vizsgák. Ilyenkor a szobájában kirakott képekre nézett és azt mondta: - Értetek megcsinálom. A fotókon afrikai, ázsiai gyerekek voltak. Afrika, az ismeretlen fekete kontinens már gyermekkorában nagyon vonzotta, egyetemistaként pedig egyre erősödött benne, hogy oda kell mennie. Hogy kalandvágy-e, vagy hivatástudat? - Az afrikai kontinens egy egészen más világ, teljesen más, mint Európa, Amerika vagy akár Ázsia. Sokkal közelebb áll a szívemhez, mint jó fizetésért elmenni egy nyugat-európai ország hightech rendelőjébe, ahol mindent alám tesznek. Olyan környezet, ahol tudom, hogy nagy segítségre van szükség, ahol minden számít, akár egy fájdalomcsillapító, akár egy jó szó - tárja fel az okokat. 2004-ben orvosi gyakorlatát Ghánában töltötte. Az inkább kalandtúra volt, bejárták az országot és egy nagyvárosi kórházban „csak” asszisztált. Ezúttal keményebb feladatra vállalkozott. Interneten jelentkezett az Afrika-Magyar Egyesület missziójába. Két orvostársával együtt egy hónapot töltött Kongóban. - Nem azon aggódtam, hogy milyen körülmények fogadnak, hogy sár van, nincs víz. Az ember adoptálódik a környezethez, átveszi a ritmust. Meg kell szokni a körülményeket és felülkerekedni. Inkább a biztonság miatt féltem. Az utóbbi szerencsére feleslegesnek bizonyult, nem hallottak fegyverropogást, a felfegyverkezett katonák látványát viszont hamar megszokták. Ottlétük nemcsak megnyugtató volt, de hasznosnak is bizonyult, például az alkalmankénti vacsorameghívásuk némi változatosságot hozott a misszió étkezésébe. Kiwanjában, egy negyvenezres város menekülttáborában gyógyítottak. Alapellátást nyújtottak, merthogy ilyen egyszerűen nincs. Egy közeli városban van kórház, de oda csak az jut el, aki meg tudja fizetni. Kiwanjában vagy magukat gyógyítják az emberek gyógynövényekkel, vagy bemennek a patikába, ami egy fabódét jelent, és a „gyógyszerésszel” közösen felállítják a diagnózist, kiválasztják a megfelelő gyógyszert, döntenek az adagolásról. Ennek eredményeként a magyar orvosoknál megjelenők többsége sokféle, régóta hordozott nyavalyával küszködött. Az orvosoknak pedig el kellett dönteni, hogy az elgennyesedett sebet kezelik, a derékfájásra adnak gyógyszert, vagy a maláriára. Amikor a menekülttáborban befejezték a rendelést, beültek a bérelt terepjáróba és a környező falvakban fogadták a betegeket. Hol a szabad ég alatt, hol egy ház teraszán, hol egy összetákolt fabódéban, ahova becsorgott az eső.-Afrika fizikailag is, lelkileg is megviseli az embert. Más a klíma, az életritmus, az étkezés, ott nincs jelentősége az időnek. Le kell lassulni, van idő átértékelni és meglátni, hogy mi jó és mi nem. Helyreteszi az ember értékrendjét, különösen, ha még azt is megtapasztalja, hogy milyen az igazi éhség. Teodóra számára sokat adott a Kongóban töltött egy hónap. Egyrészt szakmailag is sok tapasztalatot, hiszen itt nem segítette a diagnosztikában labor, röntgen, miegymás. Nem volt a közelében édesanyja, aki egyben kolléganője, mentora, nem volt kivel konzultálni. De megvalósíthatta egy régi álmát, és segíthetett azoknak, akik számára ez rendkívül sokat jelentett. A kint látottak tovább csiszolták az ifjú doktornő értékítéletét. Az itthoni elégedetlenséget és panaszáradatot, amit sajnos nap mint nap tapasztalt, még kevésbé érti meg. Igyekszik ezeket csillapítani, amikor arról beszél, hogy jó, jó, valóban előfordul, hogy várni kell egy vizsgálatra, de legalább nem kell leélni az embernek az életét egy rosszul összeforrt lábtöréssel, örökösen mankóra utalva. Itt az időskori látásromlásra van gyógyír, nem jelenti azt, hogy vakon kell leélni az ember életét. Érdemes hát néha ehhez is hasonlítani az életünket, nemcsak ahhoz, ahol jobbak a körülmények. Bár kemény világ Afrika, a doktornő visszavágyik. Olyan, mint a vándormadár. Jól érzi magát Pakson, hiszen itt nőtt fel, ez az otthona, úszni, futni jár, táncol, olvas, spanyol nyelvet tanít és olyan szerencsés, hogy édesanyja mellett gyakorolhatja hivatását. Aztán, amikor mehetnék] e támad, ez a biztos háttér segíti az álmok megvalósítását. Elmenne hasonló missziókba akár Afrikába, akár Ázsiába, vagy Dél-Amerikába. - Fizetség sem kell, csak mehessek. Az nekem nagyon nagy boldogság, ha csinálhatom. Amolyan belső indíttatás... Vida Tünde
