Paksi Hírnök, 2010 (19. évfolyam, 1-24. szám)
2010-03-19 / 6. szám
2010. március 19. 11 Paksi Hírnök Szociális osztály Pakson széles körű szociális ellátó rendszer van, pénzbeli és természetbeni támogatások, valamint szociális szolgáltatások terén egyaránt. A támogatások ügyintézése, a szolgáltatások fenntartói felügyelete a Polgármesteri Hivatal Szociális Osztályához tartozik, amelyet 2005 óta Badics Istvánné vezet. Bár némi emelkedés tapasztalható, lényegesen nem változik az ellátottak száma a szociális osztályon, ugyanakkor azt tapasztalják, hogy több esetben egykori ügyfelük már felnőtt gyermeke is hozzájuk fordul segélyért, ami a „szegénység öröklődésének” klasszikus példája. Ez azonban társadalmi szintű probléma, a város nem sokat tud tenni azon kívül, hogy igyekeznek minden rendelkezésre álló lehetőséggel segíteni, mondja Badics Istvánné, a szociális osztály vezetője. Pakson több mint húszféle támogatási forma van, amelyek azonban nem járnak mindenkinek, a jogosultságnak feltételei vannak. A központi támogatások egy részét teljes körűen az osztály intézi, néhány esetében a kérelmek hozzájuk futnak be, de nem itt döntenek ajogosulttában legyen jogaival, kötelezettségeivel. A lakcímváltozás bejelentésének elmulasztása például adott ellátás elvesztését, akár visszafizetési kötelezettséget vonhat maga után. A kérelmek ügyintézésén kivül az osztály foglalkozik a jegyzői hatáskörű gyámügyekkel, amelynek legnagyobb szelete a veszélyeztetett gyermekek védelembe vétele, és náluk működik az ápolási szükségletet vizsgáló bizottság, amely a házi segítségnyújtásban részesülők időbeni gondozási igényét határozza meg. Utóbbi feladatot a kistérség minden településén ellátják Dunafoldvár kivételével. Ugyanebben a körben az osztály adja ki a szociális és gyermekjóléti alapellátások működési engedélyét, rendszeságról. A kötelező támogatások mellett vannak a város által felvállalt ellátások is, mint a napközi térítési díjkedvezmény, az alapcsomagra vonatkozó kábeltévédíj-mentesség, a felzárkóztatási ösztöndíj, az iskolások autóbuszbérlete, a szemétszállítási díjkedvezmény, illetve a fűtési támogatás, amelyet a gázártámogatás megszűnése miatt most egy időre felfüggesztett az önkormányzat. Az osztályon azt tapasztalják, hogy a lakosság ismeri ezeket a lehetőségeket, amiben szerepe van a helyi sajtónak, illetve a 2003-ban kiadott „Szociális Kalauz” is nagy segítség volt e téren. Az osztályvezető kiemelte, fontos lenne, hogy az ügyfél végigolvassa a határozatot, hogy tiszresen felülvizsgálja azokat, és ide tartozik a szociális és gyermekjóléti alap- és szakosított ellátások felügyelete. Alapellátás az étkeztetés, a házi segítségnyújtás, a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, a támogató szolgáltatás, az idősek nappali ellátása, a családsegítés, a gyermekjóléti szolgáltatás, és a bölcsőde, szakosított ellátás az idősek tartós és átmeneti, valamint a hajléktalanok átmeneti ellátása. Az osztályon hatalmas az adminisztráció, miközben a csütörtököt, illetve péntek délutánt kivéve minden hétköznap ügyfélfogadás van, fél nyolctól délig, majd fél egytől fél négyig. Az ügyfélforgalom változó, de átlagosan minden munkatársnak napi 5-10 ügyfele van, akik általában megértők, de azért a kollégák jóindulata és segítőkészsége ellenére is előfordult már hangos szó, sőt néhány éve az egyik ügyfél bicskát rántott. Szívesebben idéz fel az osztályvezető egy másik történetet. Kezdő ügyintéző volt, és segített kitölteni egy kérelmet, amit az ügyfél pénzzel szeretett volna megköszönni, de ezt nem fogadta el. Már el is feledkezett a decemberi történetről, amikor tavaszszal a bácsi köszönetként megjelent nála egy nagy csokor gyöngyvirággal. Azután élete végéig, minden év tavaszán így tett. Kohl Gyöngyi FELHÍVÁS PAKS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA pályázatot hirdet a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola IGAZGATÓI ÁLLÁSÁNAK betöltésére PAKS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA pályázatot hirdet a Paks Térségi Pedagógiai Szolgáltató Központ IGAZGATÓI ÁLLÁSÁNAK betöltésére PAKS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA pályázatot hirdet a Pro Artis Alapfokú Művészetoktatási Intézmény IGAZGATÓI ÁLLÁSÁNAK betöltésésére A vezetői megbízás időtartama mindhárom pályázatnál: 2010. augusztus 1 - 2015. július 31. A pályázatokat 2010. április 30-ig kell benyújtani dr. Blazsek Balázs címzetes főjegyzőhöz (Polgármesteri Hivatal, 7030 Paks, Dózsa György út 55-61.). Részletes felvilágosítás az Oktatási és Kulturális Csoportnál kérhető a 75/500-579 telefonszámon. Elbírálás: a pályázat benyújtási határidejétől számított 30 napot követő első képviselő-testületi ülésen. A részletes kiírás megtalálható a www.paksihirnok.hu oldalon