Paksi Hírnök, 2010 (19. évfolyam, 1-24. szám)
2010-01-08 / 1. szám
2010. január 8. 11 Paksi Hírnök (Folytatás a 10. oldalról) Süli János vezérigazgató arról beszélt a döntés után, hogy több éven át tartó előkészítés kezdődik, melynek nyomán 2020- ban egy, majd később várhatóan még egy új blokk megkezdheti a működést Pakson. Ezeket már hatvan évre tervezik, s ha az üzemidő-hosszabbítást is számba veszszük, ebben az évszázadban biztos jövőt jelent a régiónak. Kiemelte a lakosság tájékoztatásának fontosságát. Ez utóbbi gondolat jegyében teltek a következő hetek Pakson, az atomerőműben. Egymásnak adták a kilincset városvezetők, települési és megyei képviselők, különféle társulások tagjai. Munkás hetek után jött el a valaha munka ünnepének kikiáltott nap: május elseje, ami az atomerőművet illetően 2009-ben is egyet jelentett a majálissal, illetve a kiváló üzemeltetők és karbantartók jutalmazásával. Összesen harmincöt szakembert jutalmaztak, köztük a dijak történetében eddig példátlanul a vezérigazgatót. Süli János kezdeményezésére egyébként a cég teljes vezérkara megjelent a díjátadáson jelezvén: a vezetői állomány egységes a célok elérésében. Néhány nappal később miniszterelnöki látogatásra került sor az erőműben, igaz sajnálatos dolog miatt: május 5-én üzemi baleset történt a paksi atomerőműben. A karbantartásra leállított négyes blokkon elszakadt egy tartókötél és a csarnok padozatára esett egy üzemszerűen felaktiválódott mérőlánc. Személyi sérülés, személyi dóziskorlát túllépés, radioaktív kibocsátás nem történt, az esetet a Nemzetközi Nukleáris Esemény Skálán (INES) kettes fokozatba (üzemzavar) sorolták. A történtekről személyesen kért tájékoztatást Bajnai Gordon. A kormányfő pécsi programjáról Budapestre tartva, megszakitotta útját, hogy személyesen tájékozódjon a történtekről. „Ölni tudnának a lehetőségért”- ez a mondat Mártha Imréről származik, és természetesen összefügg a paksi atomerőművel. Az MVM Zrt. vezérigazgatója egy siófoki konferencián mondta el a gyártókról, akik élénken érdeklődnek a paksi atomerőmű bővítése iránt. Június 19-e egy újabb jelentős dátum a paksi atomerőmű életében, hiszen az Országos Atomenergia Hivatal Nukleáris Biztonsági Igazgatósága ekkor nyilatkozott úgy, hogy amennyiben a Paksi Atomerőmű Zrt. maradéktalanul és határidőre teljesíti az üzemidő-hosszabbítási programban kitűzött feladatokat, és a hatóság által előirtakat, meghosszabbítható a paksi atomerőmű üzemideje. A felülvizsgálat során megállapították, hogy a benyújtott dokumentációk alapján olyan hiányosság, ami a hosszabbítás lehetőségét kizárná, nincsen. Július 8-a szintén mérföldkő, mivel a Magyar Villamos Művek Társaság csoport a paksi atomerőmű bővítésének előkészítésére új projektet hozott létre. A program névadója Lévai András, a hazai energetika meghatározó személyisége. A projekt célja, hogy elvégezze a paksi atomerőmű bővítésének megkezdéséhez szükséges legfontosabb feladatokat. Ezek közé tartozik a finanszírozás biztosítása, a majdani létesítés kereteinek meghatározása, valamint a szállítói tender előkészítése, melyhez szükséges a műszaki és kereskedelmi feltételek rögzítése is. Szeptember első hétvégéjén kétezer vendég fordult meg a paksi atomerőműben. Volt ökörsütés, koncertek és népünnepély, illetve ahogyan ez a nyílt napon és családi napon már szokás: üzemlátogatás kisvasúton, kerékpáron. A társaság hagyományos nyílt napján Kalocsát fogadta, másnap pedig a dolgozók vihették el családtagjaikat munkahelyükre. A hétvégi vendégek voltak az elsők, akik birtokba vették az atomerőmű nyár végén felújított látogatóközpontját. A bemutatóterem korszerűbb lett, számos interaktív elemmel bővült, tartalmilag is gazdagodott, hiszen a teljesítménynövelésről, üzemidő-hoszszabbításról és tervezett bővítésről szóló információkkal egészítették ki. A központ megszépült külseje tükrözi a cégcsoport megújult arculatát is. Október 4-e is a lakosság tájékoztatása kapcsán kívánkozik a 2009-es év krónikájába. Ezen a napon indult el országjáró útjára a Nyugat-Mecsekből az atomerőmű bővítésének előkészítésére létrejött Lévai Projekt keretében egy tájékoztató kamion. A mini utazó látogatóközpont útvonaltervében közel száz település szerepel. Abban a reményben kezdte meg körútját, hogy több mint tízezren felkeresik, és tájékozódnak az erőműbővítésről. Az, hogy a téma érdekli az embereket, egy november 23-án tartott fórum igazolta. Ekkor tartották az Atomenergiáról mindenkinek című országos ismeretterjesztő konferenciasorozat záró programját. A Magyar Tudományos Akadémia díszterme kicsinek bizonyult, a kívül rekedtek kivetítőn kísérték figyelemmel az előadásokat, akár egy izgalmas bokszmeccset. December 1-jén a paksiak, 10-én pedig a kalocsaiak tájékozódhattak helyben az évszázad legjelentősebb beruházásaként aposztrofált erőműbővitésről. A fórumok előadói körbejárták az új blokkok építésével kapcsolatos kérdéskört kezdve a szükségességétől, a finanszírozási kérdéseken át a hulladékkezelés problematikájáig. A két előadás között időben „félúton” felavatták az atomerőmű bővítésére alakult projekt névadója, Lévai András mellszobrát. Farkas Pál alkotása a látogató központ előtti szoborparkba került. Miközben hétről hétre az ötödik-hatodik blokk előkészítésével kapcsolatos hírek vonták magukra a figyelmet, Pakson szép csendesen befejeződött „egy új erőmű születése”. Ha ez ebben a formában nem is igaz, tény, hogy a november 13-án véget ért teljesítménynövelés felér egy kisebb erőmű létesítésével. Ezen a napon érte el a paksi atomerőmű hármas blokkja - a négy közül utolsóként - az 500 MW-os teljesítményt. A paksi atomerőmű teljesítménye ennek eredményeként 2000 MW-ra emelkedett, azaz 120 megawattal több lett, mint előzőleg. Ez - Hamvas István műszaki vezérigazgató-helyettes szavai szerint - egy kisebbfajta erőmű építésével felérő, de annál jóval hamarabb megtérülő, így gazdaságosabb megoldás. Vida Tünde