Paksi Hírnök, 2009 (18. évfolyam, 1-24. szám)

2009-01-09 / 1. szám

Fotó: Beregnyei Miklós Paksi Hírnök 6 2009. január 9. Nukleáris kalendárium (Folytatás az 5. oldalról) Június A bátaapáti leendő tárolóba lá­togatott Sólyom László, aki a megújuló energiaforrások mellett tette le voksát. Magá­val vitte Illés Zoltánt, aki anti­­nukleáris nézeteit hangoztatta a látogatás során. A köztársa­sági elnök arról beszélt, hogy a növekvő energiaigény okoz­ta gondokat takarékossággal és a megújuló energiaforrások felhasználásával kell megol­dani. Negyedmilliárd forint odaíté­léséről döntött első pályázati fordulóban a paksi atomerő­mű által létrehozott Duna- Mecsek Területfejlesztési Alapítvány. Az Országgyűlés elnöke, Szili Katalin kérésére úgy döntött az alapítvány ku­ratóriuma, hogy a jövőben ha­zai források pályázataihoz szükséges önrészt is igényel­hetnek a települések. Július Budapesten, a Műszaki Egye­temen tartott konferencia kere­tében ünnepelték a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Kht. és a Központi Nukleáris Pénzügyi Alap létrehozásának tizedik évfordulóját. A konferencián résztvevő közlekedési, hírköz­lési és energiaügyi miniszter, dr. Szabó Pál azt mondta, hogy a jövő megoldása egyértelmű­en az atomenergia. Kisebb rendellenesség történt az atomerőműben. A karbantartók egy olyan munkára kaptak meg­bízást az egyes blokkon, amit a reaktor működése közben is el lehet végezni. A dolgozók nem a tényleges munka közben hibáz­tak, hanem a helyiség zárásáról nem gondoskodtak megfelelő­en, egy ajtó becsukásánál nem tartották be a szabályokat. A tör­ténteket az Országos Atomener­gia Hivatal a nemzetközi ese­ményskálán a legkisebb, egyes fokozatba sorolta. Szeptember A cég első vezérigazgatója, Pónya József lett a Paksi Atomerőmű Zrt. igazgatóságá­nak elnöke. A korábbi elnököt, dr. Molnár Károlyt május else­jével tárca nélküli miniszterré nevezték ki. Pónya József le­szögezte, hogy az üzemidő nö­velésének, az új blokkok építé­sének nincs alternatívája. Magyarországra látogatott az USA Nukleáris Biztonsági Ha­tóságának elnöke. Dale E. Klein megtekintette a Bátaapátiban épülő tárolót, és azt mondta, hogy az Egyesült Államokban is minden bi­zonnyal engedélyt kapna a mű­ködésre, mert eleget tesz az ott érvényes előírásoknak is. Október Felavatták a Nemzeti Radioak­­tívhulladék-tároló felszíni léte­sítményeit. A tároló még nem kész, viszont a felszínen lévő technológiai épület alkalmas a kis és közepes aktivitású, ez idáig Pakson tárolt hulladék fogadására. Fekeden ülésezett a Duna-Me­­csek Területfejlesztési Alapít­vány. A kuratórium 241 millió forint odaítéléséről döntött, eb­ből 140 millióval vállalkozás- és gazdaságfejlesztést segíte­nek, ami hárommilliárdnyi fej­lődést generál és 53 új munka­helyet teremt. November Elkezdődött annak a pályázat­nak az előkészítése, amely középületek akadálymentesí­tését kívánja támogatni a Du­­na-Mecsek Területfejlesztési Alapítvány nyertes pályázata nyomán. A szervezet kétmillió eurót nyert el erre a célra uni­ós pályázaton. A több mint öt­­százmillió forintos forráshoz százmillió forint önerővel já­rul hozzá, amit a paksi atom­erőmű által juttatott támoga­tásból biztosít. Elkészítette és benyújtotta az Országos Atomenergia Hiva­talhoz az üzemidő-hosszabbí­tási programját az atomerő­mű. A négy, eredetileg 440 megawatt teljesítményű blokk 30 éves üzemideje 2012 és 2017 között jár le, a növelést követően 2032-2037-ig üze­melhetnek a reaktorok. A ha­tósághoz benyújtott program az egyes blokkra vonatkozik, a többiekre a későbbiekben kerül sor. December Kovács József, a Paksi Atomerő­mű Zrt. vezérigazgatója vehette át december elsején a magyar tu­dományos intézmények és kuta­tások támogatásáért másod ízben odaítélt Sina Simon érmet. Az el­ismerést Pálinkás József, az MTA elnöke adta át a Magyar Tudományos Akadémia díszter­mében tartott ünnepségen. Megérkeztek az első hordók december másodikén Báta­­apátiba, a Nemzeti Radioaktív­­hulladék-tárolóba. Tizenhat hordónyi kis és közepes sugár­zású hulladékot szállítottak a paksi atomerőműből a létesít­ménybe. További üzemeltetésre alkal­masnak találta a paksi atom­erőmű négy blokkját az Orszá­gos Atomenergia Hivatal. A nukleáris hatóság december 15-én lezárta a paksi atomerő­mű tízévenként esedékes biz­tonsági felülvizsgálatának érté­kelését. Röntgen diagnosztikai beren­dezés vásárlásához nyújtott több mint húszmillió forintos segítséget az atomerőmű a szekszárdi kórháznak. Az új berendezés lehetővé teszi, hogy hagyományos röntgenké­szülékkel digitalizált képet ál­líthassanak elő. Vida Tünde

Next

/
Thumbnails
Contents