Paksi Hírnök, 2009 (18. évfolyam, 1-24. szám)
2009-12-18 / 24. szám
Paksi Hírnök 8 2009. december 18 Paksi zarándokok a Szentföldön Szentföldre szervezett zarándokutat dr. Keresztes Pál plébános. Ő - mint lapunknak elárulta - „öreg izraeli utazó”, korábban többször és idén is megfordult már Szentföldön. A mostani utazással egy régi restanciáját „hajtották be” rajta, egy korábbi alkalommal indulás előtt két nappal kórházba, műtőasztalra került. Tavasszal az ezeréves Pécsi Egyházmegye küldötteként járt Izraelben - akkor fogadta őket a jeruzsálemi pátriárka -, most egy paksiakból, Paks környékiekből és budapestiekből szerveződött csoport lelki vezetőjeként utazott. Miként elmondta, kiváló idegenvezetőjük volt az egykori gyergyói hegyi mentő, Pál Tamás személyében. Dr. Keresztes Pál elmondta, hogy sok figyelemre méltó dolgot láttak, ami azt támasztotta alá, hogy egy kis országnak rendkívül sok kreativitásra van szüksége. Jó példa a sivatagi oázisok vízellátása: teljes kopárság mindenütt, s a homoksivatag kellős Ünnepek előtt A dunaföldvári születésű Jendrolovits Gábor évente többször szervez gyűjtést Böjté Csaba árváinak, telente az ajándékokat „Mikulás túra” keretében viszi Erdélybe, amikor is maga bújik a nagy szakái lú jelmezébe, hogy átadja az adományokat. Gyulai János az Atomerőmű című lap képviseletében sok paksi adományozó ajándékaival csatlakozott a túrához. Idén 1300 gyerekkel találkoztak, elsősorban olyanokkal, akik Böjté atya bentlakásos vagy napközis otthonaiban élnek. 2002-ben nyilt meg az első árvaház, ma ötven van Erdély-szerte. Ezeket látogatták sorra, szétosztva egyúttal az adományokat és nem kis örömet okozva a bennlakóknak egy-egy Mikulás-ünnepéllyel. Gálospetri, Kolozsvár, Torockó, Gyimesbükk, Csíksomlyó, Gyergyószárhegy, Nyárádremete, Felsősófalva, Szováta, Pálpataka, Kovászna, Tusnádfürdő, Gyulafehérvár, Petrozsény, Déva, Kisiratos, Szalonta voltak az állomások, a megtett út hozzávetőleg 2500 km.- Az első túranap: 800 km vezetés - a mellékutakon gumikerekű szekerek rendszámmal, de kivilágítatlanul közben három Mikulás-parti - kezdi beszámolóját Gyulai János. Felidézi a megismert gyerekek sanyarú sorsát: a fiúét, aki olyan súlyosan megégett, hogy amputálni kellett a lábát. Művégtagot kétévente közepén nyolcméteres datolyapálmák, amelyekhez vízvezetékcsövek visznek, s amiket gyökérszenzorral szereltek fel és nem öntözik pazarló módon folyamatosan, hanem igény szerint. A vízgazdálkodásban a világon a legjobbak, mondja a paksi plébános. A Holt-tenger vize ihatatlan, ezt tisztítják ivóvíz minőségűre, s adják el a túlsó parton fekvő Jordániának. Izraelben viszont minden csapból a Genezáreti-tó édesvize folyik. Minden jól szervezett, s a turizmust - azon belül is főként a vallási turizmust - szolgálja, hiszen ez adja a fő jövedelemforrást. Az út során rendkívül sok élménnyel gazdagodtak a paksiak. Ezek zöme vallási élmény volt, hiszen az út, amelyet egy utazási iroda kínált, Jézus nyomdokait követte. - Eszméletlen jól összeállított program volt - összegezte az atya a tőle megszokott közvetlen stílusban, és felidézett néhányat a feledhetetlen élményekből. - Négy napot töltöttünk a Genezáreti-tónál. Hajóval bemenaz árvaházban kaphat. A mostani eltörött, nem lehetett megjavítani, mire újat kaphatna, már nem jár neki, mert nagykorú lesz. A 14 éves általános iskolás diáklányét, akit anyja örömlányként vont be saját üzletébe, az „eredmény” egy másfél esztendős gyerek. A nyomortanyán élőkét, akinek házán műanyag zsákokból tákolt ajtó igyekszik felvenni a reménytelennek látszó küzdelmet széllel, hideggel. Robika történetét, aki, amikor négy és fél évesen kikerült a megszűnt állami árvaházból, nem tünk a közepére, ott lehorgonyoztunk, felhúztam a magyar zászlót, felcsendült a Himnusz, szem nem marad szárazon — mesélte. Legalább ilyen katarzist jelentett a hatodik napon tartott mise a sivatagban, Jézus megkísérlésének helyszínén. Dr. Keresztes Pál lelki vezetőként a felkeresett helyszínek biblikus jelentőségét idézte fel, a zarándokút résztvevői a Bibliából - mely az úton mindvégig „kéznél volt” - olvastak odavágó részleteket, míg az idegenvezető tudományos és földrajzi megközelítésben mutatta be a helyet, ahol éppen jártak. A kánai menyegző színhelyén - ahogyan ez szokás - dr. Keresztes Pál megáldotta az öt jelenlévő pár házasságát. Aztán még negyven indiai párét. Egy hölgy kérte meg rá, mivel ők nem vittek magukkal papot. A nyolcvan csillogó szemű, egyébként valószínűleg igen jámbor, vallásos ember igen csak meglepődött, amikor az atya felszólitotta őket, hogy most már válthatnak egy hitvesi csókot. A vége örömujjongás, taps lett, s az, hogy mindenki a paksi plébánossal akart egy fotót emlékül. Vida Tünde tudott beszélni, járni, nem volt szobatiszta. Most 12 éves, Déván él, angolul és németül is beszél - orvos akar lenni. Nemcsak efféle elszomorító történetekkel találkoztak. Az ezeréves határon élők panaszolták, hogy határőrt „játszó”, egyenruhás fiúk szítják az ellentéteket. „Áldásos” tevékenységük eredményeként már nem hord ajándékba sajtot a magyar árváknak az egykori határ túlfeléről egy jóérzésű román férfi. Azt is megtapasztalták, hogy a jó szándék sokszor hiábavaló, ha nem párosul mellé előrelátás, szervezettség. Majd’ belefúlnak a sok ruhába, már nem is mossák, hanem azzal tüzelnek, annyit kapnak, de fáznak és éheznek... A Mikulás túra az elmúlt évek tapasztalatainak és Jendrolovits Gábor gondos tervezésének köszönhetően nem vizet hord a tengerbe, hanem előre megkérdezik, s mindenhova azt visznek, amit kémek. Idén ez összesen 10 tonnát nyomott. Vittek egyebek mellett 1800 kg almát, 700 kg babot és lencsét, 1000 kg krumplit. És mivel ennek van szezonja: 1300 Mikulás-csomagot és sapkát. Hogy János legközelebb ott lesz-e az adományt szállítók között, nem tudni, az viszont biztos, mert elárulta, hogy már nem tud olyan „felhőtlenül tekeregni a világban”, amióta tudja, hogy mások ilyen nehéz helyzetben vannak. -ví-
