Paksi Hírnök, 2009 (18. évfolyam, 1-24. szám)
2009-10-09 / 19. szám
2009. október 9. 17 Paksi Hírnök Először indult női mezőny az emlékversenyen Mind a nők, mind a férfiak mezőnyében három hazai és három külföldi sakkozó ült asztalhoz a szeptember 25-től október 5-ig tartó megmérettetésen. Az idei Marx György emlékverseny tíz partiját első alkalommal az interneten is figyelemmel követhették. - Most először a női versenyzőknek is teret adtunk, ezért idén bővebb volt a mezőny. A közelgő csapat Európa-bajnokságra való felkészülést is jól szolgálta ez a megmérettetés, igazán szinvonalas partikat láthattak az érdeklődők - mondta el Süli János, a Paksi Atomerőmű Zrt. vezérigazgatója az eredményhirdetést követően. A férfiak mezőnyében a 2005-ös bajnok, Almási Zoltán diadalmaskodott. Első helyét már az utolsó fordulótól függetlenül bebiztosította. Győzelmével nemcsak a paksi versenyt nyerte. - Elértem a számomra bű-Szidónia igazi sakkozó családban született Erdélyben. Az édesapja kiváló amatőr játékos, aki mind a három gyerekét megtanította a játékra és menedzselte a sakk pályafutásukat. A báty, Albert, nemzetközi mester míg az öccse, Levente nagymester, ifjúsági világbajnok, a román válogatott tagja. Szidónia sakkozói pályája is bővelkedik sikerekben többszörös korosztályos román bajnok, Európa bajnok az U16 mezőnyében, a korosztályos világbajnokságokon két bronzérmet gyűjtött. Szidi régóta Magyarországon él, először a bledi sakk olimpián szerepelt a magyar válogatottban. A szereplései közül kiemelkedik 2003-as plovdivi csapat EB ezüstérme és a calviai olimpián a magyar csapat legjobb pontszerzőjeként, az olimpia legjobb női 2. táblása különdíjat is elnyerte. Jelenleg weblap szerkesztéssel és forditással foglalkozik, 2007 óta tagja a paksi csapatnak. (forrás: www.ase.hu) magamnak és ezzel a magyar ranglistán a második helyre léptem, valamint nemzetközi szinten is sok helyet javítottam- tette hozzá. A hölgyek mezőnyében szintén korábban eldőlt az első hely sorsa. Az ASE versenyzője, Vajda Szidónia is a 9. fordulót követően ünnepelhetett.- Nagy volt a küzdelem, az utolsó fordulóig nyílt volt a további helyezések sorsa. A lányoknál nem volt megbeszélt döntetlen, mindenki végigjátszotta a partikat. A lengyel Johanna Majdan elleni meccsem volt a legnehezebb, azon vesztett állásból remiztem, a többi összecsapásomat megnyertem- értékelt a paksi versenyző. A férfiaknál az atomos Berkes Ferenc másodikként zárt, Ács Péter hatodik lett, míg a nőknél Tóth Lili hármas holtversenyben harmadik helyezést ért el. Faller Gábor vös 2700-as Élő-pontszámot, mellyel 10-15 éve a világ elitSalgótarján: kipipálva Remekelt a judoválogatott Szenzációsan szerepelt a magyar férfi cselgáncs válogatott Miskolcon - köztük az ASE versenyzői. Ukrajnát, Romániát, a döntőben pedig Oroszországot legyőzve megszerezték a csapat Európa-bajnokság aranyérmét. Az első mérkőzésen Ukrajna ellen 4-1-re nyertek a magyar fiúk, Bor Barna ipponnal verte ellenfelét. A románok ellen Csoknyai László is lehetőséget kapott, 0-2-es állásnál nagy csatában verte a junior vb-bronzérmes Danculeát. Az ugyancsak Pakson készülő debreceni Madarász Tamás egy ipponnal nyert, és már egyenlő volt az állás, Bor Barna újabb győzelmével pedig Magyarország - Románia 3-2. Az Oroszország elleni döntőben 2-0-ra vezetett a magyar válogatott, amikor ismét Csoknyai László lett a főszereplő, két vazarival megverte ellenfelét, és ezzel megszerezte Magyarországnak az Európa-bajnoki győzelmet. Európa-bajnoki döntő: Magyarország - Oroszország 3-2. Kovács József Az Atomerőmű SE NB I-es férfi kosárlabdacsapata a 2009/2010-es bajnokság első mérkőzésén hazai pályán fogadta a Salgótarján együttesét. Az első vonalba 60 év után visszatérő Nógrád megyei csapat rögtön elhalasztotta volna a találkozót sérülésekre hivatkozva, de az ASE szakvezetése ehhez nem járult hozzá. A vendégek kezdték jobban a mérkőzést, az első percekben ők dobtak pontosabban. Pár perc elteltével magasabb fordulatszámra kapcsoltak Kiss Zsolték, és a negyed végére már a bajnok paksi csapat vezetett. A félidőre tovább nőtt a különbség, a húszpontos előny birtokában kényelmesebbre vette a tempót a Paks, a salgótarjániak pedig hajtottak becsülettel, így nem is nőtt, de nem is csökkent a két csapat között a különbség. Az utolsó negyedben végül kijött a felek közti tudásbeli diferencia, a palócföldiek megkapták a feketelevest. Horváth Ákosék harminc pontot szórtak az elfáradó, széteső, válaszra csak elvétve képes újoncnak. így a végén: Atomerőmű SE - Salgótarjáni KSE 99:56. A következő bajnoki mérkőzést Debrecenben játssza a paksi csapat. -kj-A Magyar Kosárlabda Szövetség szervezésében Pakson játszott az előző idény bajnoka, az ASE és a Magyar Kupa győztese, a PVSK a Szuper Kupáért. A tévéközvetítésnek és a jegyáraknak köszönhetően igencsak üresek voltak a lelátók, jó, ha 400 néző figyelte bosszankodva az ASE harmatos teljesítményét. Az is furcsa volt, hogy a szövetség által hozott vendég „hangos” bemondó a Gesztenyés úton a pécsi csapatot buzdítja, de ettől még lehetett volna jobb a játék. Az első félidőben a kupagyőztes akarata érvényesült, uralta a mérkőzést és jelentős, 14 pontos előnyt szerzett. A harmadik negyedtől átvette az irányítást a bajnok ASE, de már csak futott az eredmény után, faragni tudott a hátrányból, de fordítani nem sikerült. Az első ízben kiírt Szuper Kupát a pécsi csapat nyerte: Atomerőmű SE - PVSK-Pannonpower 71-77. jébe kerülhettem volna. A legfontosabb, hogy bizonyítottam