Paksi Hírnök, 2009 (18. évfolyam, 1-24. szám)
2009-10-09 / 19. szám
2009. október 9. 11 Paksi Hírnök Harmincéves a lakótelepi iskola A harmincéves jubileum alkalmából egykori és mostani diákok mérték össze tudásukat és ügyességüket. Képünkön Boros Gergely válogatott kajakozó. A paksi lakótelepi általános iskola épületének bejáratánál egy tábla látható, amelyen a felirat arról tanúskodik, hogy 1979-ben, a Gyermekek Évében épült. Funkciója azóta sem változott, ugyanakkor a harminc esztendő alatt több átszervezés történt falai között. A legutóbbi nyomán megalapított II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola öt éves, így az intézményben idén kettős születésnapot ünnepelnek. A lakótelepi általános iskola f épületében kezdte meg műkő- % dését az egykori 2. Számú Álta- j lános Iskola, majd 1986-ban | megtörtént az első jelentős változás. A tanulólétszám igen magas volt, ezért a fenntartó új iskolát alapított 4. Számú Általános Iskola néven. 1994-ben a 2. számú iskola Móra Ferenc, 1996-ban a 4. számú pedig Flerman Ottó nevét vette fel. 2004-ben a demográfiai helyzet ismét változott: ekkor a tanulólétszámjelentősen csökkent, így a két iskolából ismét egy lett, illetve ebben az évben a dunakömlődi is az újonnan alapított iskola részévé vált. A következő esztendő ismét a névválasztásé volt, a szülők, pedagógusok, gyerekek közösen választották II. Rákóczi Ferencet névadónak. A demográfiai helyzet és az állami finanszírozás következményeként 2007-ben a németkéri, a pusztahencsei és a paksi önkormányzat iskolafenntartó társulást hozott létre, így azóta a felső tagozatos tanulók bejárnak a paksi központi intézménybe, az alsósok pedig településükön tanulnak. A társulás intézményeiben összesen 759 diák tanul, a paksi iskolában 663. A Rákóczi iskola megalapításakor ügyeltek arra, hogy az elődintézményekben kialakult jó pedagógiai gyakorlatot továbbvigyék, beépítsék mindennapjaikba, illetve lerakták II. Rákóczi Ferenc nevéhez méltó, új hagyományaik alapjait. A világ mindeközben sokat változott. Előremutató az infotechnikai fejlődés, viszont kedvezőtlen, hogy a társadalmunkban megjelenő értékvesztettség az iskolai életre is rányomja bélyegét. Egyre nagyobb szerepet kell kapnia az iskolában a személyiségfejlesztésnek, fogalmaz az iskola igazgatója, Till Józsefné. Azokat a kompetenciákat kell fejleszteni, amelyek az önálló életvitelhez a legfontosabbak, mint a szöveg megértése, az együttműködés képességének kialakítása és a logikus gondolkodás. A hatékony munka érdekében belső továbbképzési rendszert építettek ki, ahol a pedagógusok el tudják sajátítani a különböző képességű tanulók együttneveléséhez szükséges ismereteket, jártasságokat, képességeket. Korszerű tanulásszervezési eljárásokat alkalmaznak, hogy a tanulók között az együttműködés kialakulhasson, illetve a differenciákat figyelembe véve oktassák, neveljék őket, mert nagy számú a tehetséges diák az intézményben, de vannak sajátos nevelési igényű gyerekek is, akiknek speciális megsegítésre van szükségük. Az iskolai munka tehát folyamatosan fejlődik, változik, megfelelve a kor kihívásainak és elvárásainak. Az épülettel más a helyzet, az egykor igen korszerű, 32 tantermes épület állaga mára erősen leromlott. Két alkalommal történt nyílászárócsere a tantermekben, de mára ezek egy része is megérett a felújításra. Nagyon örültek annak, hogy a nyári szünetben hatvanmillió forintos beruházás eredményeként a vizesblokkok egy részét korszerűsítették, és híznak abban, hogy lesz folytatás, foglalta össze az elmúlt évtizedeket Till Józsefné. A II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola igazgatója elmondta, ha az iskolára gondol, először az jut eszébe, hogy milyen különlegesen jó látni egy kisdiák fejlődését iskolába lépésétől addig, míg elköszön. Ez a legszebb, amit az ember pedagógusként megélhet: látni munkája eredményét. -gyöngy-Írországgal ismerkedtek Hagymaleves és ír pörkölt - Európa-napot tartottak a Benedek Elek Óvodában egy program részeként, amelyet francia, görög, ír, angol és walesi gyermekintézményekkel együtt valósítanak meg. A felek még 2007-ben találkoztak a Tempus Közalapítvány partnerkereső szemináriumán, majd a következő évben sikeresen szerepeltek a Comenius nemzetközi iskolai együttműködések pályázatán. Az elnyert uniós támogatásból egy kétéves programot hajtanak végre, amelynek témája a környezeti nevelés, a munkanyelv az angol. A cél, hogy az óvodapedagógusok megismerjék az egyes országok nevelési gyakorlatát, a környezeti nevelés területén alkalmazott módszereiket, eredményeiket, tapasztalataikat és idegen nyelvet tanuljanak. Ennek érdekében a kölcsönös látogatások mellett különböző programokat valósítanak meg a partnerek óvodáikban a gyerekek részvételével. Ilyen például a veteményes kert, amelyhez magokat küldtek egymásnak, vagy a környezetükben élő állatok megfigyelése, amelynek tapasztalatait közös weblapjukon örökítik meg. A projekt része volt a közelmúltban megtartott Európanap is, amelynek keretében Írországgal ismerkedtek a gyerekek játékos formában, ugyanis ott lesz a partnerintézmények következő szakmai találkozója. Jövő márciusban a paksi fél lesz a vendéglátó, majd májusban tartják a program zárását Walesben. Bosnyák Zoltánná, a paksi óvoda vezetője elmondta, azt várják az együttműködéstől, hogy az óvodapedagógusok gyakorlati tapasztalatokkal, a gyerekek számos ismerettel gazdagodnak, ugyanakkor példát mutatnak az élethosszig tartó tanulásra. Kohl Gyöngyi