Paksi Hírnök, 2009 (18. évfolyam, 1-24. szám)
2009-09-25 / 18. szám
2009. szeptember 25. 15 Paksi Hírnök A költő és a kékruhás lány .. .Gabi néni sürög-forog a paksi könyvtárban, mindenkit üdvözöl, aki a Pákolitz estre érkezik. Az ünnepi megemlékezés vendégei, az emlékező barátok és pályatársak, az érdeklődő paksiak nem a megszokott rendben gyülekeznek. Jókedvű ölelkezések, beszélgetések csendes zajával telik meg először a gyermekkönyvtár, majd az emelet, ahol nem marad üresen egyetlen ülőhely sem. Gabi néni boldog, örül minden egykori barátnak és ismerősnek. Nézem őt, ahogy fiatalos lendülettel mesél el mindent, ami az utóbbi időben történt vele. Nagyokat nevet, mosolygós-érzékeny szemmel beszélget mindenkivel. Én az emlékest másnapján, Herczeg Ágnes otthonában keresem fel. — Hogyan kezdődött közös életük története Pákolitz Istvánnal? A sokszor hallott elbeszélés a kékruhás kislány fényképéről, az első „találkozásról” igaz történet?- Igaz, bizony. A Kossuth Lajos utcai házunk egy részét kiadtuk egy bizonyos Dobis nevű fényképész mesternek. A Kis Pál boltja mellett, egy kapuban hirdette magát és megkérte édesanyámat, engedje meg, hogy én legyek a „reklámarc” a kirakatban. Én felvettem az édesanyám által varrt gyönyörű, kék ruhámat és modellt álltam a fényképésznek, így kerültem én, a harmadikos polgárista a kirakatba, ahol aztán minden járókelő találkozhatott velem. A Pista, aki a főutcán sétált a barátaival - elmondása szerint - meglátta a képet s kijelentette: ezt a lányt pedig meg fogom ismerni. Igen, ez volt az első észlelése velem kapcsolatban... Emlékszem, a katolikus iskola előtt történt: valaki gyengéden a sarkamra lépett én hátranéztem - ő volt - s csak annyit mondott: szerbusz. Mire én kijelentettem: utcán nem ismerkedem, majd sarkon fordultam és továbbmentem. Akkor csak annyit tudtam róla, hogy ő a harangozó fia. De nem tetszett, mert alacsony volt, szőke volt - szóval elutasítottam a barátságát, pedig nagyon igyekezett minden alkalommal, amikor hazajött a kalocsai Jezsuita Gimnáziumból. így - később - a Zólyomi Mancikának kezdett udvarolni... Aztán egy húsvétkor locsolni jött a barátaival, de ő hátramaradt. No, akkor arra gondoltam: micsoda dolog, hogy ez a fiú, aki olyan sokáig kereste a társaságomat, A kilencven éve született, 1996-ban elhunyt Pákolitz István felesége, az egykori kékruhás „futika bakfis” ma is őrzi a gyönyörű, fiatal lány vonásait, akibe egykor a költő beleszeretett, amikor meglátta fényképét egy paksi fényképészműhely kirakatában. nem jön közelebb, és odamentem hozzá. Beszélgetni kezdtünk és én csodálkozva láttam, milyen nagyszerű, okos fiatalember. így kezdődött szépen, lassan a baráti érdeklődés, majd lett belőle csendes szerelem...- S a folytatás?- Házasság, boldog fiatalság, gyönyörű-nehéz paksi évek, a gyerekek születése, majd a költözés Pécsre. Igen, Pista elvégezte a tanárképző főiskolát és a nagyobb lehetőségek reményében Pécsre költöztünk, 1954-ben. A legkisebb lányom egyéves volt, amikor bekerültünk egy nyugdíjas házaspár otthonába - mondhatom, hogy tulajdonképpen betelepítettek minket a lakásukba. Nem örültek nekünk, a háromgyermekes családnak, de szépen, lassan mégis belenyugodtak és végül megszerettük egymást a háziakkal. Egyetlen szobában laktunk a három gyerekkel, a konyha közös volt — szóval nehéz körülmények között éltünk. Hazajártunk Paksra, tartottuk a kapcsolatot az egykori barátokkal és ismerősökkel - ide kötöttek minket a halottjaink is... Pista dolgozott, én a gyerekekkel foglalkoztam s készültem rá, hogy újra munkába állok, bár Pécsen elfogyott a szakmai önbizalmam. Óvónő vagyok, és azt gondoltam, nagyobb elvárásoknak kell majd megfelelnem, mint Pakson, s féltem, nem leszek képes a megváltozott helyzetben helyt állni. De aztán minden s szépen alakult: saját lakásba költözhet<2 tünk, dolgozni kezdtem. Három óvodá-§ ban dolgoztam Pécsen, a gyakorló óvoda ö vezetőjeként mentem nyugdíjba a nyolc£ vanas években... Pista dolgozott, írt, semmit nem változott a személyisége az évek múlásával, hiába jelentek meg sorra a kötetei, s tartozott jó néhány irodalmi társasághoz. Szigorú, következetes, családszerető ember maradt - szépen éltünk 1996-ig, haláláig.- Gabi néni hosszú ideje Kalocsán él. Újra férjhez ment...- Egyedül maradtam Pista halála után Pécsen. Egy barátnőmmel, talán tíz éve lehetett, jöttem Kalocsára, egy gimnáziumi évfordulós megemlékezésre, és ott ismertem meg a jelenlegi férjemet. Sok szép emlék kötött Kalocsához, itt végeztem el az óvónőképzőt, így szívesen fogadtam a meghivást. S aztán levelezni kezdtem vele, meglátogattuk egymást - és végül Isten színe előtt összekötöttük az életünket. A családom mellé egy másik, egy nagyobb családot kaptam: kilenc gyermeket, tizennyolc unokát, rendkívül mozgalmas, szép életet. Szeretnek engem, jól érzem magam velük. A hétköznapokon sütök, főzök, ünnepnapokon a gyerekek látnak el minket, addig én óvodává alakítom az udvart és a házat, s nagyokat játszom a kicsikkel. A gyerekeim arra kértek, amikor újra férjhez mentem, a nevemet ne változtassam meg, maradjak Pákolitz Istvánná. S én az maradtam, nem csupán a nevemben, hiszen a mi közös múltunkat Pistával nem lehet elfelejteni. Teli Edit
