Paksi Hírnök, 2009 (18. évfolyam, 1-24. szám)

2009-01-23 / 2. szám

Paksi Hírnök 10 2009. január 23. Megmutatják: van más út Húszmillió forintot nyert uniós pályázaton egy kétéves programra a paksi önkormányzat, amelynek megvalósító­ja a Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgá­lat. A szakemberek gyermekek és fiatalok integrációs programját valósítják meg. A sikeres iskolai karriernek meghatározó hatása van a ké­sőbbi munkaerő-piaci életpá­lyára, azonban ezt akadályoz­zák a különböző családi prob­lémák, illetve a gyakran ezek következményeként kialakuló iskolai kudarcok, csavargás, lemorzsolódás. Az érintett gyerekek segítését szolgálja az a két éven átívelő program, amelyre a TÁMOP-5.2.5. pá­lyázaton nyert a város húsz­millió forintot, és amelynek megvalósítója a Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat. A közvetlen célcsoportot a szol­gálat klienskörébe tartozó, el­sősorban tíz év feletti, csellen­gő vagy átmeneti gondozás­ban részesülő gyerekek alkot­ják, de a szülőket, családot is szeretnék megszólítani, tudtuk meg Borbás Lászlótól, a szol­gálat vezetőjétől. Számukra önismereti, kommunikációs és szociális beilleszkedést segítő foglakozásokat tartanak mini­mum öt alkalommal, a gyere­keknek pedig heti kétszer két órában, többek között az önse­gítés, személyiségfejlesztés, agressziókezelés, felzárkózta­tás, tehetséggondozás jegyé­ben. A megvalósításban részt­vevő szakembereknek felké­szítő szemináriumot tartanak, illetve feladat a szakmaközi együttműködési hálózat kiépí­tése. A tervek szerint negyven gyermek és szüleik vesznek részt a programban, akiknek összesen 225 foglakozást szerveznek és két tábort. A szakembereknek két konfe­rencia lesz, illetve kilenc alka­lom a találkozásra. A kezde­ményezés egyébként nem új keletű, hátrányokkal küzdő is­koláskorú gyermekeknek a szolgálat évek óta szervez 15- 20 fő részvételével játszóhá­zat és kamaszklubot hasonló céllal. Kohl Gyöngyi Arany, ezüst egybeesett Csámpán Eddig sosem látott ünnepséget tartottak a csámpai közösségi házban. Valószínűleg nemcsak itt, más helyeken sem minden­napos, ha egy családban ezüst- és arany­lakodalmat ülnek egyszerre. Egy ilyen ritka eseményre gyűlt össze a Kardos család apraja és nagyja az év első napja­iban. A készülődés napokkal korábban megkezdődött, ezt egy hízó bánta, ami ínycsiklandó finom ételek formájában a „násznép” asztalára került. Nem hiány­zott a lakodalmi asztalról a menyasszo­nyi torta sem, igaz, nem mindennapi mó­don nem egy pár, hanem két menyasz­­szony szegte meg: Emi néni és menye, Kati. Az aranylakodalmas János bácsi addigra már lepihent, régóta betegeske­dik. Zoli fia pedig úgy gondolta, legyen az asszonyok dolga a háromemeletes fi­nomság elosztása. Akik a családot isme­rik, tudják, a mindennapokban is jól megosztoznak teendőkön, örömön és bá­naton. Emi néninek sokáig főként az utóbbiból jutott, nem volt könnyű sorsa. Mostanra már kárpótolta őt az élet, gyerekei, unokái és dédunokái képében. O maga áporkai lány, 16 esztendős volt, amikor későbbi férjével megismerkedett. Csámpára, ura családja közelébe ’62-ben költözött két gyerekkel. Egészen pontosan szentestén. Zoltán a legfiatalabb, Emikét, Janit követ­ve 1965-ben már itt született.- Több volt a rossz, mint a jó - összeg­zi életét Emi néni, miközben elmeséli, hogy semmi nélkül kerültek össze, majd gürcöltek évtizedeken át. Férjét, aki szinte teljesen ágyhoz kötött, tizenhat éve ápolja. Kisebb fia 1984-ben hozta a házhoz Katit, majd hat éven át együtt laktak a szülőkkel. Amikor elkészült az új ház a közvetlen szomszédban, már két gyerekkel költöztek. De Kata még soká­ig hazajárt aludni a nagymamáékhoz. Nem csak ő viselte nehezen a „hatalmas” távolságot, Emi néni szíve is majd’ meg­szakadt. Eleinte a lábát sem akarta beten­ni a házba, úgy fájt neki, hogy elmentek. - Hetekig bőgtem. Megfőztem nekik, az­tán leraktam a teraszra - meséli. Azt is elárulta, hogy fiáék nagyon fiatalok vol­tak, amikor összeházasodtak, de ő biztat­ta őket. - Őket soha nem hallani vesze­kedni, nagyon ritka az ilyen család. Na­gyon szépen élnek, náluk nincs ellensé­geskedés - árulja el. Szemmel láthatóan a család a mindene, büszke az unokákra, imádja a dédunoká­kat: Illéskét, Dominikát és Bettikét. Alig tudta kivárni a kilenc hónapot, amikor megszülettek. A lakodalomban is rendre elfelhősödött a tekintete, amikor valame­lyiket az ölébe vette. Emi néni azt is el­árulta a Paksi Hírnök munkatársának, hogy annak idején, amikor Zoli fiúk nő­sült, előbb fel sem tűnt senkinek, hogy néhány nap híján lesz 25 éve, hogy a szü­lők egybe keltek. A gyerekek viszont fej­ben tartották, s ragaszkodtak ahhoz, hogy megünnepeljék. Együtt. A csámpai kettős jubileum, mint ahogyan az egy tisztességes lakodalomban lenni szokott, hajnalig tartó mulatozással ért véget. Vida Tünde

Next

/
Thumbnails
Contents