Paksi Hírnök, 2009 (18. évfolyam, 1-24. szám)
2009-08-07 / 15. szám
2009. augusztus 7. 11 Paksi Hírnök Puskacső helyett lencsevég Nagyobb trófea Vincze Bálint számára, ha sikerül a gépéhez csalnia és lefotóznia akár ötven centiméterről egy ürgét vagy mondjuk feketególyát, mint valóban elejteni egy vadat. Pedig horgászik, vadászik. Igaz, a puskáját talán el sem sütötte, amióta új szenvedélyének, a természetfotózásnak hódol.- Nem vagyok ökológus és nem a tudományos tények rögzítése a célom, csak szeretném megosztani a nézővel azokat a családomtól elvett, sok ezer óra ezred másodpercnyi pillanatait, mellyel kis betekintést adhatok abba a csodavilágba, amely minket körülvesz - fogalmaz Vincze Bálint mint paksi ürge a budapesti és szentpétervári fotókiállítására invitáló meghívóiban. (Oroszországba egyébként az atomerőművek közötti kapcsolatnak köszönhetően jutott el.) Meghívóból még nem született túl sok, miután Bálint csupán egy-két kiállításon van túl, a fotózást, azon belül is a természetfotózást csupán néhány éve fedezte fel magának. A vizuális megjelenés azonban korábban is fontos szerepet töltött be életében, hiszen művészeti iskolát végzett Pécsett és a Paksi ÁFÉSZ dekorációs vezetőjeként kezdte pályáját. Akkor még divat volt a kirakat- és a kirakatrendező verseny is, ahol rendre kiválóan szerepelt. Ez már a múlt, hiszen huszonhárom éve a Paksi Atomerőmű Zrt. munkatársa, ahol grafikus-tipográfusként felel a különféle kiadványok, rendezvények megjelenéséért. Ez a munka hozta új szenvedélyét is, hiszen a lakossági tájékoztató és egyéb anyagokhoz fontosak voltak a fotók. Eleinte elmondta elképzeléseit a fotósoknak, később rájött, hogy egyszerűbb, ha maga készíti el. Az egyszerűbb persze csak arra értendő, hogy tudja, mit akar. A megvalósítás aztán néha sok-sok órát, napot elvesz... Körülbelül három éve vetette fel azt a gondolatot, hogy az atomerőmű környezetében készült természetfotókkal kellene illusztrálni az atomerőműves kiadványokat. Miután főnöke támogatta az ötletet, elkezdődött a máig tartó szerelem. Egyrészt Bálint tanulni kezdett, kurzusokon és könyvekből, internetről. Másrészt annak érdekében, hogy jobbnál jobb fotók szülessenek, egyre többet és lehetetlenebb helyzetekben „állt lesben”. Ezt a szó legszorosabb értelmében kell érteni. Leskunyhókat épít, eteti az állatokat, ha kell, órákig hasal a tűző napon vagy jeges vízben. Mint mondja, talán nincs olyan dolgozója az erőműnek, aki ne segítene valamivel. Információkkal, ötletekkel, vagy éppen munkával. így született üzemi területen kis tavacska, ahová módszeresen---------------------I-----------------; / . " Türelem ürgét terem... Ahhoz, hogy megszülessen a fenti ürgeportré, Vincze Bálint két hónapig járt ki az Ürgemezőre és hasalt a fűben. odacsalta a feketególyákat. Olyan közel, hogy ha kinyúlt volna a leskunyhóból, megsimogathatta volna a fejét. Történetek tucatjait meséli arról, hogy miként sikerült becserkelnie egy-egy állatot, s elkésziteni a hőn áhított fotót. Ahhoz például, hogy megszülessen az ürgeportré, amelyik rákerült a már emlitett meghívóra, két hónapig járt ki az Ürgemezőre és hasalt a fűben. Akadtak persze, akik nem értették, mit keres az a félőrült a rét közepén. Családja elfogadja ezt az őrületet annak ellenére, hogy sok-sok órát elrabol tőlük ez a szenvedély. Felesége és fiuk egyébként kollégái is. Fia Szekszárdon dolgozik grafikusként, tipográfusként, felesége most végzett az Iparművészeti Egyetemen felsőfokú tipográfusként. Ha tehetik, otthon nem dolgoznak, ami nem jelenti azt, hogy ne ismernék egymás munkáit. Bálint elárulta, felesége szereti a képeit. Ő maga arra törekszik, és ebben a cégvezetés is támogatja, hogy teljesen hitelesen mutassa be a paksi atomerőmű közelében élő állatokat. Ha valaki kételkedne és azt gondolná, hogy valamiféle számítógépes trükkel készülnek, neki csak megmutatja a törzsfájlt. Legutóbb főnöke azt mondta, hogy szépek-szépek ezek a feketególyák, de hát nem látszik, hogy hol készültek. Bálintnak nem kellett több, sokak segítségével megépítette a leskunyhót, elé a tavat, s elkészült a kép: elöl a gólya lépdel, hátterében az atomerőművel. A szenvedélyes fotóstól nem idegen, hogy jeges vízben hasalva „vadásszon” a Dunában halászó kárókatonákra, vagy derékig gázoljon a vízben békákra lesve. Rendkívül jó kapcsolata van horgászokkal, vadászokkal, a nemzeti parkokkal. Hívják szarvasbőgésre vagy éppen a szarvasbogarak rajzására, ő pedig megy és bőszen kattintgat. A természetben otthonosan mozog, hiszen maga is horgász, vadász. Igaz, amióta a fényképezőgép lett az állandó társa, puskát ritkán vesz kezébe. Azt mondja, sokkal nagyobb trófea az, ha a gépe elé csalja a kiválasztott állatot, mintha több száz méterről elejti. Egyébként legjobban azokat a képeit szereti, amelyekért meg kell dolgozni. Kitalálni, beetetni, „gyúrni” rá, várni, amíg minden olyan lesz, ahogy elképzelte. - Kévésünknek adatik meg az a luxus, hogy e világ megosztja vele intim titkait - fogalmaz képeit ajánlva. Vida Tünde
