Paksi Hírnök, 2009 (18. évfolyam, 1-24. szám)

2009-06-12 / 12. szám

Paksi Hírnök 14 2009. június 12. Negyven éve az olvasókért Bézi Sándorné nem könyvtárosnak ké­szült, hiszen történelem-orosz szakra jelentkezett. Ma mégis a Pákolitz István Városi Könyvtár rangidős dolgozója: negyven éve tevékenykedik a könyvek között, s munkáját rajongásig szereti. Mint mondja: tanárként valószínűleg pályatévesztettnek érezte volna magát. Az ünnepi könyvhét alkalmából kérdez­tük könyvekről, olvasókról.- Kezdettől fogva itt, Pakson dolgoztam. Végigjártam a könyvtár minden területét, módszertani könyvtárosként kezdtem, men­tünk vidékre, hiszen akkor járási könyvtár voltunk; így segítettünk a kollegáknak. Utá­na felkerültem a felnőtt olvasószolgálatba, majd gyermekkönyvtáros lettem, s 1977 óta feldolgozó könyvtáros vagyok. Ez azt jelen­ti, hogy a teljes állományalakítás, beszerzés, leltározás hozzám tartozik. Legközelebb a szívemhez ez a munka áll. Az olvasókkal is megmaradt a kapcsolat, mert hétvégenként én is be vagyok osztva és kedd délutánon­ként a gyermekkönyvtárban tevékenyke­dem. De annál szebb nincs, mikor megérke­zik a megrendelt csomag, az ember kibont­ja, és ott a sok gyönyörű új könyv.-Az olvasók száma hosszú ideig évről év­re gyarapodott, de mostanra csökkent, bár nem olyan mértékben, hogy az aggasztó lenne. Nagyon sok az egyetemista, főisko­lás, hiszen a nagy egyetemi könyvtárakban nem mindig jutnak a könyvekhez. A gyer­mekolvasók száma is csökkent, rendezvé­nyekkel, versenyekkel igyekszünk népsze­rűsíteni a könyvtárat, az olvasást. A felnőtt olvasószolgálatosok is igyekeznek mindig valamit kitalálni, hogy olvasókat szerezze­nek, most éppen a „Veszíts el egy könyvet” akcióval. A könyvtárközi kölcsönzés lehető­sége is ezt a célt szolgálja. Most kezdődött a 80. Ünnepi Könyvhét, amit évek óta meg­ünnepelünk, s hagyományteremtő céllal itt a könyvtár mellett könyvárusítást tartunk.- Most nagy feladatunk van, felvállaltuk a kistérségi tékák koordinálását, így 11 könyvtár tartozik hozzánk, ezek teljes könyvbeszerzése, leltározása, manuális munkák is, minderre ketten vagyunk a kolléganőmmel. Nagy előrelépést jelent majd, hogy a kistérségi könyvtárak adata­it is, ha jól sikerül az ehhez szükséges program tesztelése, számítógépre visszük úgy, mint a városi könyvtárét. Nyolcvanezer körüli a paksi könyvtár állománya, ebbe más adathordozók is (bekötött folyóiratok, DVD- és diafil­­mek) beletartoznak. A legkeresettebb a főiskolásoknak, egyetemistáknak szánt szakirodalom. Kérdésemre, hogy olvas-e otthon, Bézi Sándorné elmosolyodik. Persze, mondja. Két gyermeke van, a lánya nyelvtanár, a fia közgazdász, egyikük sem él Pakson. Három unokája született, szinte minden hétvégén találkoznak. Több baráti társa­sággal is összejár szabadidejében. — A férjem szervezte az Örökifjak Tánc­­együttest. Nagyon sok helyen, külföldön is felléptünk. Sajnos a féljem meghalt, a tánc­csoport megszűnt, de a baráti társaság meg­maradt, minden hónapban találkozunk, be­szélgetünk, kirándulunk, jól érezzük ma­gunkat. A könyvtári kollégákkal is nagyon jó a kapcsolat, nyolcán dolgozunk itt, szinte valamennyien több évtizede, s még szóra­kozni, kirándulni is közösen járunk. Nagyon büszke arra, hogy ő lett az első, aki negyvenéves munkaviszonyát ünne­pelheti a könyvtárban. Öt éve ő kapta a Paks Város Kultúrájáért kitüntetést, előtte való évben pedig a megyei könyvtártól az Illyés Gyula Emlékplakettel ismerték el könyvtárosi munkáját.- Két évvel ezelőtt már elmehettem vol­na nyugdíjba, de mivel úgy alakult az éle­tem, hogy egyedül maradtam, a gyerme­keim nem itt laknak, társasházban élek, és nagyon szeretem, amit csinálok, így nem maradtam otthon. Amíg az egészségem engedi, dolgozni szeretnék. Sólya Emma Megtalálták az egykori Akalacsot Római kori légiós tábort és egy középkori településmaradványt is találtak Cseresznyés­pusztánál, az Mó-os autópálya nyomvonalán végzett megelőző feltárási munkálatok során. A Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat (KÖSZ) régészei a Pakstól körülbelül öt kilomé­terre lévő lelőhelyen egy közép­kori település központját talál­ták meg, tájékoztatott Szűcs Jó­zsef, a KÖSZ kommunikációs referense. A települést K. Né­meth András kutatásai alapján az egykori Akalaccsal azonosí­tották. Előkerült a patkóíves szentélyzáródású, egyhajós templom, a temető, valamint több gazdasági és lakóépület is. Dávid Áron régész összefogla­lója szerint a temetőben több mint ötszáz nyugat-keleti tájo­lású és kettő észak-déli tájolású csontvázas sírt tártak fel, ame­lyekből több gyermek és fiatal emberi csontváz került elő. Több sírban találtak Zsigmond­­kori ezüstpénzt a csontvázak mellett, illetve lemezes- és ru­gós pártát, pártaövet, bronz és vas övcsatot. A templom, vala­mint a temető északkeleti olda­lától mintegy 20 méterre egy téglaégető és egy mészégető ke­mencére bukkantak. Kiemelkedő jelentőségű egy több mint 2400 ezüst bécsi dé­nárból álló kincslelet. III. Béla rézpénzétől elkezdve I. Ferdi­­nánd ezüstjéig többféle pénzt ta­láltak. A lelőhely gazdagságát mutatja, hogy a korabeli élet szinte minden szegmensével kapcsolatban került elő tárgy, a számszeríjhoz való nyílhegytől a birkanyíró ollóig. A középkori rétegek alatt egy római kori katonai létesítmény került elő, amely viszonylag rö­vid életű, alkalmi táborként, esetleg ideiglenes vámállomás­ként azonosítható Kovács Lo­­ránd régész feltételezése szerint. Ettől északra egy római kori bennszülött település helyezke­dett el, itt földbe mélyített épü­letek, valamint cölöpszerkeze­tes házak nyomai kerültek elő. Előbbiek az 1-2. századra, utób­biak a 2-3. századra keltezhetők, bár itt igen kevés leletanyag ad ehhez támpontot. Valószínűsít­hető, hogy a katonai tábor léte­sítésekor a bennszülött telepet megszüntették, esetleg távolabb költöztették, majd a tábor fel­számolása után a település újra kiterjedt a tábor északi határáig, összegzik a szolgálat munkatár­sai. Vida Tünde Fotó: Szaffenauer Ferenc

Next

/
Thumbnails
Contents