Paksi Hírnök, 2009 (18. évfolyam, 1-24. szám)
2009-06-12 / 12. szám
Paksi Hírnök 10 2009. június 12. AII. Rákóczi a legzöldebb Véget ért az „Együtt a parlagfű ellen” Alapítvány Zöld Alma programja. Az egész tanéven átívelő, iskolák közötti vetélkedő, amelyre ez alkalommal hat intézmény nevezett, a környezeti nevelést és egészséges életmód kialakítását szolgálja. Az alkotói pályázaton újrahasznosítható hulladékból kellett „manót” készíteniük a gyerekeknek, a környezetvédelmi vetélkedőben a magyarországi nemzeti parkok álltak a középpontban, a parlagfüves vetélkedőn a gyomnövénnyel kapcsolatos ismereteikről adtak számot a diákok. A tájékozódási futóverseny és a labdarúgó bajnokság a sportot képviselte, volt nyuszi- valamint télapóváró kézműves foglalkozás a sóbarlangban, az őszi és tavaszi virágosítás alkalmával pedig virághagymákat, illetve virágpalántákat bíztak a gyerekek gondjaira. A versengésben ötödik lett a Gazdag Erzsi iskola, negyedik a II. Rákóczi iskola németkéri tagozata, harmadik a Bezerédj, második a Deák Ferenc, illetve a Balogh Antal katolikus iskola, első pedig a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola. A díjakat a programot záró ünnepségen vehették át az intézmények, ahol egyben a szelektívhulladék-gyűjtő programot is zárták. Utóbbi keretében havonta egy alkalommal vehettek részt a nagycsoportos óvodások, illetve az első és második osztályos tanulók játékos foglalkozáson, ahol a szelektív hulladékgyűjtéssel kapcsolatos ismereteket sajátíthattak el. A programokat záró ünnepséget a művelődési központban tartották, az eredményhirdetés után a Makk Tündér csodái című zenés bábjátékkal lepték meg a gyerekeket. Az alapítvány a DC Dunakom Kft., az önkormányzat és az atomerőmű támogatásával valósította meg a programokat. -gyöngy-Nemzetközi kertek alatt Görögországi tanulmányúton járt a Benedek Elek Óvoda vezetője és Mattern Edit pedagógus május végén. Bosnyák Zoltánné arról beszélt, hogyan jött létre a kapcsolat a paksi és görögországi intézmények között, s mit tanulhatnak a különböző országok óvónői egymástól.- Az elmúlt év szeptemberében indult egy közös környezeti nevelés célú európai uniós projekt a Tempus Közalapítvány támogatásával, melyben hat ország intézményei vesznek részt. Franciaországból, Írországból, Walesből, Angliából, Görögországból és Magyarországról pályázhattak intézmények, így tett a Benedek Elek óvoda is, sikeresen. Az elnyert támogatásnak köszönhetően 2008 őszétől egy kétéves programban veszünk részt, melynek célja egymás intézményének, nevelési-oktatási területeinek, egymás kultúrájának megismerése. Az angol szakmai nyelvű program a környezeti nevelésre fókuszál, a címe: Global Greenies. Görög óvodában, iskolában foglalkoztunk a gyerekekkel, megnéztük, hogy valósult meg az eltervezett közös projekt, egy kert létrehozása, s a további terveket is megbeszéltük. Valamennyi, a programban részt vevő intézmény képviseltette magát 2-4 fős delegációval. Bosnyák Zoltánné azt is elmondta: kezdetben megállapodtak, milyen növényeket telepitenek, küldtek egymásnak virághagymákat, vetőmagokat, ezek fejlődését követik nyomon, s végül egy receptgyűjteményt készítenek majd. Most a projekt felénél tartanak, kész a kert, kikeltek a növények. A második évben a hulladék újrahasznosításával foglalkoznak. Azok az országok, amelyeknek nagy gyakorlatuk van már ebben, átadják tapasztalataikat. A projektben résztvevő társországok csoportjait egy budapesti partnerkereső szeminárium révén találták meg, és nagyon jó szakmai és emberi kapcsolatot sikerült velük kialakítani, tudnak együtt, a közös célért dolgozni.- Az óvodások nagy kedvvel vesznek részt a munkában, kertészkednek, megismerik az országok köszönési formáit, egymás zászlaját. Tartottunk egy európai napot, amikor a gyerekek a földgömbön keresték meg a társországokat, fonal segítségével lemérték hazánktól való távolságukat, a partner országokra jellemző ételeket ettek, zászlókat színeztek. Volt már videokonferencia is, aminek során webkamerán keresztül csodálhatták egymás táncait, énekét. A paksi ovisok néptáncot jártak, népdalokat énekeltek, és nagy sikert arattak ezzel. Egész Magyarországot képviselték. Sólya Emma Óperencián innen címmel Zirczi Judit alkotásaiból nyílott tárlat a VMK könyvtárgalériáján. A képek erdélyi, spanyolországi és magyarországi tájakról készült tanulmányaiból születtek. Zirczi Judit 2008-ban végzett a Képzőművészeti Egyetem festőművész és vizuális nevelőtanár szakán. Február óta dolgozik a Paksi Képtárban múzeumpedagógusként, ahol óvodásokkal foglalkozik, az aktuális kiállításokon keresztül vezeti be őket a vizuális kultúra világába. A festőművész új önálló kiállítása júniusban látogatható. Angolos sikerek Kilenc diák nyert díjat a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolából egy környezetvédelmi témájú, országos angol pályázaton, amelynek ünnepélyes díjkiosztóját a budai Országos Széchényi Könyvtárban tartották. Az angol nyelvi pályázatot az Oxford University Press és a pedagógiai Intézetek közösen szervezték. Több száz pályamű érkezett a felhívásra, amelyeket nem helyezések szerint rangsoroltak, hanem a legkiemelkedőbb munkákat díjazták, szótárral, plakáttal, sőt három paksi kisdiák egy nyári balatoni angol olvasótáborban vehet részt.