Paksi Hírnök, 2009 (18. évfolyam, 1-24. szám)
2009-01-09 / 1. szám
Fotó: Vida Tünde Paksi Hírnök 18 2009. január 9. Hokipálya a Vörösmalmi tó jegén A korcsolyázók paradicsomává vált hétvégére a Vörösmalmi tó a napok óta tartó hidegnek köszönhetően. Szombaton is, vasárnap is autókkal telt meg a tó környéke, a tükörsima jégen pedig több tucatnyian rótták a köröket. A hatalmas felületen több alkalmi jégkorongpályát „tűztek ki”. Akadt, aki egy-egy pár cipőből csinált kaput és floorball ütővel lökdöste a korongot, mások láthatóan felkészülten érkeztek, kaput, profi ütőt, védőfelszerelést is vittek. Mindez és a rajtuk lévő, Paksi Jégkaparók feliratú mez arról árulkodik, hogy nem ma kezdték a jégkorongozást. A paksi fiatalemberek évek óta űzik ezt a téli sportot. Többnyire Dunaújvárosba járnak. Néhányan hetente többször is edzenek és bajnokságban is játszanak, mások péntekenként hódolnak szenvedélyüknek. A dunaújvárosi jégpályát szokták kibérelni alkalmanként 23-25 ezer forintért. Az összeg tetemes, de ezen osztoznak a többiekkel, hiszen ilyenkor az ország több pontjáról - Kiskunhalastól Szekszárdi g - összegyűlnek a hokicsapatok, hogy megmérkőzzenek egymással. A körülmények nagyon jók, fűtött öltöző, zuhanyzó, kiváló minőségű pálya van. A paksi jégkorongosoknak természetesen jobb lenne, ha helyben is lenne módjuk játszani, de erre egyre kevesebb a lehetőség. Volf Gábor elmondta, gyerekkoruk óta játszanak, a biritói halastavakon kezdték. A 80-as években komoly, jégélet” folyt, nem csak koriztak és hokiztak, még jégrali is volt: Trabantok, Ladák, Skodák és Daciák versengtek a befagyott tavakon.- Több százan voltak, amikor befagytak a halastavak. Szerintem mostanában enyhébb telek vannak, akkor sokkal több lehetőség volt természetes vizeken korcsolyázni - mondta. Amikor a halastavakat leengedték, a korcsolyázás paksi szerelmesei a Dunán, az erőmű horgásztavain, a Vörösmalmi és a gyűrűsi tavaknál hódolhattak szenvedélyüknek. Volf Gábor később elkezdett foglalkozni egy jégpálya létesítésének gondolatával is, mivel tanult hűtéstechnikát az egyetemen. Utánanézett a technológiai és gazdasági adatoknak, szaklapokban tanulmányozta a pályák működési tapasztalatait Floridától Finnországig. Tervezték, hogy egyesületet hoznak létre. Közben jött a paksi jégpálya építésének híre, majd a létesítés, amit örömmel vettek, ám ez egyelőre számukra nem hozta meg az áhított lehetőséget, hiszen itt nem lehet jégkorongozni. Társaival együtt bíznak abban, hogy ez a későbbiekben megváltozik, mint ahogyan az ország több jégpályáján is ez történt, eleinte csak korcsolyázni jártak oda az emberek, aztán elkezdődött egy szervezettebb ,jeges élet”. A jégkorongozók természetesen nem szeretnék a nagyközönséget zavarni a korcsolyázásban, de szívesen bérelnének pályát Pakson. Úgy gondolják, hogy erre egyre nagyobb igény van a városban, hiszen már azok is magabiztosan korcsolyáznak, és tovább lépnének, akik a paksi jégpálya megnyitásakor húztak először korcsolyát a lábukra. Felvették a kapcsolatot egy tolnai edzővel is, aki szívesen foglalkozna jégkorong iránt érdeklődő fiatalokkal. Pakson ennek létjogosultságát az is erősíthetné, hogy komoly bázisa van a floorballnak, ami minden bizonnyal a hokisok táborát is bővithetné. A Paksi Jégkaparók társasága eddig nem talált támogatóra, de - mint mondták - lehet, hogy nem jó ajtón kopogtattak, s maguk sem tettek eleget azért, hogy valóra váljon ez az elképzelés. Vida Tünde Továbbra is 3. helyen a sakkcsapat A Nagykanizsa, a Zalaegerszeg és az Atomerőmű SE évek óta kimagaslik a honi első osztályú sakk csapatbajnokság 12-es mezőnyéből. A legutóbbi kiírás győztese, a Zalaegerszeg közvetlen karácsony előtt látogatott Paksra. - Az úgynevezett kisebb csapatok kiszámíthatóbbak, a rangadók azonban teljesen mások. Nem tudni pontosan, ki lesz a személyes ellenfelem, ezért két-három játékosra is külön készülni kell. Korábban csak a saját játékomat játszottam, manapság, ha kell, tudok igazodni az ellenfelemhez - mondta el az összecsapás előtt Ács Péter, az Atomerőmű SE sakkozója. Horváth Tamás, a vendégek szakmai vezetője szerint a bajnokság idén még kiélezettebb, mivel a három éllovas szorosan követi egymást, így egy esetleges botlás az aranyérembe is kerülhet. - Tavaly úgy lettünk bajnokok, hogy az utolsó fordulóban győztünk a Nagykanizsa ellen. Idén ők nagyon beleerősítettek, többek közt a világbajnok indiai Anandot is leigazolták. Mindenképp győzni szeretnénk, de nagyon nehéz feladatunk lesz a Paks ellen - tette hozzá a Horváth Tamás, a Z. Csuti-Hydrocomp csapatvezetője. A végeredmény 6:6-os döntetlen lett, Papp Gábor és Fodor Tamás győzött, míg Borki, Berkes, Ács, Berescu, Grószpéter, Nevednichy, Csőm és Tóth remizett. Az ASE első osztályú sakkcsapata így továbbra is a harmadik helyen áll. Az NB/I.B Charousek csoportjában szereplő ASE II. 8:4-re győzött a Zalaegerszeg ellen, így 9. a táblázaton. röné