Paksi Hírnök, 2009 (18. évfolyam, 1-24. szám)

2009-04-24 / 8. szám

Paksi Hírnök 20 2009. április 24. Az olimpikonnak jólesik a csend Kozmami György szabadidejé­ben - mely egyre több van az olimpiai bronzérmes sportoló­nak - sűrűbben látogat Paksra szüleihez, barátnőjéhez, barátai­hoz. A pekingi játékok után is kétlaki életet él a paksi kenus, ugyanis az előző évekhez ha­sonlóan Budapesten készül az augusztusi kanadai világbajnok­ságra. - A sportéletet lazábbra vettem, az olimpia után a napi egy edzés a meghatározó. A ver­senyek azonban kezdődnek, és a hazai válogatókon szeretnék tisztességesen szerepelni - mondta el. Edzője, Ludasi Ró­bert fogadja el legnehezebben a döntést, a szövetség, családja és kenus társa, Kiss Tamás megér­ti helyzetét. - Jelenlegi párom, Kiss Tamás klubtársával, Hor­váth Gergővel is készül, aki ugyanannyi idős, így könnyebb lesz számára is a váltás - tette hozzá a világ- és Európa-baj­­nok. Kolonics György halálát nehéz feldolgozni, ahogy el­mondta, az élet egy másik vágá­nyon megy tovább. Januártól új életet kezdett Kozmann György, tanulmányaival is több ideje van foglalkozni, hiszen a Gábor Dé­nes Főiskola végzős informati­ka-közgazdaságtan szakos hall­gatója. - Tavaly a média szinte minden lépésemet követte, melybe belefáradtam! A csend azóta is jólesik. Faller Gábor K&H O káprázat? szó sincs róla! 13.13 K&H üdvözlet betét kamat és EBKM * 2 havi, új betétre és egy futamidőre vonatkozó lekötés esetén ■» ügyfelenként 50 ezer forinttól 50 millió forintig -» 2009. február 2. és április 30. közötti elhelyezés esetén -» a megtakarítások szakértőjétől! Paks, Dózsa György út 21. telefon: (06 75) 519 130 K&H TeleCenter (06 1/20/30/70) 335 3355 www.kh.hu OVIM/.­H (M\ At-. A BANKJA * BANKJA V a KBC csoport tagja mkja 2008 gyors ügyek sávja hiteltanácsadás befektetéstervezés -* biztosítások Jelen tájékoztató nem minősül ajánlattételnek vagy befektetési tanácsadásnak. A termék leírását, valamint az egyéb részleteket a vonatkozó szerződési feltételek, illetve a vonatkozó Hirdetmények, valamint a Bank Üzletszabályzata tartalmazza. A Bar* a kondíciók megváltoztatásának jogát fenntartja A nem kedvezményes EBKM értéke 1,61 %-4,79% a 2009. február 2-án érvényes Hirdetmény szerint. MAGÁNRENDELÉS gasztroenterológia és belgyógyászat Tisztelt Hölgyem / Uram ! Tájékoztatom, hogy 2009. április 29-től megkezdem belgyógyászat és gasztroenterológia magán szakrendelé­semet Pakson. Kiemelten kezelt betegségek: rákszűrés (nyelőcső-, gyomor- és vastagbélrák), reflux betegség, nyelőcső motilitási zava­rai, fekélybetegségek (gyomor- és nyom­­bélfekély), gyulladásos bélbetegségek (Crohn-betegség, colitis ulcerosa), funk­cionális bélbetegségek, irritábilis bél szindróma, súlyos fokú székrekedés, ál­talános belgyógyászati kórképek. Emésztőszervi tünetek, tünetcsoportok hátterének kivizsgálása: nyelészavarok, nyelési nehezítettség, gyomorégés, savas felböfögés, puffadás, felszívódási- és emésztési zavarok, jelentős mértékű fo­gyás kivizsgálása, hosszabb ideje fennál­ló hasi fájdalom, idült hasmenés, idült székrekedés, véres széklet, a székelési szokások megváltozása, tisztázatlan ere­detű vashiányos vérszegénység. Dr. Czimmer József Ph.D. egyetemi adjunktus, osztályvezető belgyógyász szakorvos gasztroenterológus szakorvos Rendelés helye: Paks, Sík sor 7. Szerdánként 16-18 órakor Telefonos előjegyzés: 20/218 2315 (H-P: 13-19 óra között) Információ: www.orvostudakozo.hu/DrCzimmerJozsef Fotó: Szdffenouer Ferenc

Next

/
Thumbnails
Contents