Paksi Hírnök, 2009 (18. évfolyam, 1-24. szám)

2009-01-09 / 1. szám

Paksi Hírnök

14

2009. január 9.

Híres paksiak, paksi hírességek

Még egyszer Ring Vincéróí, Rosti Pálról, a Rosty-családról és a Rosthy-utcáról

A legnagyobb karácsonyi sütésfőzés közepén csengett a telefonom, s Hernádi Feri bácsi nyugalmazott postamester közölte velem, hogy persze én mindenkit megkérdeztem a Ring Vincével kapcsolatban, csak őt nem, pedig sokat mesélhetett volna róla, hiszen az ő nagyanyja volt a Vince bácsi testvére, s ő jól ismerte gyerekkorából, még fényképe is van a Ring-családról, ami egy fotóalbumban, a Kiss G. Péter szerkesztette A paksi évszázadban is megjelent a könyv 21. oldalán.

Mentségemül szólva elmondtam, hogy a tájékoztatást az azonos nevű paksi család leszármazottjától, Ring Istvántól kaptam, illetve egy hajdani dunakömlődi tanítványomtól, akinek a nagyanyja Ring lány volt, s mivel nem volt szerencsém ismemi Feri bácsi felmenőit, így sajnos eszembe sem jutott, hogy őt kellett volna felkeresnem. Arra aztán végképp nem gondoltam, hogy azzal a mondattal, hogy „a ma élő leszármazottak még csak a nevét sem hallották”, bárkit is megsértek, hiszen ezt az általam megkérdezettek szó szerint így fogalmazták meg.

Még a cikk megírása előtt, szokásos internetes adatgyűjtésem során az is kiderült, a világhálón 2001 óta fenn van a Magyar Katolikus Lexikon szerkesztőbizottságának Ring Vincével kapcsolatos felhívása adatainak kiegészítésére, s ennek alapján úgy véltem, ha a lexikonban 2008-ban a halálozási évszám is csak feltételezettként jelent meg, nem találok a városban olyan személyt, akitől bővebb felvilágosítást remélhetek.

Másnap újabb telefonáló jelentkezett, Bajor Ferenc keresett meg, aki megköszönte, hogy írtam nagybátyjáról, Ring Vincéről, akit ő gyermekkorában nagyon szeretett, aki az ő nagyanyjának a testvére volt, és akiről azt hitte, hogy mára már mindenki elfelejtette. Beszélgetéseink során fontos tényeket sikerült megtudnom tőlük Ring Vince és paksi rokonainak kapcsolatáról, életének utolsó évtizedéről, aminek azért örültem, mert a lexikon szócikkéből ez az időszak hiányzott.

Ring Vince,

miután Debrecenbe került, a nyári vakációt arra használta, hogy végiglátogassa rokonait. Ring György molnár hat gyermeket nevelt fel, a fiúk: István Veszprémben, Vince Debrecenben és Károly Jászberényben alapított családot. A három lány pedig Pakson maradt: Julianna (Hernádi Feri bácsi nagyanyja) Karszt József molnár felesége lett, Máriát Bauer József vette feleségül (aki Bajorra magyarosított), Erzsébetet, akit mindenki csak Lizus néninek hívott, pedig Krómer József kőműves. Ezért, s a Duna szeretetéért a leghoszszabb időt Vince bácsi Pakson töltötte, s általában Karszt József családjánál szállt meg. Amikor a II. világháború bombázásai következtében lakása Debrecenben találatot kapott és megsemmisült, már nyugdíjasként 1943-ban visszaköltözött Paksra, továbbra is Karsztéknál lakott a Rókus utca 14-ben (mára ezt a házat már lebontották). Ring Vince izmos, mokány ember volt, aki a rendszeres testmozgásra is gondot fordított, reggeli tornaként a napot favágással kezdte. Az ölfát is ő hozatta a fatelepről, pontosan kiszámítva, ha minden nap egy óra hosszat hasogat, mennyi fára lesz szüksége. Mire letelt a

paksi vakáció ideje, Karsztéknak meglett a téli tüzelője. Jó humorú, közvetlen ember volt, a rokonság gyerekei is szerették, megtanította őket úszni, evezni, járta velük a Dunát (neki nem születtek gyermekei). Csekély nyugdíját korrepetálással egészítette ki. Pakson is köztiszteletnek örvendett, jó barátságot ápolt a vele nagyjából hasonló korú tanítókkal, tanárokkal: Németh Mihállyal, Fülöp Etelkával és nővérével, Jolánnal, Jantner tanító családjával, akivel a veszprémi Ringek révén rokonságban is állt. Tekintélyét bizonyítja, hogy 1945-ben Tarisznyás Gerő főjegyző őt kérte fel a gimnázium elődjeként létrehozott Kereskedelmi Iskola alapító igazgatójának, de ezt már korára és megrendült egészségi állapotára hivatkozva nem merte vállalni.

A Rosti Pálról

szóló cikkem visszhangja másféle történet. 2008 tavaszán jutott el hozzám az a levél, amelyben a levélíró „a Rosthy utcai lakók” aláírással a 2006 őszén megjelent írásomra reagált, és közölte fenntartásait a cikk megállapításaival kapcsolatban.

Abban igaza volt, hogy a paksi Rosthy utca nem a híres utazóról, Rosti Pálról kapta a nevét, ezt helytelenül írtam. Az utca neve Pakson a barkóczi Rostycsalád emlékét, s nem Rosti Pál tudományos munkásságának elismertségét jelzi. A család nevét a monográfia, s az általam ismert levéltári források Rostynak írják, de hogy ez idő tájt menynyire nem volt, vagy nem számított a mai értelemben vett helyesírás, azt az is bizonyítja, hogy az 1864-ben felvett Pesthy

Frigyes Helynévtárban Rosti utca szerepel. (Egyébként ekkorra, 1861 -ben már Rosti Pál megkapta akadémikusi kinevezését a dél-amerikai utazását megörökítő albuma leírásának tudományos értékeiért.) A tudós Rosti Pál i-vel, és nem y-nal írta a nevét, ahogy ezt tette a reformkor több, az egyenjogúsításért küzdő, azt komolyan vevő személye, pl. a barkóczi Rosty család Fejér megyében híressé vált írójaként Rosti Zsigmond vagy Jókai Mór is.

A Rosty-család tagjainak Rosthyként írása a XX. század elején a személynevek írásának gyakori típushibája. Ez Pakson a Petőfi utca esetében is megtörtént, a költő nevét az 1910-ben a Bonyhádi Zománcgyárban készült utcanévtáblán Petőfynek írták, mint azt a Városi Múzeumban őrzött korabeli házszámtábla is bizonyítja, és így is használták évtizedeken át. (Ekkoriban gyakran írták a fejedelem nevét Rákóczynak, vagy a másik gyakori típushiba, a Vörösmarthy is ekkor keletkezett, Pesthy Pál nevét is láttam már Pestynek írni.)

A levélíró többi észrevétele, melyben a Rosty-család tagjainak emberi nagyságáról, személyiségüknek a városra gyakorolt hatásáról szólt, úgy vélem, gondolkodásmódunk közti különbség kifejeződése inkább, mint az én ténybeli tévedésem. Véleménye tiszteletre méltó, de én ma is azt gondolom, a család leghíresebb tagja a tudós utazó, Rosti Pál volt, s a sorozatom is a Pakssal kapcsolatba hozható, de napjainkra már elfelejtett, országos hírű személyek életének felidézéséről kívánt szólni.

Végezetül: a három év alatt volt, hogy tévedtem, amit röstellek. Kritikusaim reagálása pontosabb, alaposabb munkára késztet. Megtisztelőnek tartom és köszönöm mindenkinek, hogy írásom foglalkoztatta, ha nem is dicsérte, de elolvasta, gondolkodott rajta, utánajárt annak, amit leírtam, és időt szánt rá, hogy észrevételeit közölje velem. Kernné Magda Irén