Paksi Hírnök, 2009 (18. évfolyam, 1-24. szám)
2009-04-10 / 7. szám
2009. április 10. 9 Paksi Hírnök Sok munkát adnak az avartüzek Jócskán megszaporodott az avartüzek száma - derül ki a tűzoltóság lapunkhoz eljuttatott napi jelentéseiből. Ezek okáról és a megelőzés lehetőségéről a Paksi Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság parancsnok-helyettesét, Pfeffer Józsefet kérdeztük.- Elsősorban a hirtelen jött felmelegedés következtében és a kevés csapadék miatt száraz az aljnövényzet, ugyanakkor mindenki az őszi hulladékokat próbálja összegyűjteni és megsemmisíteni, általában égetéssel. A növényi hulladékok égetése azonban elsősorban nem tűzvédelmi, hanem levegőtisztaság-védelmi szempontból tilos. A megoldás a komposztálás lenne. Ha valaki mégis vét a levegő tisztasága ellen, és úgy dönt, hogy elégeti a száraz hulladékot, vagy az aljnövényzetet próbálja így megsemmisíteni a kártevők miatt, akkor minden esetben legyen figyelemmel az időjárási körülményekre, elsősorban a szél erősségére, hogy a tűz ne tudjon továbbterjedni, valamint irányára, hogy lehetőség szerint ne a közutak felé szálljon a füst, veszélyeztetve a közlekedést, hiszen baleset is bekövetkezhet. Pfeffer József azt is fontosnak tartotta elmondani, hogy soha ne hagyjuk el a meggyújtott területet, s gondoskodjunk arról, hogy a tűz esetleges továbbterjedését megakadályozzuk. Legegyszerűbb körbeásni, vagy erőgéppel körbeszántani, tárcsázni. Régi szabály az is: a személygépkocsikból ne dobjuk ki az égő cigarettacsikket, hiszen az út széli árkokban található növényzet is száraz, és nagy kiterjedésű tűz lehet meggondolatlanságunk következménye. Sólya Emma Húszezerbe kerül a türelmetlenség kedésrendészeti és Közbiztonsági Osztályának vezetője elmondta, hogy a városban mindennapos probléma, hogy a járművezetők nem tartják be ezt a KRESZ előírást, ezért kiemelt figyelmet fordítanak a gyalogátkelők környékére. A járőrök videokamerával és fényképezőgéppel ellenőrzik a zebrák környékét a nap különböző időszakaiban. Amennyiben szabályszegést észlelnek, helyszíni bírságot alkalmaznak, amely húszezer forintig terjedhet, négy büntető ponttal. Ha az autós nem ismeri el, Fokozottan ellenőrzik a gyalogátkelőhelyeket a paksi rendőrök. Az akció nem véletlen: Pakson mindennapos probléma, hogy az autósok nem biztosítanak elsőbbséget a zebrán áthaladóknak. Ez nem csak a KRESZ szabályokat sérti, balesetveszélyes is. A gyalogátkelő helyek megközelítésével kapcsolatban szigorítást tervezett az illetékes minisztérium, de az új rendelkezés egyelőre nem lépett hatályba. A szabályokat az 1975-ben elfogadott KRESZ előírások határozzák meg. - A gyalogátkelőket mindig olyan sebességgel, olyan óvatosan kell megközelíteni, hogy ott az áthaladóknak elsőbbségük van. Amikor a gyalogos egyértelműen jelezte átkelési szándékát, akkor elsőbbséget kell számára biztosítani, függetlenül attól, hogy melyik oldalról érkezik - tájékoztatott Mónus Attila rendőr alezredes. A Paksi Rendőrkapitányság Közle-Országos tűzgyújtási tilalmat rendelt el az illetékes szakminisztérium április 8-tól a száraz időjárás és az avartüzek miatt. Tilos tüzet gyújtani erdőben, attól 200 méteren belül, valamint a közút és vasút menti fásításokban is. Aki a tűzvédelmi rendelkezéseket megszegi, szabálysértést követ el. A tilalom feloldásáról a fokozott tűzveszély elmúltával, későbbi időpontban intézkedik a minisztérium. Hat év után ismét megyei szakmai versenyt nyert a Paks Város Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság csapata. (Ezen belül is az irányító kategóriában Gaszner Róbert t. őrmester első helyezést ért el.) A Kölesden rendezett megmérettetésen hét csapat vett rész, s a többit maga mögé utasítva az első helyet szerezték meg a paksiak, így ők képviselik Tolna megyét az április 22-i pécsi országrészi versenyen. hogy nem adta meg az elsőbbséget a zebrán átkelő gyalogosnak, akár szabálysértési eljárást is kezdeményezhetnek a rendőrök. A figyelmetlenség következménye ebben az esetben százezer forintig terjedő bírság lehet, de akár a jogosítványát is bevonhatják egy évre. A tapasztalatok szerint nem csupán az oda nem figyelés okoz gondot, a sebesség megválasztása sem megfelelő nagyon sok esetben. Ötven km/hval haladva már nem tud megfelelő időben megállni az autós a zebrák előtt, erre is figyelnie kell a gépjárművezetőknek, és többek között ezért is történik gyakrabban sebességmérés a város több pontján. De nem a büntetéstől való félelem miatt kell figyelmesebben közlekedni az autósoknak és a motorosoknak. Néhány évvel ezelőtt egymás után két baleset is történt zebrákon, mindkét esetben életét vesztette a szabályosan áthaladó gyalogos. -dal-