Paksi Hírnök, 2008 (17. évfolyam, 1-24. szám)
2008-03-21 / 6. szám
10 MOZAIK Terítéken a hétköznapi gondok Szülői fórumot szervezett a Nagycsaládosok Paksi Egyesülete, ahol az érdeklődők szakemberektől kaphattak választ az őket foglalkoztató kérdésekre. Ez a program csupán egy azok közül, amelyekkel az elnökség a tagsággal karöltve tartalmasabbá, színesebbé szeretné tenni a civil szervezet működését. A Nagycsaládosok Paksi Egyesületének éves közgyűlésén Laczáné Magyar Emesét kérték fel a titkári teendők ellátására. Nem véletlenül esett rá a választás, Emese, aki tavaly decemberben csatlakozott családjával az egyesülethez, igen határozott személyiség, és nem mellesleg kifogyhatatlan ötletekből. Elmondta, azt tapasztalja, hogy azok a szülők, akik valamilyen problémával küszködnek, gyakran nem tudják, hova forduljanak segítségért, tanácsért, nem szívesen mondják el a szakembereknek gondjukat. Innen jött a szülői fórum ötlete, ahol nem csak családias légkörben találkozhattak a szakemberekkel az érdekelődők, hanem kérdéseiket név nélkül is feltehették, ugyanis a találkozót megelőzően két gyűjtődobozt helyeztek el a művelődési központban, illetve a polgármesteri hivatalban. Az ötlet beváltotta a hozzá fűzött reményeket, mintegy húsz kérdés érkezett a szülőktől olyan témákban, mint például a továbbtanulás, tanulási nehézségek, magatartási problémák, a kamaszkor. A találkozóra hívtak pszichológust, gyógypedagógus-logopédust, általános, illetve középiskolai tanárt, valamint óvodapedagógust, így több területet felölelhettek, illetve több korosztállyal tudtak foglalkozni. Két vendég a Paks Térségi Pedagógiai Szolgáltató Központból érkezett az estre, segítségükkel képet kaphattak a résztvevők a szolgálat munkájáról. A tervek szerint a kezdeményezésből sorozat lesz, különböző témákkal a középpontban. Az egyesület elképzelései között azonban nem csak ez a programsorozat szerepel. Szeretnék megkeresni a környező településeken működő, nagycsaládosokat tömörítő szervezeteket, és közös programokat szervezni velük. Dolgoznak egy gyermekszínjátszó csoport elindításán, saját honlap létrehozásán, és kirándulások is szerepelnek a palettán. Mindemellett készülnek a pünkösdi fesztiválra, ahol tartalmas programmal fognak megjelenni. Emese elmondta, hogy az atomerőműtől és az önkormányzattól kapnak segítséget, de megdöbbenve tapasztalta, hogy ezen kívül szinte csak a tagdíjakból gazdálkodott az egyesület. Ezen szintén változtatni szeretnének, támogatókat keresnek, egyik tagjukat pedig már meg is bízták azzal, hogy figyelje a pályázati lehetőségeket. Az új elnökségi tag örömmel adta hírül azt is, hogy remény van arra, hogy lesz egy saját helyiségük, de erről további részleteket egyelőre nem kívánt elárulni.-gyöngy-Aranytól Gorkijig Igény szerint Paks bármelyik iskolájában tart élő irodalomórát a Pro Artis művészeti iskola. Ezzel egyrészt megmutathatják a két éve működő szín- és bábjáték, népszerűbb nevén drámatagozatuk munkáját az intézményeknek, diákoknak, másrészt népszerűsíthetik azt, felkelthetik a diákok érdeklődését. - Szeretnénk minél több gyereknek segítem az önmegvalósítás, a mindennapi kommunikáció, és az élet különböző szerepeinek kezelésében - mondta Hartmann József. A művészeti iskola igazgatója beszámolt róla, hogy összeállítottak egy menüt, ebben Arany Toldijától Gorkij Éjjeli menedékhelyén át Lázár Ervin meséiig sok minden szerepel. De nem csak ezt adják elő, hanem egy-egy rögtönzést is bemutatnak a hallgatóság által kiválasztott témára. Ez a legérdekesebb, legéletszerűbb, mutatott rá az iskola igazgatója. -vt-A március 9-i népszavazás eredményének következménye, hogy a felsőoktatási tandíj és a kórházi napidíj mellett a vizitdíj fizetését is megszüntetik. A jogszabály hatályvesztésének időpontja előreláthatólag április 1-je. Avizitdíj eltörlése számos változást hoz majd a háziorvosok, a szakrendelések és a városi rendelőintézet működésébe. Dr. Pásztor Hilda, a rendelőintézet igazgatónője elmondta, náluk nem volt vizitdíj automata, ugyanis ahogy a tapasztalatok mutatták, az csak túlbonyolította a betegfogadást és számos konfliktust, türelmetlenséget szült. Az automatákkal tehát nem lesz gond. A díjak beszedésének gyakorlata folytatódik a korábbi alapelv szerint, tehát ha a szakrendeléseken valamilyen ok folytán nem tudják eldönteni, fizessen-e a beteg avagy sem, akkor inkább nem kérik a vizitdíjat. A probléma jelenleg annyi, hogy mivel a tavaly február óta hatályban lévő jogszabálynak megfelelően a vizitdíjat rengeteg működési szabályzatba belefoglalták, azokat most újra törölni, módosítani kell. 2007. februártól szeptemberig egyébként a csökkenő betegforgalmon tapasztalható volt a fizetési kötelezettség visszatartó ereje. Az igazgatónőtől megtudtuk, a páciensek száma 20-22%kal esett vissza, s csak az év vége felé kezdett közelíteni a korábban tapasztalt szinthez. A paksi orvosok március 11-én továbbképzésen vettek részt, ahol a közelgő változásokról kaptak tájékoztatást. ms Fotó: Szaffenauer Ferenc Jött, látott, elbukott