Paksi Hírnök, 2008 (17. évfolyam, 1-24. szám)

2008-03-07 / 5. szám

8 MOZAIK Nőnek lenni a 21. században Március 8-a a nemzetközi nőnap. Eredeti, munkásmoz­galmi jellegét mára elveszítette. Jobbára apró gesztus maradt, a férfiak virággal ajándékozzák meg a nőket. Mi egy összeállítást teszünk a bokréták mellé, mely se­gítségével néhány paksi hölgy életébe pillanthatunk be. S ha már nőnap adta a beszélgetések apropóját, arról faggattuk őket, milyen szerintük a női szerep. A nemzetközi nőnap az egy­szerű, de mégis történelmet alakító nők napja, ami azt a küzdelmet eleveníti fel, me­lyet a nők évszázadokon át vívtak azért, hogy a társada­lomban egyenlő jogokkal és lehetőségekkel élhessenek. 1857. március 8-án emberibb munkafeltételeket és maga­sabb fizetést követelő textil­ipari nődolgozók tüntettek New York utcáin. 1866. szep­tember 3. és 8. között az I. In­­ternacionálé első kongresszu­sán határozatot fogadtak el a nők hivatásszerű munkavég­zéséről. Ez a határozat annak az évezredes sztereotípiának kívánt véget vetni, mely sze­rint a nők helye kizárólag ott­hon van. Varga László nem rejti véka alá, nem kultiválja a nőnapi ajándékozást. Szerinte a vi­rág nyűg, mert gondozni kell, amúgy meg sok hölgy van a családban, szinte lehetetlen mindenkit számba venni. Hétköznapokon pedig pláne nem híve annak, hogy virágot adjon a párjának, még azt hinné, hogy rossz fát tett a Az 1899-es II. Internacioná­­lé alakuló közgyűlésén Clara Zetkin hirdette a nők jogát a munkához, az anyák és gye­rekek védelmét és a nők szé­leskörű részvételét az orszá­gos és nemzetközi esemé­nyekben. 1909-ben az Egye­sült Államokban tartották meg az első nemzeti nőnapot február utolsó vasárnapjára, 28-ára igazítva. A nemzetközi nőnapot az ENSZ is a világnapok közt tartja számon, immár már­cius 8-án. Magyarország a nő­napi felhíváshoz először 1913- ban csatlakozott. Mára hazánkban is elvesztette ere­deti hangulatát, helyette a vi­rágajándékozás a jellemző. (Wikipédia) tűzre. Ezek után mégis hiba lenne azt gondolni, hogy a PFC masszőrje nem ad virá­got nőnapkor. Tudja, hogy ez­zel örömet okoz, ezért nem mulasztja el. Sőt, nem csak ilyen kivételes alkalmakkor kényezteti családja hölgytag­jait, hanem mindenkor. Ezt - mint tréfásan elárulta - nem teljesen önzetlenül teszi, hi­szen a viszonzás soha nem marad el, cserében ő is szá­míthat a kényeztetésre. Egyébként úgy véli, szomorú, hogy kezd kihalni az embe­rekből az udvariasság, nők iránti tisztelet. Neki - miként mondta - szerencséje van, hi­szen Váczi László személyé­ben egy olyan kollégára tett szert, akitől ilyen tekintetben is sokat tanulhat. A gyengébbik nem így emlegetjük magunkat, így neveznek minket, nőket. Máskor azt mondjuk, kemé­nyebbek vagyunk, mint a férfiak, vállainkat több teher nyomja. Száz éve küzdünk az egyen­jogúságért, közben elvárjuk, hogy csak azért, mert nőnek születtünk, kiváltságok illes­senek bennünket. Engedje­nek előre az ajtón, segítsék fel a kabátimkat, adják át a helyüket a buszon. Az egyenjogúságért folyta­tott harc eredményeként a hatályos magyar törvények tiltják a nemi diszkriminá­ciót, élhetünk választójo­gunkkal, felsőfokú tanulmá­nyokat folytathatunk, bár­milyen hivatalt betölthe­­tünk, és az elvégzett munká­ért - elvileg - ugyanannyi béli kapunk. Valójában per­sze vannak olyan munkakö­rök, ahol nem szívesen lát­nak bennünket, s valljuk be, olyanok is akadnak bőven, amit mi nem vállalnánk. Megsértődünk, ha a meghir­detett vezetői állást nem kapjuk meg, mert attól tar­Váradi Zsolt saját bevallása szerint is konzervatív elveket vall a hölgyeket illetően. Pél­dául az nem fordulhat elő, hogy szórakozni megy egy lánnyal, s nem ő fizeti a szám­lát. Úgy gondolja, ez korosz­tályában nem túl általános. A tizenhat esztendős fiú számá­ra azonban természetes, hogy a nőkkel kivételesen kell bán­tanak, hogy a beteg gyerek miatt folyamatosan táppén­zen leszünk. Ugyanakkor természetesen nem jelentke­zünk kazánkovcLCsnak. Kar­rierről álmodunk, ha kell ke­ményen - férfiasán - helyt állunk, aztán hazamegyünk, kötényt kapunk a nyakunk­ba, tésztát dagasztunk, nem csak a vacsora kedvéért, ha­nem azért is, hogy bizonyít­suk, összefér a karrier és a hagyományos női szerep. Az egyenjogúságért folyta­tott harc évtizedeket emész­tett fel. Valószínűleg leg­alább ennyi idő kell ahhoz, hogy megadjuk a választ ezekre a felvetésekre is. Ad­dig is, jobb híján továbbra is igyekszünk megfelelni dolgozóként, vezetőként, há­ziasszonyként, anyaként és feleségként. S addig is, amíg egyenjogúsági küz­delmünk mellékhatásaként nem sikerül „kiharcol­nunk” az eltörlését, öröm­mel vesszük, ha a férjeink­nek, fiainknak, fivéreink­nek és kollégáinknak eszébe jut a nőnap, és meglepnek minket egy szál virággal. Köszönet érte! Vida Tünde ni. Egyrészt így nevelődött, másrészt a tánccsoportban is ezt a példát látja. A fiatalem­ber Pécsre jár a Leőwey Klá­ra Gimnáziumba, de hosszú ideje tag a Tűzvirág Tánc­­együttesben. - A tánc sok esetben éppen ilyen gondola­tokat sugall és jelenít meg, de a táncesoport férfitagjai is se­gítségemre vannak azzal, hogy jó példát látok tőlük - mondja. Egyébként, mint mondta, a nőnapot nem iga­zán szokták ünnepelni, ez in­kább jelképes. Nyűgnek ugyan nem érzi, de csak a na­gyon közeli hozzátartozóknak szokott virágot vásárolni. Ha­sonló szerinte a Valentin-nap is, van aki ezt, van aki azt tart­ja fontosnak.-vt-Fotók: Molnár Gyula

Next

/
Thumbnails
Contents