Paksi Hírnök, 2008 (17. évfolyam, 1-24. szám)
2008-12-19 / 24. szám
Fotó: Tell Edit 2008. december 19. 17 Paksi Hírnök (Folytatás a 16. oldalról) A leghasznosabb munkaerők voltak, hiszen mindenhol ott kellett lenniük, ahol éppen apró kezükre volt szükség. Estére megérkeztek a maszkások, akik bolondoztak, játszottak s aztán jó kóstolóval álltak tovább. Vendéglátóim szeretettel emlegették Jantner Pali bácsit, a böllért, aki tréfáival egész nap szórakoztatta a háziakat és vendégeiket. Egyszer - mesélik — úgy tett, mintha elcsúszna a jeges úton, s lábát fájdítva végigvitette magát egész Csámpán, majd amikor már majdnem célba értek, kérte a „beteghordókat” tegyék le, tud ő járni... Betlehemesek járták a házakat karácsony előtt, akiket minden házba beengedtek, s útravalóval engedtek tovább. A Kriszkindli érkezését nagyon várták. Ő hozta a karácsonyfát, vagy csupán fenyőágakat. Ez volt a legnagyobb varázslat, a karácsony legmeghatóbb pillanata. A karácsonyfa alá a gyerekek már napokkal előbb elkészítették az ajándékot. Fából faragott járművet, állatokat, melyeket egészen vízkeresztig a fa alatt hagytak. Feil József elmesélte, hogy a varázslat, a csoda akkor ért véget, amikor egy alkalommal a Jézuska érkezésekor imádkozás közben oldalról meglátta, hogy az nem más, mint a szomszéd Kinti Böske... Az ünnepi asztalra disznótoros ételek kerültek, majd diós és mákos kalács. Sokáig beszélgettek a felnőttek, játszottak a gyerekek azon az éjszakán, majd másnap kezdődött a komajárás. Minden évben váltották egymást a vendéglátók. Karácsony után favágás következett. Nagy fákat döntöttek ki, melynek a gyökere és a vékony ágak fele volt a favágóké. A gyerekek ebből a munkából is részt vállaltak, együtt ástak, hasogatták a fát édesapjukkal. A szilvesztert nem szilveszternek nevezték az ötvenes évek elején. Bőved este volt a neve, hiszen ezen az estén még a legszegényebbek asztalára is került finom étel. A nagymamák rétest nyújtottak: a gyerekeknek csendben kellett lenniük, míg nyújtani kezdték a rétestésztát, mert a hangzavarban elszakad. Amikor pedig már látszott, hogy jól indul a nyújtás, hangos nevetésre biztatták a gyerekeket, hogy szépen terüljön a tészta. Véget ért az esztendő, következett egy újabb a sorban. Szépen, a szokásrend szerint, tavasszal újra kezdődött minden. S amikor később, az ötvenes évek után ajándékok jelentek meg a karácsonyfa alatt, nem harsogták túl az ünnepet. A közös családi tartalékból megvették egymásnak a legszükségesebb holmikat. Kosztolányi Dezső fogalmazza meg gyönyörűen: „Szeretünk kapni, de adni talán még inkább. Csak nagyon kevesen vannak, akik vérmérsékletük szerint teljesen beérik a kapás örömével. A kapás valaminek az ígérete és kezdete. Van-e olyan kincs és gazdagság, mely ne volna a maga valóságában siralmas szegénység ahhoz képest, amit csak remélünk?” Apró mozdulatokat és érzéseket sikerült felcsipegetnem a téli pusztáról, a tanyasi gyerekek életéből, egy letűnt, mára már távolinak tűnő közelmúltból. Az ünnepről, mely mára fényesebb és fakóbb, gazdagabb és szegényebb egyszerre. Kinézek a decemberi éjszakába, hívom a nagyszüleimet, legalább karácsonykor legyünk együtt. Teli Edit Szarka József: KARÁCSONYI ÜZENET Azokkal érezz, akik nem félnek, akik hóban, és fagyban is mesélnek a Születésről. Azokat szeresd, akik Veled élik a dúlt, csavargó életet. Szeresd a holtakat, mind azt mi szép arcukból, Hitükből megmaradt, hogy Te élhess. Szerest a szelíd, bús fenyőt, szeresd mi szép volt azelőtt, szeresd a szépet! Szeresd a Gyermeket, ha más nem is maradt e világon csak a Karácsony, szeresd magad, - Lányod, Fiad miatt! Szarka József (1959-2006) eddig még nem publikált versével kívánunk békés, boldog ünnepeket. Adventi fények A Paksi Kertbarátok Egyesülete a DC Dunakom Kft. közreműködésével idén először ajándékozta meg a várost adventi koszorúval, ami a városháza előtti teret díszíti. Fotó: Molnár Gyula
