Paksi Hírnök, 2008 (17. évfolyam, 1-24. szám)
2008-12-19 / 24. szám
Paksi Hírnök 10 2008. december 19. Figyeljünk egymásra! Az év minden napján különös odafigyelést igényelnek a gyalogosan, illetve a kerékpárral közlekedők, hiszen egy balesetnél ők a legveszélyeztetettebbek. Azonban a szabályokat nekik is ugyanúgy be kell tartaniuk. Az októberben és novemberben történt átfogó ellenőrzésekkor kiderült: a jogsértések száma és a kresz ismeretének hiánya nagyobb, mint azt gondolnánk.- Sokszor előfordul, hogy a gyalogosok nem a számukra kijelölt járdákat, utakat, átkelőt használják, ez az illetékességi területünkre ugyanúgy jellemző, mint Paksra. A kerékpárok továbbra sincsenek kivilágítva, korlátozott látási viszonyok mellett lakott területen kívül nem használják a láthatósági mellényt a kerékpárral közlekedők - mondta el Mónus Attila, a Paksi Rendőrkapitányság Közbiztonsági és Közlekedésrendészeti Osztályának vezetője. A két hónap alatt 162 gyalogossal és 216 kerékpárossal szemben intézkedtek a paksi járőrök, melyek közül többen csak szóbeli figyelmeztetést kaptak, de sokan nem úszták meg ennyivel. Összesen több mint 1,2 millió forintnyi bírságot szabtak ki a kollégák. 34 esetben tettek feljelentést a kerékpárosoknál, ebből 24-et ittasság miatt, a gyalogosoknál túlnyomó részt helyszíni bírságot szabtak ki a járőrök - tette hozzá Mónus Attila. A rendőrség illetékesei továbbra is kérik a gyalogosokat és a kerékpárosokat, hogy fokozottan ügyeljenek a szabályok betartására, valamint a többi közlekedő a korai sötétedés miatt óvatosabban vezessen. A hagyományoknak megfelelően a karácsonyi ünnepek közeledtével megerősített járőrszolgálat lépett életbe Pakson és környékén, melynek célja a zsebtolvajlás és az autófeltörések megelőzése. Faller Gábor Dubai is a paksiaktól tanulna A legjobbaktól tanulni, velük versenybe szállni életre szóló élmény. S, ha még legyőzni is sikerül a többséget, hab a tortán. Nagyjából így értékelhető a paksi Neutron orlandói szereplése. Hatvan kiváló, különlegesen képzett bevetési egység állt rajthoz a Floridában rendezett bajnokságon. A paksi Neutron - a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság Bevetési Osztálya - nyolcad ízben. A megméretést és az azt megelőző kemény edzést, felkészülést nyolcán vállalták. Három sokat próbált kommandós és öt újonc. Köztük három olyan fiú, aki még bevetésen sem volt soha. Nagy kérdés volt indulás előtt, hogy ők hogyan viselik majd a rájuk nehezedő terhet, a tudatot, hogy a Neutron név Orlandóban már kötelez, hiszen az elmúlt hét évben a paksi rendőrök letették névjegyüket. A fiúk - bár induláskor visszafogottan nyilatkoztak - nagyon magasra tették maguknak a mércét. Az akadálypályán győzni akartak. A főszponzor, paksi atomerőmű látogatóközpontjában tartott élménybeszámolójukon még szinte magyarázkodtak is, hogy ez miért nem sikerült. Sorra emelkedtek szóra a fiúk és felidézték a túszmentés, toronymászás, sebesültmentés és hasonló versenypályák eseményeit. Végül az akadálypályáét, ahol bronzérmet hoztak el. Szavaikból kiderült, komolyan odatették magukat, és számolni kellett velük az öt nap mindegyikén. A legjobban a túszmentés sikerült az első napon. Mindjárt egy ezüstérmet zsebeltek be a paksiak. A továbbiakban akadtak gondok. Egyegy hiba, vagy csak az, ha máshová helyezték a hangsúlyt, mint ami a leghelyesebb lett volna, másodperceket, hibapontokat hozott. Akadt olyan feladat, ahol az elsők között álltak rajthoz háromszáz méterre belőtt fegyverekkel, a cél azonban százzal előrébb volt. Az, hogy helyesebb lett volna, ha nem erőltetik a találatot, már csak a célba érés után derült ki. Azoknak a csapatoknak, melyek nem a mezőny elején indultak, volt idejük reagálni az új körülményekre. Akadálypályán ugyan a legjobb időt futották, de egyiküket egy rossz lépés miatt visszaküldte a bíró. Ez újabb elvesztegetett másodperceket és a hőn áhított arany helyett egy alig valamivel kisebb fényű ezüstöt eredményezett. Az ilyen malőrök ellenére a Neutron tovább öregbítette Paks, Tolna megye és Magyarország hírnevét. A legjobb külföldi csapatként tizenkettedik helyen végzett. Két másik magyar csapat a mezőny második felében zárta a bajnokságot. Kiss Attila elmondta lapunknak, hogy számára nagy kérdés volt, hogyan állnak helyt a fiatalok, hiszen egy ilyen megméretéshez rutinra van szükség. A tapasztalt versenyzők nagyon sokat segítettek a felkészülésben. A parancsnok szerint egy öt újonccal felálló csapattól ez az eredmény nagyon jó. A parancsnok-helyettes, aki sokadszor tette próbára magát, úgy gondolja, a paksiakban megvannak a képességek egy mostaninál még jobb eredményhez. Ami még segíthet, a nyugodtság, higgadtság, koncentráltság, fogalmazott Szász Sándor. Hozzátette, szerinte azonban nem ez a fontos, hiszen az amerikai csapatokat sem ez jellemzi. Ők azért mennek, hogy tapasztalatokat gyűjtsenek, kapcsolatokat építsenek. Az eredményorientáltság magyar sajátosság. Szász Sándor egyébként elégedett az eredménnyel is, de számos más hozadéka is van számára az orlandói versenynek. Megkeresték őket amerikaiak. Egy volt Delta Force-os parancsnok kérte a segítségüket egy orlandóihoz hasonló verseny szervezésében, előkészületeiben. Dubai csapata is a paksi kommandósoktól szeretne tanulni. Jelezték, hogy szeretnék felkeresni a Neutront Pakson, hogy közös kiképzésen vehessenek részt, és várják hasonló céllal a paksiakat Dubaiban. Vida Tünde