Paksi Hírnök, 2008 (17. évfolyam, 1-24. szám)
2008-11-21 / 22. szám
Fotó: Szaffenauer Ferenc Paksi Hírnök 10 2008. november 21. Elismerték a paksi gyámhivatalt Kiválónak találták a helyi gyámhivatal munkáját egy közelmúltban végzett országos ellenőrzés során, melyet követően Tolna megyéből egyedül Paks kapott dicséretet. Hasonló kontroll évente van a gyámhivataloknál, ez alkalommal az állam általi gyermektartási díj megelőlegezéséről szóló ügyekben végzett munkájukat vizsgálták. A paksi gyámhivatal tizenhárom településen látja el feladatait négy munkatárssal. Vezetője, Kissné Bujdosó Klára elmondta, hogy intézkedési jogkörük igen sokrétű. Ha a jegyző úgy látja, hogy egy gyermeket nem lehet tovább a családban tartani, a gyámhivatal megvizsgálja kiemelésének szükségességét, illetve intézkedik tartós vagy átmeneti nevelésbe vételéről. A gyámhivatal állapítja meg az állam általi gyermektartási díj megelőlegezését (ezt abban az esetben folyósítják, ha az arra kötelezettől nem tudják behajtani a tartásdíjat), illetve megállapíthat az intézetből kikerült fiataloknak otthonteremtési támogatást, mindkettő az állami költségvetést terheli. Hozzájuk tartoznak a családba fogadási ügyek, amikor a szülő kérésére, az általa megjelölt személynél helyezik el a gyermeket, örökbefogadási ügyekkel is foglalkoznak; ha szükséges, ők rendelnek ki kiskorú mellé gyámot, illetve munkájuk kiemelkedő területe a gondnokoltak, illetve gondnokaik felügyelete és irányítása. Gondnokság alá orvosi szakvélemény alapján helyezhetnek nagykorú személyt pszichés és elmeállapota miatt. Ha a hozzátartozók körében nem megoldható a gondnok személye, akkor a gyámhivatal hivatásos gondnokot jelöl ki, aki a gondnokolt hivatalos ügyeit intézi, kezeli vagyonát. Jelenleg hat hivatásos gondnokot alkalmaznak Pakson, akik a 13 településen mintegy 300 emberrel foglalkoznak. Mindemellett a kiskorúak vagyoni ügyei is az ő hatáskörükbe tartoznak, ami azt jelenti, hogy ha egy kiskorúnak vagyona lesz, például szülei vásárolnak számára ingatlant, a gyámhivatal figyelemmel kíséri a vagyon sorsát. Jelenleg több mint 400 ilyen ügyfelük van. A paksi gyámhivatalnak tavaly összesen 3778 ügye volt, ebből 1420 határozatot hoztak. Kilenc esetben fellebbezett az ügyfél, nyolcat helybenhagytak, egyet pedig új eljárásra köteleztek. A számok azt mutatják, hogy magas színvonalú szakmai munkát végeznek, amit egy központi ellenőrzés is megerősített a közelmúltban. A gyermektartási díj megelőlegezésének ügyeit vizsgálta az ügyészség, és kifogástalannak találták a paksi szakemberek munkáját. Kohl Gyöngyi Vidám megmérettetés „Lelkisegély” az iskolában Iskolapszichológusok dolgoznak szeptember óta a paksi kistérség több településén. A szolgáltatást az elmúlt tanévben már bevezették a paksi általános iskolákban, most igény szerint bővítették a kört. A felnőtteknek is van mit tanulniuk! E gondolat jegyében tizenegy éve szervez felnőtteknek szóló környezetvédelmi vetélkedőt az ÖKO Munkacsoport Alapítvány „Szeresd, óvd és védd” címmel. A tudáspróba fókuszában idén a Balaton-felvidéki Nemzeti Park állt. A humort sem nélkülöző, vidám megmérettetés tartalmi szervezője mindig más. Idén az ESZI környezetvédelem szakos négyesét illette ez a feladat, akiket sorsolással választottak ki a tavalyi vetélkedő résztvevői közül. A kilenc, többségében oktatási-nevelési intézményekből érkezett csapat közül harmadik a Munkácsy utcai óvoda „Kankalin Őrs”, második a Hétszínvirág Óvoda „Bakonyi betyárok” névre hallgató formációja lett, első pedig, az I. István Szakképző Iskola „ÖKO szakik” elnevezésű négyese. A vásárlási utalványok és tárgyjutalmak mellett az első helyezett társaság részt vehet a munkacsoport nyári kirándulásán a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkba. Az út során meglátogatják a paksi szervezet megalakulóban lévő veszprémi csoportját.-gyöngy-Az iskolapszichológus feladata a tanácsadás, segítés, csoportfoglalkozások tartása az önismeret, konfliktuskezelésjegyében, valamint fontos szerepe van az iskolák és a nevelési tanácsadó közötti kapcsolattartásban. A közoktatási törvény változása a nevelési tanácsadók kötelező feladataihoz sorolta ezt a szolgáltatást, amelyet a Paks Térségi Pedagógiai Szolgáltató Központ az elmúlt tanévben, kísérleti jelleggel bevezetett a paksi általános iskolákban, majd a kedvező visszajelzések alapján úgy döntöttek, hogy a kistérség más településeire is kiterjesztik. Nyár végén igényfelmérést végeztek, amelynek eredményeként szeptember óta járnak a paksi Deák Ferenc, a Gazdag Erzsi, illetve a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolába, az I. István Szakképző Iskolába, valamint a németkéri, györkönyi, dunaszentgyörgyi, pálfai és pusztahencsei általános iskolába, igény szerint egy, illetve kéthetente a tanácsadó munkatársai: Vecsei Tünde, Lacza-Brázay Bernadett és Nagy Mariann. A diákok bátran fordulhatnak az iskolapszichológusokhoz bármilyen kérdéssel, de a szülők, pedagógusok is kérhetik segítségüket, ha valamilyen problémát tapasztalnak. Fontos, hogy ez a forma nem ad lehetőséget terápiás foglalkozásra, ezért ha súlyosabb esetről van szó, a nevelési tanácsadóba irányítják az érintetteket, ahol azonban etikai okból nem az iskolapszichológus, hanem egy másik szakember foglalkozik velük. Kohl Gyöngyi