Paksi Hírnök, 2008 (17. évfolyam, 1-24. szám)
2008-11-21 / 22. szám
Paksi Hírnök 4 2008. november 21. A nyugdíjról a Hölgyszalonban Sportjövőkép Tavaly indította útjára közéleti sorozatát a Magyar Szocialista Párt paksi szervezete. A Megálló 2007-es indulása óta a nemzet sportvárosában sportos téma még nem volt. - Olyan országos politikusokat, szakembereket hívunk, akik egyegy adott témában elmondják a jelen helyzetet és a jövőről is beszélnek - mondta el Faller Dezső, az MSZP paksi szervezetének elnöke. 2008-ban az olimpia évében a pekingi játékok értékelésével kezdődött a program, melyre nemcsak a paksi egyesületek vezetői és edzői jöttek el, hanem a környékbeli települések sportért, mozgásért tenni akarói is. Ifjabb Török Ottó, az Önkormányzati Minisztérium sport szakállamtitkára hangsúlyozta, a kínai produkciót semmiképp sem szabad a kudarc jelzővel illetni, mivel csak nüanszokon múlt a jobb szereplés. Hozzátette, a korábbiaktól eltérően már az olimpiai kvalifikáció, tehát a kijutás sem egyszerű, így minden helyezésnek örülni kell. A sportegészségügyi háttér javítása, a sportszakember-képzés és a felkészülések jobb tervezése azonban sokat lendítene a 2012-es londoni játékok előtt. A mai ingatag pénzügyi helyzetben azonban nagyon nehéz az anyagiak előteremtése. - Az állami sportköltségvetés 8%kal kevesebb a tavalyinál. A plusz források bevonásának lehetőségeit meg kell vizsgálni, gondolok itt elsősorban az európai uniós pénzekre. A súlypont 2009-ben az utánpótlás-nevelésen, a sportegészségügy és a szabadidősport biztosításán és támogatásán lesz - fogalmazott ifjabb Török Ottó. A kötetlen beszélgetés alatt szóba került többek közt a magántőke bevonása, az egyesületek finanszírozása, valamint a sport megszerettetése a fiatalokkal.-röné-Több pénzt kapnak a nyugdíjasok novemberben, mint eddig, például az átlagnyugdíjjal rendelkezők százharmincezret, mondta Korózs Lajos, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára, aki az Értedértünk Baráti Társaság Hölgyszalon rendezvényének vendégeként beszélt a nyugdíjszámításról. A tervezettnél magasabb infláció miatt januárig visszamenőleg korrigálták a nyugdíjat és 13. havi juttatást. Ennek tükrében a nyugdíjasok megkapják a novemberi, már emelt összegű ellátást, a január 1-jétől október 31-ig terjedő időre visszamenőlegesen járó kiegészítő emelést, valamint a már megemelt novemberi nyugdíjra tekintettel a tizenharmadik havi juttatás második felét. Az államtitkár kiemelte, hogy két korlátozó intézkedés mellett továbbra is megtartják a 13. havi nyugdíjat, erről az Országos Idősügyi Tanács a miniszterelnökkel megállapodott. Ezek szerint a jövő évtől legfeljebb az átlagnyugdíj mértékéig, azaz nyolcvanezer forintig fizetik ki a 13. havi nyugdíjat, illetve csak azok kaphatják meg, akik már elérték a nyugdíjkorhatárt, azaz betöltötték 62. életévüket, kivétel, ha valaki rokkantnyugdíjas, özvegyi nyugdíjat kap vagy árvaellátásban részesül. Az államtitkár felhívta a figyelmet a Szépkorúak Jubileumi Juttatására is, amelynek lényege, hogy a 100 éves és idősebb, a 95 és 100 valamint a 90 és 95 év közöttiek kapnak 100,95, illetve 90 ezer forint egyszeri pluszjuttatást. A rendszert fokozatosan, három év alatt vezetik be, első lépésként 2009-ben a 100 évesek vagy annál idősebbek kapják meg. (A KSH előrejelzése szerint 1423 olyan ember lesz Magyarországon, aki jövőre 100 éves vagy annál idősebb lesz.) Az Érted-értünk Baráti Társaság Hölgyszalon sorozata jövőre folytatódik. Hogy legközelebb ki lesz a vendég és milyen témában, azt decemberi zárt körű találkozóján dönti el a tavaly, kizárólag nőkből alakult civil szervezet. Egy biztos, az eddigiekhez hasonlóan nem csak hölgyeket várnak majd a Hölgyszalon rendezvényeire. Kohl Gyöngyi A nagycsaládosoknak gyűjtenek Csatlakozott a Magyar Polgári Demokráciáért Alapítvány országos aláírásgyűjtési akciójához a FIDESZ Magyar Polgári Szövetség. Paksi szervezetük emellett adventi gyűjtést is szervez a helyi nagycsaládosok támogatására. Az Országos Választási Bizottság és az Alkotmánybíróság is hitelesítette azt az aláírásgyűjtő ívet, amelyen a Magyar Polgári Demokráciáért Alapítvány kezdeményezi a 2006-ban alakult országgyűlés feloszlatását. - Szövetségeseinkkel együttműködve aktivistáink otthonaikban is felkeresik a paksiakat, akik aláírásukkal csatlakozni kívánnak a tiltakozáshoz. De az íveket aláírhatják nyilvános helyeken, péntekenként a piacon, valamint több alkalommal a lakótelepen is - tájékoztatott az akcióról Bordács József. A FIDESZ Magyar Polgári Szövetség helyi szervezetének elnöke elmondta, december közepéig legalább ötszáz aláírást szeretnének városunkban összegyűjteni. A tavalyi kezdeményezéshez hasonlóan idén is gyűjtést indított a szervezet. Az első alkalommal Böjté atya árváinak juttatták el az adományokat, most a Nagycsaládosok Egyesületének paksi csoportja rászoruló tagjai számára kérik a segítséget. A felajánlásokat december 7-ig várják, kedden és pénteken 15 és 18 óra között a FIDESZ Kossuth Lajos utca 12/A szám alatti irodájában. - Az akció december 7-én a 9 órakor kezdődő szentmisével ér véget. Az ott összegyűjtött perselyadományokat is a nagycsaládosok kapják. Addig pedig szívesen fogadunk tartós élelmiszereket, ruhákat, játékokat, háztartási gépeket, mindent, ami segítséget jelenthet egy többgyermekes családnak - tudtuk meg Nagy Kollár Gyulánétól, a Duna-Korzó Polgári Egyesület vezetőjétől. A gyűjtést záró szentmisén Mackó Mária énekes is fellép. Dallos Szilvia