Paksi Hírnök, 2008 (17. évfolyam, 1-24. szám)
2008-11-07 / 21. szám
Paksi Hírnök 14 2008. november 7. Uj táblákat kapnak az utcák „Parlagfűmentes utca” táblát kapnak azok az utcák, melyekben minden ház gyommentesnek bizonyult. Ahogy arról már beszámoltunk: matricát kaptak azok a házak, ahol rendezett és parlagfűmentes udvart találtak. Mindezt még szeptemberben ellenőrizték az akciót meghirdető ÁNTSZ és a segítő szervezetek, az Együtt a Parlagfű Ellen Alapítvány és a Paksi Kertbarátok Egyesületének képviselői. A táblákat folyamatosan helyezik el a címet elnyert közel 25 paksi és dunakömlődi utcába. A program helyi szervezői azt tervezik, hogy folyamatosan felülvizsgálják az utcák jogosultságát. Szeretnék, ha egyszer a Paks tábla alá is kikerülhetne: az egész település parlagfűmentes. A parlagfűvel és a nemzeti parkokkal kapcsolatos ismeretek álltak az idei Tolna Megyei Környezetvédelmi Vetélkedő középpontjában, melynek az Együtt a Parlagfű Ellen Alapítvány adott otthont. A versenybe öt kistérség iskolái neveztek be, akikre elméleti és játékos feladatok vártak, tudtuk meg Zengrübemé Fetter Szilviától, az alapítvány elnökétől. A paksi kistérségből a felsősök között a Deák Ferenc Általános iskola második, míg az alsósoknál a Balogh Antal katolikus iskola csapata a harmadik helyet szerezte meg. A Szekszárdról és Tamásiból érkezett nyertesek egy egész napos kirándulást nyertek osztályaik számára a gemenci erdőbe. Emellett az első három helyezett könyvvásárlási utalványt vehetett át, és minden csapat serleget, illetve kis ajándékot vihetett haza. A programot közös vacsora zárta a Gesztenyés úti székházban. Dallos Szilvia Nem esik messze az alma... Kereskedőnek lenni nem könnyű, még akkor sem, ha nem liszteszsákot, kenyeres rekeszt kell naphosszat húzni-vonni, hanem - tegyük fel - kelmét, méterárut végszámra. Ám annak, akinek még az is örömet okoz, ha végigsimíthat egy anyagon, ez a világ legszebb hivatása. Molnár Istvánné Marikát és lányát - két ízig-vérig kereskedőt - hallgatva legalábbis ezt gondolja az ember. Kis túlzással szólva naponta szűnnek meg boltok, cserélnek gazdát, vagy éppen váltanak arculatot. Kevés olyan üzlet van Pakson, ami évtizedek múltán is ugyanazt a képet mutatja, s benne ugyanazok a kedves eladók fogadják a vevőt. Molnárék főutcai méteráru üzletébe lépve az ember mintha kissé visszautazna az időben, arra számít, hogy a talpa alatt megcsikordul az olajos padló, ahogy tette ezt évtizedekkel ezelőtt. Marika - az ifjabbik - elárulja: úgy tervezik, hogy ez nemsokára már nemcsak vízió lesz, visszakerül a régi padló, ami majdhogynem üzletük védjegyévé vált. Miután a vevő kedvéért kedves türelemmel végek sorát pakolja le és vissza, majd mosolyogva konstatálja, hogy ezúttal nem köttetett üzlet, Molnár Istvánné felidézi maga és méterára üzletük, no meg lánya történetét. Tanára gimnáziumba szánta, de özvegy édesanyja nem tudta vállalni a taníttatás költségeit, így került Szekszárdra, a Kereskedelmi Tanulóiskolába, ahol méteráru és lakástextil eladónak tanult. A beszélgetésünkre összekészített csomagból a jutalomkönyvek közül előkerülő bizonyítványokra méltán büszke: kivétel nélkül mind szinjeles. Mestereire, köztük is elsőként Pögl tanár úrra, aki - mint mondja - TANÁR volt csupa nagybetűvel, nagyon jó szívvel emlékszik. O még most ötven év után is rendszeresen benéz, és egykori tanítványa hogylétéről érdeklődik. Marika a Népboltnál, majd az ÁFÉSZ-nél dolgozott kiválóan, amiről kitüntetések sora árulkodik. Flárom gyerek mellett érettségizett, mert úgy gondolta, egy kereskedőnek meg kell találnia a hangot a művelt vásárlókkal is. FIúsz éve, mások buzdítására döntött úgy, hogy „maszek” lesz és átveszi a méteráru boltot, ahol korábban Pámer János keze alatt dolgozott. A kereskedelem egyik gyermekük számára sem volt idegen, olyannyira, hogy fiai is megszerezték a kereskedelmi végzettséget. Igaz, ők „gyorstalpalón”, ahogyan édesanyjuk fogalmaz. Nyomdokaiba lánya lépett, akinek o teljesen természetes volt, cl hogy a főutcai méterárubolt | pultja mögött a helye. Anyja y sem szánta soha másnak, jobb, könnyebb munkát kívánva neki. — Aki szereti a munkáját, abban fel sem merül az ilyesmi- mondják egyetértésben. Marika sem bánná egy percig sem, ha valamelyik lánya tovább vinné a családi vállalkozást. Igaz, erre most még egyikük sem mutat hajlandóságot. Marika néni nem rejti véka alá, szerinte manapság sok a „botcsinálta” kereskedő, aki elfelejti, hogy az első a vevő. Mint mondja, a kereskedőknek sem régen, sem ma nem járt különösebb megbecsülés, azt mindenki maga kell, hogy kivivja. Ahhoz viszont sok mindent meg kell tanulni, kezdve onnan, hogy a vásárlót nem a pulton ülve, rágózva fogadja az eladó. Anya és lánya egybehangzóan mondja: a cél, hogy elégedetten távozzon a vevő azzal a szilárd meggyőződéssel, hogy a legszebb darabot vette, a legjobb üzletet kötötte.- Marika nagyon jó kereskedő. Szeretem, amikor hazajön, mesél és hozza a vevők üdvözletét- állítja az édesanya. Hozzáteszi, a szakmáról nem kellett soha semmit magyarázni, lánya elleste a praktikákat. Az érintett ezúttal sem cáfolja az elhangzottakat: a bizonyítványt Szekszárdon szerezte, de a szakma csínját-bínját édesanyjától tanulta. Vida Tünde
