Paksi Hírnök, 2008 (17. évfolyam, 1-24. szám)
2008-01-25 / 2. szám
20 Moszkvai anziksz Kiállítások sora van már Wollner Pál mögött, természetfotóit, paksi képeit, s az utazásai során készült sorozatokat is bemutatta már több alkalommal Pakson. Ez utóbbiak sorába tartozik a most megnyílt tárlat, melyet a városi művelődési központ kis kiállítójában Hadnagy Lajos ajánlott a közönség figyelmébe minap. Wollner Pál a múlt év augusztusában járt a Paksi Orosz Klubbal egy Kijev-Moszkva kiránduláson. Ezerötszáz fotót készített az út során, melyből most harmincat láthat a közönség. Ezek kivétel nélkül Moszkvát mutatják be. - Huszonöt éve láttam utoljára Moszkvát, a változás döbbenetes - fogalmazott a fotós, akinek munkái rendszeresen jelennek meg az Atomerőmű újságban. Wollner Pál emellett a fotósok baráti körnek vezetője is.-tVA medve bőrire Paksi szerző darabját mutatták be amatőr színjátszók a Wass Albert Centenárium jegyében Bonyhádon. A szerzőt, Gutái Istvánt Pakson legtöbben a Pákolitz István Városi Könyvtár vezetőjeként ismerik. Azt már kevesebben tudják, hogy irodalmi pályafutással is büszkélkedhet. Első sikerét a Gróf Batthyány Lajos főben járó pere és vértanúsága című drámájával érte el, mely a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar írószövetség pályázatán nívódíjat nyert. Másik drámája vígjáték. A Wass Albert Tizenhárom almafa című regényéből készült színdarab A medve bőrire címet viseli. - Az eredeti regény végkicsengése tragikus, azért is változtattam meg a címét, mert csak a vidám részeket használtam fel. Tragikusnak is nevezhetjük azt a helyzetet - ami történelmi tény -, hogy meghúzzák a határt, és Táncos Csuda Mózes udvarát ketté szeli. Ezt lehet abszurdnak tartani, de tudjuk, hogy számtalan magyar település járt így. A darab arról szól, hogy a főszereplő hogyan próbálja túlélni ezt a helyzetet. Furfanggal, ravaszsággal jár túl mind a román, mind a bevonuló magyar hatóságok eszén, tudjuk meg a szerzőtől, akinek három felvonásos darabja a bonyhádi közönség körében nagy sikert aratott.-s-MECSEKVIDEKE TAKARÉKSZÖVETKEZETT A Mecsekvidéke Ta ka rékszö vet kezet a paksi piactéren működő bankfiókja melletti részen, teljesen felújított 56 m2-es irodát 10,5 M Ft + ÁFA, 71 m2-es üzlethelyiséget 12,5 M Ft + ÁFA kínál eladásra. Az előző összegek irányárak. Kedvező hitelfeltétel is lehetséges. 10% + az áfának megfelelő önerő rendelkezésre állása mellett. Futamidő maximum 15 év. Forint és svájci frank alapú hitel is igénybe vehető. Részletes felvilágosítás a Paksi Fiókban. Paks, Villany u 4. Telefon: 75/511-240, vagy Fonyó Lajos ingatlanközvetítőtől kapható. Tel:70/310-8374 E-mail fonyolajos@freemail.hu • • Női témák az Összhangban A városi művelődési központ Összhang klubja január közepén tartotta első foglalkozását. A klub életre hívója Haholt Adrienne paksi kozmetikus, az ötletadó pedig az egészség és szépség napja alkalmából tartott rendezvény az Összhang, mely jelentős érdeklődésnek örvendett. Az első foglalkozáson aktuális témát boncolgattak. A meghívott dietetikus szakértő, Akkerman Gyöngyi a résztvevőket különböző tanácsokkal látta el azzal kapcsolatban, hogyan tudnak megszabadulni az ünnepek alatt felszedett kilóktól. Első alkalommal tizennyolcán vettek részt, főleg a közép korosztályból. Pozitív visszajelzéseik biztató jelként szolgálnak az Összhang klub folytatásához. A kezdeti időszakban havonta, majd folyamatos részvétel esetén kéthetente terveznek előadásokat a szervezők. A résztvevők javaslatai alapján választják ki a soron következő témát. Februárban hajgyógyász lesz a vendég, márciusban pedig a nőnap alkalmából szépítkezéssel, sminkeléssel kapcsolatos új tudnivalóknak kerülhetnek birtokába az érdeklődők. ms Fotók: Vida Tünde (fent), Fodor Melinda (lent)