Paksi Hírnök, 2008 (17. évfolyam, 1-24. szám)

2008-09-19 / 18. szám

Paksi Hírnök 14 2008. szeptember 19. Egy kínai Pakson Wu Hűi Zhen (szólíthatjuk csak ,,Cen”-nek) szinte egész nap mosolyog. Valószínűleg már Önök is találkoztak vele, hiszen több éve itt él Pakson, az egyik kínai áruház tu­lajdonosa. Kínában nevelkedett és dolgo­zott, egy közepesnek mondható városkában, a megközelítően 500 ezer lakosú, Fu Tianban élt, amelyhez közel az óceán, Taj­van és Hong Kong is. Egy napon azonban megszűnt a munkahelye, s új munkát találni még ebben a hatalmas városban sem köny­­nyű. Egyik barátnője, aki ekkor már Buda­pesten élt, javasolta neki, hogy kerekedjen fel és próbáljon szerencsét. Nem volt köny­­nyű döntés. Legfőképpen mert tudta, hogy ebből a távolságból csak nagyon ritkán lesz lehetősége találkoznia a családjával. A szü­lőket, három testvért, 18 éves, még iskolás lányát és férje 20 éves fiát kellett hátrahagy­niuk, mikor nekivágtak az ismeretlennek, azóta csak telefonon beszéltek velük. Nem olcsó a repülőút és idejük sincs rá, hiszen mi is lenne addig az üzlettel? Amikor arról kér­dezem, hogy mi a legnehezebb, egyértelmű a válasz: a nyelvismeret hiánya. Férje tulaj­donképpen semmit és ő is csak keveset be­szél magyarul. Igyekszik minél többet elsa­játítani, de nagyon különböző a két nyelv, így lassan halad. Ez a vásárlókkal is bonyo­lulttá teszi a kapcsolatot, de van eladó, aki­re számíthat. Ugyan ő sem beszél kínaiul, de ügyesen fordította le a kérdéseket ma­gyarról magyarra, vagyis egy olyan leegy­szerűsített, gesztikulációval is kísért nyelv­re, amit az üzletben együtt töltött napok alatt sikerült kialakítaniuk. A betérő vásárlók kapcsán Zhen csak annyit mond, illetve mutat, hogy akár­mennyire szomorúan, morcosán jön is be valaki, ő kedvesen mosolyogva köszönti, és ez mosolyra készteti a vevőket is. Ebben a tekintetben a különböző nyelv sem lehet akadály. A nyelvi problémák miatt itt, Pakson alig tudnak kapcsolatokat kialakítani. Mondja, gyakran van úgy, hogy mesélnek neki vala­mit, de sajnos csak nehezen és keveset ért meg belőle. Azért mégis sikerült közös pon­tot találni. Vidáman meséli, hogy félje sze­ret horgászni, van bérlete és a hétvégeken sok időt töltenek a vízparton. Nem csak szó­rakozás ez, hiszen szeretik a halat, kivéve egyet: a pontyot. Amikor ilyen akad horog­ra, az mások fazekában köt ki, elajándékoz­zák. Zhen elmondása szerint a tél sem aka­dály, mínusz 12 fokban sem lehetett vissza­tartani a férjét. Mintegy megerősítve az el­mondottakat, hirtelen feltűnik egy hölgy, aki hírt hoz nekik. Kiderül, hogy az egyik horgásztárs, aki arról számolt be, hogy megint érdemes menni, mert halakat telepí­tettek a vízbe. - Feltétlen gyertek ám a hét­végén! - mondja búcsúzóul. Zhen rendszeresen főz otthon, olyan „ha­­zaias” ételeket. Az alapanyagokat megkap­ni, a különlegesebb hozzávalókat, fűszere­ket pedig be lehet szerezni, onnan, ahonnan a ruházati cikkeket is. Hetente járnak Buda­pestre ámért, ilyenkor kapnak friss híreket Kínából, újságokat CD-ket és minden mást, amire szükségük lehet. Hogyan élt Kínában, milyennek lát bennün­ket - számos témában faggattam, hiába, a bá­beli zűrzavar megtette hatását. Arra a kérdés­re, hogy annak idején miért épp nálunk álla­podtak meg, mosolyogva csak annyit vála­szolt: Szeretem Paksot. Komáromi J. A városba érkezett a Nyugat Képzeljenek el egy buszt, amelyre felszállva 100 esztendőt „utazhatnak’'’ vissza az időben, és megis­merhetik a huszadik századi magyar irodalom leg­fontosabb folyóiratát, a Nyugatot. Erre teremtett lehetőséget a Petőfi Irodalmi Múzeum azzal, hogy elkészítették a folyóirat megjelenésének századik évfordulója alkalmából Budapesten nyílott tárlat utazó változatát. A Nyugat 100 busz, amely jú­nius óta járja az országot, a közelmúltban Pakson parkolt két napig, a Városi Múzeum udvarán. Az ingyenesen láto­gatható mozgó tárlaton a kor­szakos jelentőségű folyóirat történetét, fontosabb alkotóit mutatták be a látogatóknak, fotók és dokumentumok segít­ségével, de a szerzők hangfel­vételek és archív filmfelvéte­lek segítségével is megeleve­nedtek. A forgatható, lapozha­tó tablók mellett két érintő­képernyős számítógéppel is felszerelték a buszt, így min­denki érdeklődésének megfe­lelően, a felfedezés örömétől kísérve tudott barangolni a Nyugat történetében. A busz paksi állomásán tucatnyi isko­lai csoport, összesen 308 diák és 130 egyéni látogató „váltott jegyet”. Dr. Váradyné Péterfi Zsuzsanna, a múzeum igazga­tója elmondta, meghívókat ké­szítettek, elkerülendő a torló­dást a csoportokkal időpontot egyeztettek, valamint játék­kal, vetélkedővel is készültek az alkalomra. Mindezek mel­lett irodalmi teaházat szervez­tek, ahol Teli Edit és Gyulai István közreműködésével Ba­bits Mihály és Csinszka leve­lezése tárult a hallgatóság elé. A Nyugat 100 busz paksi lá­togatása óta már messze jár, és a tervek szerint egészen ad­dig viszi házhoz a folyóirat történetét, amíg az időjárás engedi. Aki lemaradt volna a buszról, látogasson el Buda­pestre, a Petőfi Irodalmi Mú­zeumba, ahol a nagy emlékki­állítás az év végéig megte­kinthető. Kohl Gyöngyi Fotó: Szaffenouer Ferenc

Next

/
Thumbnails
Contents